Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-13
MeH Nemzetpolitikai Ügye k Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.13 . 10 Az Európai Bizottságnál nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel Pozsony lépés ét. „A reaktor újonnani üzembe helyezése teljesen egyértelműen szembemegy az EUjoggal” – közölte Andris Piebalgs energiaügyi biztos, aki hozzátette: Pozsony nem kérte hivatalosan Brüsszel beleegyezését. Az Európai Unió nem fenyegette meg szankciókkal Sz lovákiát, s eddigi reakcióit inkább visszafogottnak nevezhetnénk. Az osztrák pártok azonban egyértelmű elutasítással reagáltak. Michael Spindelegger néppárti osztrák külügyminiszter szerződésszegéssel vádolja Pozsonyt. Nikolaus Berlakovich ugyancsak néppár ti környezetvédelmi miniszter pedig úgy foglalt állást: a szlovák lépés elfogadhatatlan Ausztria számára, hiszen a két reaktor leállítása az ország uniós csatlakozásának egyik alapfeltétele volt. Mint mondta, Szlovákia csak abban az esetben indíthatná újra a kettes reaktort, ha arra az EU összes tagállama áldását adná. Spindelegger külügyminiszter szerint hiba lenne a reaktor újraindításával kapcsolatos veszélyt lebecsülni. Mint mondta, az Európai Bizottságnak vizsgálódnia kellene Szlovákiában arról, valóba n energiakrízis fenye getie az országot. „Egy közösségben mindenkinek tartania kell magát a szerzősédekhez” – tette hozzá a környezetvédelmi miniszter. HeinzChristian Strache, a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt elnöke szerint a bécsi kormánynak valamit tennie kell, „nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna”. Az apátszentmihályi erőmű három reaktorból áll. Az A1es reaktort 1977ben, öt évvel üzembe helyezése után egy baleset miatt kellett leállítani. A hetvenes években négy további blokkot építettek. A V1es reakt ort a kilencvenes években modernizálták, de a biztonsági hiányosságok miatt két éve lekapcsolták a hálózatról. A szlovák kormány tavaly decemberben új, 6001750 megawattos reaktor építése mellett döntött. vissza Népszava Online Megindult az orosz gáz Oroszo rszág - az ígéretnek megfelelően - megnyitotta a csapot, jön a gáz Európa felé. Uniós ellenőrök figyelik, hogy el is jusson az energiahordozó az uniós tagországokig. Magyarország felkészült a gáz fogadására. NOL| 2009. január 13.| n Középeurópai idő szer int 8 órakor az oroszukrán határon megindították az orosz gázt. Legelőször a kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől a Balkán irányába. Az ITARTASZSZ hírügynökség Kijevből jelentette, hogy az UkrTranszGaz illetékesei megkapták a Gazprom értesítését az első próbaszivattyúzás megkezdéséről. Szakértőink szerint Magyarországra legkorábban az esti órákban érkezhet a szállítmányból. Orosz becslések szerint a gáz Lengyelországba már szerdán délután 16 óra körül megérkezhet. Ukrán részről viszont azt mon dták: mivel jelenleg "visszafelé" áramlik a gáz a tranzitvezetéken (az ukrajnai tárolóktól az ipari létesítmények felé), az áramlás megfordítása nyomán Ukrajna nyugati határára legkorábban 36 óra múlva juthat el a gáz. Hétfőn Magyarország gázfogyasztása 6 3,5 millió köbméter volt - közölte lapunkkal a rendszerirányítást végző FGSZ Földgázszállító Zrt. Ukrajna irányából nem érkezett földgáz. Ausztria irányából 5,9 millió köbméter érkezett, melyből 4 millió köbméter hazai célú volt, 1,9 millió köbmétert pedi g az FGSZ Földgázszállító Zrt. továbbított Szerbia (1,2 Mm3) és BoszniaHercegovina (0,7 Mm3) irányába. A cég a mai napra 6365 millió köbméter fogyasztást vár. A rendelkezésre álló források mértéke 66 millió köbméter (földalatti gáztárolókból 53 millió köbméter, hazai termelésből 9 millió köbméter, nyugati irányú import millió köbméter), melyek egyeztetése folyamatban van. A felhasználható források biztosítják a forrásfogyasztás egyensúlyát a mai napra az I. korlátozási kategória fenntartása mellett - közlik. Hozzáteszik: a magyar szállítórendszer készen áll az Ukrajna irányából meginduló gázszállítás azonnali fogadására.