Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.10 . 7 Cikkek: Mint akik a fejükre estek – a Pravda jegyzete a Smer pálfordulásáról az oktatásügyi törvényt illetően Felvidék.ma 2009.01.09. Fico valószín űleg nem tartja be Gyurcsánynak tett ígéretét. A Smer képviselői a magyar tankönyvekről szóló törvényt az ismételt szavazás során meg akarják fúrni, pontosabban fogalmazva: elsüllyeszteni – írja Dag Daniš Pravdabeli kommentárjában. A miniszterelnököt két dolog készteti a meghátrálásra, véli Daniš. Egyrészt a Slota és Mečiar közti titkos megállapodás, akik elszántak a tekintetben, hogy a törvényt bojkottálni fogják (még egy esetleges koalíciós krízis árán is). Másrészt a közvélemény, mely Gašparovič pártjá n áll. Az egész viszályban az a szomorú, írja a jegyzetíró, hogy már a kezdet óta a feje tetejére van állítva, mert Slota, Mečiar és Gašparovič úgy tesznek, mintha a szlovák nyelv és a nemzeti elvek védelmezői lennének, holott éppen az ellenkezője történik . A törvény ugyanis nem a magyar nyelvet védi, hanem a szlovákot, hiszen kötelező kétnyelvűséget vezet be a magyar kisebbség tankönyveiben, véli Daniš, aki szerint a komédiás Mikolaj és az ő hibridtankönyvei pártján nem állhat az, aki tényleg a magyarok j obb államnyelvtudását helyezi előtérbe. Ha pedig a képviselőknek mindezek ellenére mégis problémát okozna az elnöki vétó megtörése, akkor e mögött vagy a csökkentett mérlegelési képesség vagy a nyers populizmus áll. Vagyis egymás olcsó előzgetése a többsé gi vélemény tekintetében, amely ebben az esetben betegesen téves nézetet képvisel, mégpedig a primitívek kritikája és a másik fél hallgatása miatt, zárja jegyzetét a Pravda napilapban Dag Daniš. vissza Dag Daniš, Pravda, Felvid ék Ma A "jó szomszédnak" hála, nem fagyott meg a Vajdaság InfoRádió 2009. január 9., péntek 10:03 A magyar földgázsegélynek köszönhetően péntek reggeltől ismét van távfűtés a Vajdaság hat legnagyobb városában. Csütörtökön Újvidék százezer lakosa még fagyoskodott, most viszont már melegek a lakások, ami azért sem mellékes, mert reggel mínusz 1518 Celsi usfok volt a hőmérséklet. Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő és Borisz Tadics szerb államfő megállapodásának köszönhetően helyreállt a távfűtés a Vajdaságban. A magyar gázsegély az utolsó pillanatban érkezett meg, ugyanis a péntek reggeli mínusz 1518 Ce lsiusfokos hidegben a Vajdaság megfagyott volna. Kiderült, hogy a távfűtés nélkül maradt nagyvárosok szinte mindegyike vajdasági, és ugyan Szerbia legnagyobb földgázlelő- és kitermelőhelye a Bánát megyei Kikinda környékén van, de ez a város maradt elsőkén t fűtés nélkül, mert a földgázt tovább kellett szállítani Belgrád felé. A jó szomszéd segített, a jó pillanatban - közli az egyik szerbiai lap, míg egy másik arról ír, hogy Magyarország takarékoskodásának hála, melegek a lakások. A magyar földgázsegély hí rét a rádió és a televízió is azonnal közölte. A sajtó szerint a GyurcsányTadics megállapodás létrejöttében nagy szerepe volt Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének. Az egyik kórházban már megkérték a betegek rokonait, hogy hősugárzó kat vigyenek be, de erre egyelőre nem lesz szükség - az orosz segély azonban így is jól jönne. A szerbiai közvélemény nem titkolja, hogy csalódott Oroszországban, amelyet a szerb nép testvérének tart, és a csalódottság még nagyobb, hogy a magyarok után más odikként Németország sietett a szerbek segítségére, nem pedig Moszkva. A kiábrándultságot jelzi, hogy a szerbiai Kragujevac egyik peremterületén elégettek egy orosz zászlót. vissza