Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-14
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggel i Sajtófókusz 2008.11. 11 . 14 Várakozás Várkonyi Iván| Népszabadság| 2009. január 14 . Jó benyomást tett rám a kormányfő által vázolt gazdaságpolitika és az elszántság, amellyel azt meg kívánják valósítani - mondta az IMF vezérigazgatója magyarországi tárgyalásait követően. Michael Camdessusnek hívták, és 1994 októberében járt i tt. Bokros Lajos akkor még a Budapest Bankot vezette. Békesi László volt a pénzügyminiszter, és épp arról vitatkozott a kormányfővel, hogy példának okáért az a költségvetési átalakítás, amelyet - többek közt - a Nemzetközi Valutaalap követel, egyáltalán n em akkora butaság. Camdessus egy olyan programról mondta, hogy meggyőző, amelyet az IMF sem tartott annak: azon ment a csetepaté a kabinet képviselői és a Valutaalap stábja között, hogy mekkora hiány engedhető meg. (Tessék találgatni, ki szavazott nagyobbr a!) Most azért bőven nem itt tartunk. Magyarország 2007ben és 2008ban is túlteljesítette a maga által kitűzött hiánycélt. Olyan költségvetést fogadott el, amely megfelel az IMFnél vállaltaknak. (Még akkor is, ha van benne némi trükk: bár a 13. havi köz alkalmazotti fizetés 2009es eltörlését vállalta a kormány, nagy részét továbbra is fizeti, csak más néven. Ám ez így még belefér - az IMF vezetői között bőven akad egykori politikus.) IMFvezérigazgatók nem járnak sűrűn Magyarországra - Camdessus óta Dom inique StraussKahn az első. Az előzmények azt mutatják, hogy nem csupán a Citadella érdekli az ide látogató IMFvezéreket. Ám ahogy Camdessus sem mondta azt, hogy a kormányzati programot ki kell dobni, úgy StraussKhantól sem lehetett azt várni, hogy azza l álljon ki a sajtótájékoztatón: hölgyeim és uraim, önöknél akkora a gáz (ukrán szállítások nélkül is), hogy azonnal pár száz milliárdot meg kell takarítaniuk, vagy adót kell emelniük. Az IMF vezérigazgatója csak azt mondta el, amit eddig is tudtunk. A vá rtnál gyengébb lesz a világgazdaság helyzete, a receszsziós kilátások rosszabbak lesznek, az infláció viszont jobban eshet a vártnál. Ilyenkor pedig a kormányoknak - mindenütt és nálunk is - illik átgondolni, hogy nem kelle változtatni terveiken, hiszen í gy csökkennek a bevételeik. A magyar kormány pedig közölte, hogy át fogja gondolni, és ha kell, változtat. Ez sem új: a miniszterelnök egy hónapja minden, a gazdasággal foglalkozó fórumon ezt hangsúlyozza. A látogatás után néhány dolgot a korábbinál bizto sabban tudhatunk. Elsősorban azt, hogy a piaci szereplők igazán kíváncsiak arra, mit tesz a kormány a megváltozott helyzetben, és érzékenyen reagálnak minden hírre. A kormánynak pedig részben emiatt, részben pedig azért, mert egyre nyilvánvalóbb a helyzet romlása, gyorsan kell cselekednie. Végül pedig azt, hogy most már leginkább csak a tervek véglegesítése és a megfelelő időzítés van hátra. Az a bejelentés ugyanis, hogy a kabinet most az IMF és/vagy az Európai Unió új gazdasági prognózisainak január végi megjelenésére vár saját előrejelzései módosításához, annyit jelent: most nem kell öt hónapot várnunk (és minisztert cserélnünk) egy új programhoz, mint tizenöt éve. vissza Máris menesztették a belügyminisztert Bukarestben T ibori Szabó Zoltán Kolozsvár| Népszabadság| 2009. január 14 . Gabriel Oprea december végén kinevezett román belügyminiszternek máris meg kell válnia bársonyszékétől. A tárcavezetőt saját pártja, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) hívta vissza, amiért nem kért engedélyt ahhoz, hogy Virgil Ardelean rendőrfőfelügyelőt nevezze ki a tárca titkosszolgálatának vezetőjévé. Az 58 esztendős Ardelean, aki 1998 és 2007 között már vezette a belügyminisztérium titkosszolgálatát, vörös posztó sokak szemében. Egyesek szerint Traian Basescu államfő embere, mások azonban úgy vélik, hogy korábbi belső kémtevékenysége során egész sor kényes adatot szerzett meg különböző politikusokról. 2006ban azzal vádolták, hogy köze volt a terrorizmussal és újságírók elrablásának kitervezéséve l vádolt Omar Hajszam szíriairomán üzletember Romániából történő illegális elmeneküléséhez is. Akkor benyújtotta lemondását, amelyet nem fogadtak el.