Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01 . 03 . 14 Gyarmati fő tétele, hogy Obama megválasztásával a washingtoni külpolitikának nem a tartalma, hanem csak a megvalósításának a módja változik meg, hiszen: "Az amerikai kormányzatok az amerikai érdekeket szolgálják, és ezért nem szoktak radikálisan vá ltozni, amikor elnökválasztásra kerül sor." Ezek szerint volnának állandó, sőt örök amerikai érdekek, amelyeket valamennyi adminisztráció egyformán ismer fel. Akkor mivel magyarázzuk, hogy az egymást követő amerikai elnökök időnként meglehetősen eltérő kül politikát folytattak? Vajon éppúgy az amerikai érdekeket szolgálta volna Johnson, aki egyre több és több katonát küldött Vietnamba, mint Nixon, aki kezdetben folytatta ugyan elődje politikáját, később azonban az utolsó katonáig visszavonta onnan a félmilli ósra duzzadt hadsereget? Vajon ugyanazokat az amerikai érdekeket szolgáltae Carter, aki a szovjet tömbbel szemben elsődleges fegyverként az emberi jogok érvényesítését használta, mint Reagan, aki inkább koloszszális csillagháborús programok beindításán fá radozott? Ugyanazok voltake az amerikai érdekek 1991ben, amikor az idősebb Bush kiverte Kuvaitból a hódító iraki haderőket, de csapataival megállt Bagdad előtt, mint 2003ban, amikor a fia megtámadta és megszállta Irak egész területét, és új kormányt áll ított az ország élére? És mit diktálnának most az állítólagos objektív és tartós amerikai érdekek? Az iraki katonai jelenlét valamilyen szintű fenntartását, vagy a teljes csapatkivonást? Nem az történike inkább, hogy a hatalmon levő kormányzatok az előde iktől teljesen vagy részben eltérő módon definiálják saját államuk érdekeit? És persze nemcsak Amerikában, hanem a Föld valamennyi országában. Gyarmati feltehetően úgy véli, hogy az érdek - mint ahogyan azt a realista külpolitikai iskola állítja - kőkemény , objektív kategória. Szerintem sokkal inkább szubjektív megítélésekről vitatkozhatunk. Senki sem rendelkezik az érdekfelismerés monopóliumával. Jómagam úgy gondolom, hogy Barack Obama jobban és hatékonyabban fogja képviselni az amerikai érdekeket, mint Ge orge W. Bush. Egyrészt azért, mert jól érzékeli az utóbbi téves döntéseinek súlyos következményeit, másrészt pedig tisztában van azzal, hogy az általa megfogalmazott érdekek hatékony érvényesítése egy globális világban csak a többi állam által kifejezésre juttatott nemzeti érdekek figyelembevételével valósítható meg. Gyarmati István azzal támasztja alá a permanens amerikai érdekekről alkotott álláspontját, hogy "Az a politika, amelyet Bushnak szoktak tulajdonítani, már Clinton utolsó éveiben elkezdődött, c sak másképp nevezték (humanitárius intervenciónak), másképp csinálták, és Európa másképp viszonyult hozzá." Hozzáteszi, hogy ezért képmutatónak tartja az európaiak felháborodását az iraki invázió miatt, hiszen korábban lelkesen támogattak egy nagyjából has onló beavatkozást Koszovóban, sőt kifejezetten ösztönözték rá az amerikaiakat. Ezzel a gondolatmenettel a Foreign Affairs 2008. szeptemberoktóberi számában már találkoztam. A tekintélyes folyóiratban ugyanezt állította Robert Kagan, a neokonzervatív isko la egyik meghatározó személyisége. Szerintem azonban a két eset között alapvető különbségek voltak: 1. Milosevics 1999ben a koszovói albánokkal szemben népirtásra vagy legalábbis a tartományból való erőszakos elűzésükre készült, míg 2003ban nem alakult k i hasonló veszély Irakban. 2. Amikor a Jugoszláviával szemben indított légitámadás megkezdődött, Milosevics belügyi alakulatai már több mint százezer albánt űztek el az otthonából, míg Irakban - Bush állításával ellentétben - nem voltak tömegpusztító fegyv erek, és Szaddám sem tartott fenn kapcsolatot az alKaidával. 3. A fenyegető koszovói tragédia megelőzésében a Nyugat demokratikus államai - köztük valamennyi NATOtagállam - egyetértett, míg az iraki invázió ügyében a nyugati világ végletesen megosztottá vált. 4. A Jugoszlávia ellen végrehajtott támadásokról a NATO döntött, és azokat 13 szövetséges állam erői hajtották végre, míg az iraki invázióról semmiféle szervezet nem határozott, a kivitelezést pedig csak amerikai és brit erők hajtották végre. 5. Jugo szlávia területét kizárólag légitámadások érték, amelyek természetüknél fogva nem dönthették meg Milosevics kormányát, csupán arra kényszerítették azt, hogy vonja ki erőit Koszovóból. Irak ellen ugyanakkor az amerikaiak és a britek totális szárazföldi, ten geri és légi inváziót hajtottak végre, területét elfoglalták, kormányát megdöntötték, a diktátort pedig foglyul ejtették. 6. Az amerikaiakat az egykori Jugoszláviában aligha lehetett önös érdekek érvényesítésével vádolni, hiszen az országban semmilyen ener giaforrást nem lehetett fellelni, míg Irak esetében éppen ellenkező volt a helyzet. Számomra nem kétséges, hogy a clintoni adminisztráció mindvégig kitartott multilateralista és liberális külpolitikája mellett, és esze ágában sem volt ellenfeleinek követe lései szerint cselekedni. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a neokonok a kilencvenes évek második felében hevesen támadták Clintont, szemére hányva, hogy a hidegháború elmúltával jelentősen csökkentette a katonai kiadásokat, és olyan "felesleges" célokr a használta haderejét, mint a béketeremtés a Balkánon vagy éppen Szomáliában. Mi több, 1998 januárjában tizennyolc vezető
