Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.15 . 57 magyarázatot fűzött – „a szubszidiaritás és az önrendelkezés elvei jelentik a leghatékonyabb eszközt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak kezelésére”. A képviselők sürgetik egyebek között, hogy az Európai Unióban számolják fel a romák szegregálását, továbbá biztosítsák az anyanyelv használatához való jogot. A szöveg emlékeztet, hogy az uniós politikában nincsenek sem közös kritériumok, sem minimális normá k, sem közös definíció a nemzeti kisebbségekre vonatkozóan, és az EP ezeknek a kidolgozását várja. Sógor Csaba EPképviselő szerint a nemzeti kisebbségeket „sok új tagállamban kollektív bűnösséggel sújtják, meg akarják tiltani, hogy anyanyelvükön tanulják meg történelmüket, lakóhelyük, helységeik, folyóik neveit”. Tőkés László EPképviselő úgy vélte, hogy „a kisebbségi jogokról szóló fejezet ... alapját és kezdetét jelentheti az EU kisebbségvédelmi jogrendszere megalkotásának”. Sajnálatát fejezte ki ugyan akkor, hogy kimaradtak a hagyományos kisebbségre, a közösségi jogokra meg a területi és regionális autonómiára vonatkozó megfogalmazások. vissza Segélyért folyamodnak a hazatérő munkanélküliek Szabadság 2009. január 15. Mi után kiderült, hogy Romániában a külföldön végzett munkát is figyelembe veszik a munkanélküli segély odaítélésekor, hazatérésre kényszerültek sokasága kereste fel az elmúlt napokban a Kolozs Megyei Munkaközvetítő Hivatalt. A 2009es év első két hetében le adott kérvények száma meghaladja az elmúlt évben regisztráltakét. A külföldön dolgozók számára ez a lehetőség csak azóta adott, amióta Románia az Európai Unió tagállama lett. Az érintettek nagy része nem is tudott a törvény létezéséről. A munka nélkül mara dt munkások többsége úgy véli: a segély csak ideiglenes megoldás lehet, hosszú távon nem oldja meg gondjaikat. Bár a külföldön járó munkanélküli segély jóval nagyobb a hazai minimálbérnél, nagyon sokan mégis itthon igénylik a juttatást. A munkanélküli segé ly kérelmezéséhez a következő iratokra van szükség: munkakönyv másolat, amely igazolja, hogy a kérelmező törvényesen dolgozott az Európai Unióban, személyi igazolványról egy másolat és típusnyomtatvány. A legtöbb kérés a korábban Olaszországban, Spanyolors zágban és Írországban munkát vállalóktól származik. vissza Készítette: Boér Krisztina , Agyagási Edit * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó