Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-14
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggel i Sajtófókusz 2008.11. 11 . 16 jelölt a pozícióra, ak kor ő előnyt élvez a döntésnél. Ezt indokolná a józan ész is, a felsorolt feladatokat ugyanis csak egy, a magyart anyanyelvi szinten beszélő személy képes teljes mértékben ellátni - mondta a magyar képviselő, aki közleményben tudatta azt is, hogy HansGert Pöttering, az EP elnöke ígéretet tett az eset kivizsgálására. Értesülésünk szerint a parlamenti tolmácsszolgálat vezetője a magyart, míg az adminisztratív ügyeket intéző főtitkár a britet támogatta. Parlamenti források szerint az angol tolmácsnő ugyanakk or jól beszél magyarul, férje magyar, és több mint egy évtizede a parlament szolgálatában áll, nagy tapasztalatokkal rendelkezik. Nem szokatlan az sem, hogy valamely tolmácscsoport élére más ország szakembere kerül, az angolok élén például egy portugál áll , a németeket pedig egy spanyol vezeti. A parlamenti források szerint a magyarok élére kiválasztott tolmácsnő minden szempontból megfelel a követelményeknek. vissza Az írástudók újabb árulásai Tamás Gáspár Miklós| Népszabads ág| 2009. január 14.| 8 komment kedvencek / megosztás Tíz esztendővel ezelőtt még szenvedelmes esszéket, pamfleteket, kiáltványokat, sirámokat, gúnyiratokat, panaszdalokat, égbekiáltásokat, paszkvillusokat, palinódiákat, könyörgéseket, átkokat, utó piákat, próféciákat, hitehagyásokat, eretnekséget, hörgést, áriát, kukorékolást közölt a változatos és mozgékony gondolatok terhétől roskadozó magyar sajtó, amelyet úgyszólván nem kellett írniuk a szerkesztőknek és belső munkatársaknak, mert az újságok író dtak maguktól, azaz teleírta őket az értelmiség. Ma is megjelennek közügyekről szenvedéllyel vagy keserű gúnnyal deklamáló, a pátoszt és a meggyőződést nem nélkülöző írások - ha ritkán is , de ezeket profik írják, szakkérdésekben elmerülő, elkötelezett ú jságírók vagy társadalomtudósok, akiknek történetesen olyasmi a kutatási témájuk, ami fölháborodást (hébehóba lelkes azonosulást) vált ki belőlük, de a szomszédos "szakkérdésről" már nem nyilvánítanak véleményt. A társadalomtudósoknál megfigyelhető, hogy inkább csak azok írnak kontroverziális (vitára ingerlő) folyóirat- vagy újságcikkeket, akiknek biztos a pozíciójuk és/vagy kevés a vesztenivalójuk. Minderre úgy szokás - képmutató módon - legyinteni, hogy háááát, ugyebáááár, a közélet is professzionalizál ódik. (Ha ez igaz lenne, akkor nem jelennék meg annyi ostobaság. De az ostobaság aránya nem csökken, az írástudatlanság, magyartalanság, bürokratikus vakogás, nyilvánvaló bértollnokság részaránya viszont nő, nődögél.) Nem erről van szó. Arról van szó, hogy a közügyek nem "szakkérdések", bár elemzésükhöz, értelmezésükhöz szorgalom és komoly szellemi munka szükségeltetik. Ha az egyszerűség kedvéért ragaszkodunk ahhoz a vitatható hipotézishez, hogy hazánkban és Európában polgári demokrácia van, akkor helyes me gismételnünk a közhelyet: a politikai (tehát szociális, tehát morális) kérdéseket a kompetens honpolgároknak kell eldönteniük. Hol vannak a honpolgári közösséget legalább jelképesen reprezentáló, megjelenítő alanyi költők, elbeszélők, bölcselők, művészek, tudósok, polihisztorok, aktivisták, militánsok, kőfaragók és baletttáncosok? Az általam olvasott brit, amerikai, francia, német, olasz lapokból nem tűntek el. A magyarországi értelmiség addig nem hallgatott, ameddig motiválta a remény, ameddig preferenci áinak voltak hatalmi esélyei, ameddig némi szolidaritást érezhetett az államot irányító erőkkel. Amikor ezek a remények megsavanyodtak, amikor ezek az esélyek eltünedeztek, mintha egy csapásra vége szakadt volna a pátosznak, a fölzúdulásnak, az iróniának. Érdek nélkül, remény nélkül nem megy? Úgy látszik. Az érdek és remény nélküli ellenállás becse, fénye megkopott. A közvéleménynyel - való szembeszegülés kiment a divatból. A politikai rokonszenv talán spontánul és szabadon szabja meg "a pálya" ("career p ath") első lépéseit, de a többi lépés már merev intézményi folyosókon és csatornákon kopog. A közügyek érdemlegességébe vagy egyenesen szépségébe vetett hitet nem a professzionalizálódás szüntette meg, hanem megfordítva, a demokratikus szenvedély kihunyta miatt érkezett el a politológus napja.
