Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófó kusz 200 9 . 01.08 . 26 A döntéssel kapcsolatban a szlovák püspöki kar egyértelműen tagadta, hogy a kisebbségek ellen irányult volna. Pedig sajnos jog gal bukkant elő magyar „üldözési mánia”. A Pozsonynagyszombati főegyházmegyébe tartozott a magyar többségű, vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébániák közel kétharmada (közel 250 plébániából 155). Az átszervezés következtében jelentősen lecsökke nt a magyar plébániák aránya 3 új kerületben (pirosnarancssárga). Tehát 2008ban a Vatikán engedélyezte Szlovákiának a két új római katolikus egyházmegye kialakítását (és módosított a görög katolikus egyházmegyéken is), de a hosszú évek óta magyar püspö kséget óhajtó szlovákiai magyar katolikus hívők kérése nem teljesült. A már kevesebb, mint hatszázezres szlovákiai magyar közösségben csaknem 350 ezer fő vallja magát római katolikusnak. A hívők közel 250 plébániához tartozó területen élnek, de hivatalos megbízatás alapján senki sem foglalkozik a hitéletük problémáival, ezért 'pásztor nélküli nyájnak tekinthetők'. A szlovák püspöki kar tagjai között még olyan akad, aki beszél magyarul, de magyar közösségből származót, aki jobban átérezné e közösség gondjai t, és megoldásokhoz szükséges jogkörökkel is rendelkezne annál nehezebb találni. Csáky Pál legutóbbi felvetésére a Szlovák Püspökkari Konferencia elutasítóan reagált, és a Konferencia szóvivője a magyar hívek nevében kijelentette: „minden nagyon szép, min den nagyon jó és mindennel meg vagyunk elégedve”. Csáky elfogadhatatlannak tartja, hogy a Szlovák Püspökkari Konferencia szóvivője ismételten úgy reagált a szlovákiai magyar katolikus hívők kérelmére, hogy csupán a téma politizálásáról van szó, s ezen a t erületen nem létezik semmilyen probléma. A korszerű egyház nem hagyhatja figyelmen kívül több mint 50 ezer hívő aláírásgyűjtő akcióját, amely során pasztorációjuk jobb szervezettségét kérelmezték – írja a Felvidék.ma. Csáky több alázatot és kevesebb büszke séget kért a Püspökkari Konferenciától. Sajnálatos, hogy Szlovákiában az egyház ilyen mértékben alá van rendelve a politikának és a nacionalizmusnak. Jan Slota által előszeretettel állítgatott kettőskereszt szimbólum pedig sajnálatos módon nem a vallási együvé tartozást hordozza magában. A katolicizmus pedig jó lehetőség lenne, hogy közösséget teremtsen magyar és szlovák között, ahogy Krisztus is mondja: „Legyetek egyek, ahogyan Én és az Atya egy vagyunk...'. vissza OrientPre ss, Kitekintő Ján Slota pszichológiai portréja Felvidék.ma 2009.01.07. Miloš Zeman, egykori cseh miniszterelnök, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke a magyarellenességéről közismert Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét egy pszichiátri ai klinika pácienséhez hasonlította, Bernd Posselt, a bajor Keresztény Szociális Unió (CSU) európai képviselője, a Páneurópai Unió elnökségi tagja, pedig elmezavarban szenvedőnek jellemezte. A két neves politikus arra ösztönzött bennünket, hogy több szlo vák pszichológus részvételével megvitassuk Ján Slota személyiségét. A beszélgetés sokat mondó tartalma többet érdemel annál, hogy csak egy szűk nyilvánosság előtt váljon ismerté, ezért úgy döntöttünk, hogy az elhangzottakat ellenszolgáltatás nélkül publiká lásra ajánljuk. Íme a beszélgetés eredménye: - Azt hiszem, leszögezhetjük, hogy Ján Slota durva stílusát, melyben nyíltan felvállalja a magyarokkal kapcsolatos szélsőséges nézeteit, a szlovák értelmiségiek túlnyomó többsége nem tartja kívánatos viselke désnek, elítéli, attól elhatárolódik. Ezzel szemben többnyire az egyszerűbb, alacsonyabb szinten iskolázott emberek azok, akik a megnyilvánulásai befogadására fogékonyságot mutatnak. - Az én véleményem szerint a sok esetben nyomdafestéket nem tűrő viselk edési stílusa nem csak a magyaroknak szól, hanem személyiségének sajátja, tartós jellemvonása. Közismert, hogy 17 éves korában barátaival együtt az akkori Csehszlovákia területéről Ausztriába szökött, ahol köztörvényes bűncselekményeket követett el,