Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 20 . 32 Iosif M atula megyei alelnök ma kiemelte, mennyire jó a kapcsolat Arad és Békés között, sok éven keresztül remekül működtek együtt, ami feljogosítja most őket, hogy közepes, vagy akár nagy finanszírozású pályázatokat írjanak. „A Phare CBC viszont arra jó volt, hog y gyakoroljuk ezt az együttműködést, de most itt az ideje a továbblépésnek” – jelentette ki Matula. A Békés megyei önkormányzatot képviselő Balogh József pedig, megerősítve Matula szavait, egy szándéknyilatkozatot nyújtott át, amelyben a magyar kormány tá mogatásáról biztosítja további, a két megyét összekötő utak építését. Konkrétan szerepel az Elek – Ottlaka (Grăniceri), Dombegyház – Kisvarjas, Csanádpalota – Nagylak utak korszerűsítése, megnyitása a szabad forgalom előtt. De a mai találkozón már arról is besz éltek a felek, miként lehet hasznosítani a hamarosan épülő autópálya, vagy az Arad – Nagyvárad, szintén tervbe vett gyorsforgalmi út nyújtotta gazdasági lehetőségeket. A két megye között jövőre is rendszeresek lesznek a munkatalálkozók. vissza Ukrajnában lemondásra szólította fel az államfőt és a jegybankelnököt Julija Timosenko kormányfő Kijev, 2008. december 20., szombat (MTI/AFP) - Lemondásra szólította fel Julija Timosenko ukrán kormányfő Viktor Juscsenko államfőt és a z ukrán jegybank elnökét egy pénteki tévényilatkozatban, azt állítva, hogy az államfő hasznot húzott az ukrán nemzeti valuta, a hrivnya mélyrepüléséből. Úgy gondolom, egy olyan elnöknek, aki a nép kárára gazdagodik, le kell mondania - mondta a miniszte relnök egykori ellenzéki fegyvertársáról, akivel azonban már jó ideje ádáz ellenfelei egymásnak. Már korábban is azzal vádolta Juscsenkót és vele együtt az ukrán központi bank elnökét, hogy csődbe taszítják az országot. Az államfő válaszul populistának nevezte Timosenkót, egyúttal pénteken felszólította a jegybankot és a kereskedelmi bankokat, hogy a következő tíz napban stabilizálják a hrivnyát. Az ukrán pénz az elmúlt fél évben csaknem 50 százalékot veszített értékéből az amerikai dollárhoz képest. A kormányfő pénteki kirohanása előtt mindössze három nappal írta alá a koalíciós megállapodást Juscsenko Mi UkrajnánkNépi Önvédelem (NUNSZ) pártja és a Julija Timosenko Tömbje (BJuT). A két párthoz csatlakozott a Volodimir Litvin parlamenti elnök vezet te pártszövetség. Noha a három kormánypártnak összesen 258 képviselői helye van a 450 fős ukrán törvényhozásban, megfigyelők rámutattak, hogy igencsak törékeny koalíció vette át a kormányzást Ukrajnában. vissza Elvették Kötő mandátumát Erdélyma [ 2008. december 20., 08:18 ] Megsemmisítette a bukaresti fellebbviteli bíróság Kötő József mandátumát. A bírósági eljárást Benedek Imre kezdeményezte, aki igazságtalannak találta a mandátumelosztást és azt, hogy a külföldi körzetekbe n induló Kötő 34 szavazattal képviselő lehetett. Benedek igen bonyolult számítási móddal próbálta igazolni, hogy a mandátum őt illetné meg, de csak annyit sikerült elérnie, hogy Kötő elveszítette képviselői helyét, és az ő kérését is visszautasította a bír óság. A tárgyalás után igen elégedetten nyilatkozott arról, hogy a bíróság igazat adott neki a hibás mandátumelosztással kapcsolatban, és lehetővé tett egy esetleges újraelosztást. A bukaresti fellebbviteli bíróság döntése öt napon belül megfellebbezhető. vissza Háromszék Ingyencirkusz a parlamentben Erdélyma [ 2008. december 20., 07:51 ] Megtörtént az első konfliktus a frissen koalíciót kötött kormánypártok között, így tegnap délután több órán át patthelyzet miatt szünetel t a parlament két házának munkálata. Mircea Geoanăt megválasztották a szenátus elnökének, ám amikor az Állandó Bizottság tagjairól kellett volna voksolni, a demokrataliberálisok szünetet kértek.