Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.10 . 27 hisz sem a Demokrata Párt sem a Szociáldemokrata Párt egyetlen egy kérdésben sem voltak hajlandó engedni. Nem lesz ez másképp akkor sem, amikor etnikai alapon fogják az embereinket leváltani Br assótól egészen Temesig, Szatmártól egészen Kolozsig” – hangzott el decemberben, a Szövetségi Képviselők Tanácsán. Ugyancsak az SZKTn Márton Árpád arra figyelmeztetett, hogy a hatalomváltással együtt etnikai alapú tisztogatás fog következni, így főleg a többségében magyarok lakta területeken fogják leváltani az intézményvezetőket. „Elengedhetetlenül fontos, hogy minden közhivatalnok, aki a közhivatalnokok törvénye értelmében helyben kell maradjon, ne engedje magát úgymond kompetencia okokból félreállít ani, hiszen tagadják az etnikai okokat” – mondta a jogászpolitikus. Albert Álmos, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke korábban így nyilatkozott az Erdély FMnek: „ebből nem szabadna nemzeti kérdést csinálni. Én azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy mind a két megyében magyar prefektus legyen, és azt hiszem, hogy a magyar többségi lakosságot is kell képviselnie a prefektusoknak és nem csak kimondottan a kormány képviselete kell legyen a megyékben.” Bár Kovászna megye lakosságának közel 70 százaléka magyar és kevéssel több mint 30 százaléka román nemzetiségű, az etnikai arányok mégsem érvényesülnek a közintézmények vezetőit tekintve, az igazgatóknak még a fele sem magyar. „Azok, akik versenyvizsgával nyertek el bizonyos munkahelyeket, azokat az új kormány nem válthatja le. Abban az esetben ha egy magyart váltanak le, akkor én azt nemzetiségi kérdésnek tekintem. Ellenben le lehet váltani a kinevezetteket, azokat, akik nem versenyvizsgával nyerték meg ezeket a helyeket” – magyarázta Maté András Levente képvi selő, jogász. Az új köztisztviselői törvény szerint pedig a kormánybiztosi funkció úgynevezett „nyugdíjas állás”, vagyis nem függ attól, hogy ki van kormányon. „A kormány nem válthatja le ebből a funkcióból a prefektusokat, csak áthelyezheti őket más megyébe. Ilyenkor a személytől függ az, hogy vállaljae tovább más megyében vagy beadja a lemondását. Azonban nem tehetik át az ő beleegyezése nélkül más funkcióba” – vázolta a lehetőségeket Máté. Bár a kormánynak törvény szerint nincs joga leváltani a p refektusokat, Albert Álmos mégis úgy gondolja, hogy a hatalomváltás maga után vonja a főbb helyi tisztségviselők, így a prefektusok leváltását. „A törvény őket magas végzettségű köztisztviselőknek szólítja. Amúgy a megnevezése alkotmányilag a kormány kép viselete a vidéken, illetve a megyékben, ebből egyértelműen az következik, hogy ennek pártszíne is van. Tehát a kormánypártokhoz közel álló személyeket szeretnének mindenhova kinevezni.” A háromszéki RMDSZes vezető szerint a kormánypártok célpontja első sorban Kovászna és Hargita megye. „Ha egy normális országban élnénk, akkor nem fenyegethetné különösebb veszély a prefektusokat, habár akkor is megvan a kormánynak a joga arra, hogy ezeket a prefektusi vagy a magas köztisztviselői iskolákat kijárt személ yeket az ország bármelyik megyéjébe helyezze. Ilyen előfordulhat még akkor is, ha minden szabályt betartunk ma Romániában. Dehát a kormánynak vannak eszközei,