Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 20 . 35 választásokon képvi selői tisztséghez nem jutott RMDSZjelölt szerint a szavazatok visszaosztása hibásan zajlott le, Kötő mandátuma pedig őt illetné meg. Az új parlamentben harmincegy mandátuma van az RMDSZnek. A szövetség a képviselőházban 22, a szenátusban pedig 9 helyet tudhat magának. A DemokrataLiberális Pártnak 115 képviselője és 51 szenátora van, a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt alkotta szövetség 114, illetve 49 mandátummal rendelkezik az alsó- és felsőházban. A Nemzeti Liberális Párt 65 képviselői és 28 szenátori helyet szerzett. A képviselőházban ugyanakkor 18 helyet biztosítanak - alanyi jogon - a nemzeti kisebbségek képviselőinek. vissza Szerző(k): Lázár Lehel Ködbe vesző építkezés Krónika 2008. december 19. A Sapien tia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Emil Boc polgármester hiányzó aláírása miatt nem tud immár hónapok óta hozzálátni kolozsvári székhelye felépítéséhez. Az eredeti tervek szerint már a 2008 – 2009es tanévet az új épületben kellett volna elkezdeni, de az é pítkezés elakadt az engedélyezésnél. A kolozsvári városházán el ő bb a repülésügyi hatóság engedélyének hiányára hivatkozva halasztották el az engedély kibocsátását, a nyár óta azonban magyarázatot sem adnak a késésre. Válaszra várnak. Tonk Márton dékán ( balra) és Kató Béla alapítványi elnök Fotó: A szerző felvételeA hivatal valamennyi szakbizottsága jóváhagyta a kérvényt, Emil Boc azonban nem látta el kézjegyével. A polgármester – akinek energiáit jelenleg a bukaresti nagypolitika ügyei kötik le – ráadásu l az aláírási jogot sem ruházta át helyetteseire. László Attila alpolgármester cáfolta, hogy az RMDSZnek politikai árat kellene fizetnie az aláírásért, a késésre azonban ő sem tudott magyarázatot adni. A Sapientia terveit az a tény is módosíthatja, hogy a z építkezés fedezetét egy egyhektáros telek eladásából kellene el ő teremteni. A gazdasági válság azonban megbénította az ingatlanpiacot. „2008 szeptemberében remélhet ő leg már az új épületben kezdhetjük a tanévet” – nyilatkozta a Krónika 2006. október 26i számában Tonk Márton, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja. A két évvel ezel ő tti tervek azonban nemcsak hogy nem teljesültek, a magyar egyetem még csak hozzá sem kezdhetett az építkezéshez. A kolozsvári Tordai út elején, a Szabók bástyájától mintegy száz méterre fekv ő telek afféle foghíjként éktelenkedik Kolozsvár szívében. „Nyár óta késik az építési engedély kibocsátása” – nyilatkozta a Krónikának Tonk Márton. Nem is leplezte elégedetlenségét, hogy a kolozsvári polgárme steri hivatal se igent, se nemet nem mond, noha törvény kötelezi arra, hogy 30 napon belül elbírálja a kérvényeket. „Ha az iratcsomó benyújtásakor tízezer eurót meghaladó összeget kellett befizetni a hivatal számlájára, elvárnánk, hogy legalább válaszra mé ltassanak” – nyilatkozta Tonk Márton. Hozzátette, megannyi hatósági engedély érvényessége járhat le a késlekedés miatt. Ha ezeket újra be kell szerezni, az tekintélyes összegbe kerül. A Sapientia ez év március 28án kérvényezte a városházán az építési en gedély kibocsátását. Az egyetemen úgy tudják, a kérvény valamennyi szûr ő n átment, hónapok óta már csak Emil Boc aláírása hiányzik a dokumentumról. A kolozsvári polgármestert azonban a bukaresti nagypolitika dolgai kötik le, jelenleg éppen kormányalakítássa l van elfoglalva. Hivatali aktahegyek László Attila, Kolozsvár RMDSZes alpolgármestere épp egy tekintélyesen halmozódó aktacsomó lapjainak az aláírásával van elfoglalva, amikor irodájába érkezünk. A Sapientia kérvénye azonban nincs az iratok között. „Em il Boc polgármester minden egyéb területen átruházta a két alpolgármesterre az aláírás jogát, az építési engedélyek aláírási jogát azonban megtartotta magának” – magyarázza László Attila. Az alpolgármester emlékezete szerint el ő ször arra hivatkozva napoltá k el az engedély kibocsátását, hogy a kérvényez ő nem szerezte be a repülésügyi hatóság beleegyezését. A hatóságnak azt kellett tanúsítania, hogy a hétemeletes épület nem esik a kolozsvári repül ő téren fel- és leszálló repül ő k útvonalába. A Sapientiánál már ezt is afféle akadékoskodásnak tekintették,