Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.10 . 4 képvisel őjét. A közlemény szerint a találkozó célja az lenne, hogy egy közös nyilatkozatot adjanak ki, amelyben állást foglalnának a '44 – 45ös eseményekkel kapcsolatban (Kitekintő) S ZLOVÁKIA Mint akik a fejükre estek – a Pravda jegyz ete a Smer pálfordulásáról az oktatásügyi törvényt illetően – „ Fico valószínűleg nem tartja be Gyurcsánynak tett ígéretét. A Smer képviselői a magyar tankönyvekről szóló törvényt az ismételt szavazás során meg akarják fúrni, pontosabban fogalmazva: elsüll yeszteni” – írja Dag Daniš Pravdabeli kommentárjában (Felvidék.ma) Die Presse: Kubist bántja, hogy nem javulnak a magyarszlovák kapcsolatok – A távozó szlovák külügyminisztert bántja, hogy a magyarszlovák viszonyban mindeddig nem következett be a remélt haladás. Ján Kubis a Die Presse című osztrák lap pénteki számában közölt interjúban úgy vélte, hogy ehhez hosszú időn át a magyar fél részéről sem volt meg a jóakarat. „Csak most, amikor világossá vált a magyar partnerek számár a a hazai szélsőségesség és nacionalizmus jelentette veszély, akarják ők is komolyan, hogy előrelépjünk politikai kapcsolatainkban” – mondta (MTI) A. Nagy László pozitívan viszonyul a szlovák és a magyar parlament emberi jogi bi zottságainak tervezett találkozójához – „A szlovák és a magyar parlament emberi jogi és kisebbségügyi bizottságainak tervezett találkozója és megbeszélése pozitív lépés a szlovákmagyar kapcsolatokban” - jelentette ki A . Nagy László , a megfelelő szlovák p arlamenti bizottság elnöke pénteken Pozsonyban, a testület ülése után (Paraméter.sk) Mečiar: Magyarország ne oktasson ki a kisebbségi jogokról! – Az emberi jogokért és a nők egyenjogúságával foglalkozó parlamenti bizottság képvi selői nem kívánnak konkrétumokkal előhozakodni magyar kollégáikkal való pénteki találkozójukon (Paraméter.sk) Emlékezés a 15 évvel ezelőtti nagygyűlésre – A választott szlovákiai magyar képviselők és polgármesterek 1994. január 8i komáromi nagygyűlésének 15. évfordulója alkalmából a CSEMADOK Komáromi Területi Választmánya 2009. január 10én a CSEMADOK komáromi székházában emlékező gyűlést szervezett – Az ünnepség résztvevői egy nyilatkozatot is elfogadtak, melyben kinyilvánítják , hogy nemzeti létünk és kulturális örökségünk megőrzésének alapja az önrendelkezés elérése ( lásd itt ). (Felvidék.ma) Duray: T rianon óta Komáromban tett először önrendelkezési kísérletet a szlovákiai magyarság – „Trianon óta a szlovákiai magyarság első önmeghatározó, önrendelkezési kísérlete az 1994. január 8án megtartott "komáromi nagygyűlés volt” - jelentette ki Duray Miklós , a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának stratégiai alelnöke szombaton este Komáromban (Paraméter.sk) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Az olasz Északi Liga megadóztatná a bevándorlók tartózkodási engedélyét – Heves vitát váltott ki szombaton Olaszországban a kormánykoalícióban részt vevő Északi Liga