Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 20 . 26 addig a többség is beteg. Ahol a kérdést nem tudták vagy nem akarták türelmes, demokratikus módszerekkel enyhíten i, ott felmerült az etnikai tisztogatás, vagyis a deportálás gondolata, amelyet terroresetek támasztottak alá. Többékevésbé vegyes nemzetiségű területen "tiszta" nemzetállamok nem tudnak létrejönni, hacsak nem erőszak útján, és emiatt betegen. Az ilyen k ormányzatok vonzódnak a tekintélyuralomhoz és a szeretett vezér kultuszához. Nem mindenkinek, csak az etnikai többségnek ismerik el az emberi és polgári jogait, viszont a kisebbségiek esetében kétségbe vonják az összetartozás és a közös érdekvédelem törvén yességét. A nacionalista paradigmán belül nincsen megoldás, mert a többségi politika vagy elvárja az asszimilációt, vagy ha az nem megy, többnyire ravasz, néha azonban nyílt diszkriminációt alkalmaz. A nemzetközi szintér hangadói elismerték a nemzetállami elvet, mellékesen igényelve, hogy a többségi nemzetállamok tartsák tiszteletben a kisebbségek jogait. Viszont a nemzetállamokon belül nincs egyenrangúság, csak kemény vagy puha asszimiláció mehet végbe. Ahol a többség elmaradottabb, mint a kisebbség, ott az asszimiláció kemény, ahol fejlettebb, ott a puha is megteszi. 1989 előtt az államszocialista felszín alatt két alternatíva érlelődött: a nemzeti és a liberális demokraták útja. 1989 után ez volt a kérdés: vagy polgárosodás és demokrácia, vagy az etnika i nemzetek harcias etatizmusa. Az államszocialista párttagok egy része kiszállt a politikából, más része a szociáldemokráciához kezdett igazodni. Ha a nemzetközi politikai közösség mérvadó alakjai az emberi jogokat tartották volna elsőrendű értéknek, akko r a területi önrendelkezést nem rendelték volna alá a nemzeti önrendelkezésnek, és nem emelték volna a polgári jogok fölé a népjog (Völkerecht) eszméjét, amely a gyakorlatban etnikai megközelítést jelent, mert a származást és nem a személyt magát nézi. A t erületi önrendelkezésnek az egyes polgárok a letéteményesei, az etnikainemzeti önrendelkezésnek a nemzeti kormányok. Az etnikai alapú nemzetfelfogás azt jelenti, hogy az insidernek van joga, az outsidernek, bár ugyanott lakik, csak kevésbé van, vagy egyá ltalán nincsen. Az addig mondhatni észre sem vett belső határok lehettek a packázás és a kiszolgáltatottság okozói és alkalmai, és leginkább a maffiáknak voltak jók, amelyek átléptek, átnyúltak rajtuk, és korrumpálták az elkülönülésen őrködő bürokráciákat. A megsértett nemzetek belegörcsösödtek a számukra bajt hozó határok kérdésébe. Utópikus igény, hogy a fegyvereknek ne legyen meghatározó súlyuk az egyének hovatartozásának eldöntésében. A legkülönfélébb kitelepítések logikája közös: mindenekfelett a nemz eti identitás áll, és nem a polgár személyes méltósága. Balszerencsés ország, ahol az ember állampolgári identitása, és vele a joga a megélhetésre valamilyen politikai változások miatt egyszer csak elveszhet. Meghökkentő ellentmondás, hogy a Nyugat, miköz ben maga állandóan egyesülni kíván, a Balkánon következetesen a dezintegratív tendenciákat karolta fel. Helyeselte, védelmezte egy szövetségi köztársaság tagköztársaságainak szecesszióját minden válási és megosztási törvényesítő eljárás nélkül. Ezeket a ta gköztársaságokat önkényesen és esetleges megfontolások szerint határolta el egymástól Tito elnök és néhány munkatársa. Valóságos határok közöttük nem voltak, összefűzte a köztársaságokat a pártállam, a közös intézményrendszer és infrastruktúra, a közös ide ológia, és a sok vegyes házasság. Szerb többség érvényesült a fegyveres szervezetekben, más téren ez nem volt egyértelmű. Ezek a belső, képletes határok a kilencvenes évek elején a Nyugat támogatásával tényleges, nemzetközi határok rangjára emelkedtek, és a demokratikus népfelség jelképei lettek. Önkényuralkodók szeszélyeiből nemzetközi jog által szentesített valóság lett. A nyolcvankilences diktatúraellenes szellem KeletEurópa szovjet uralom alól felszabaduló részében alkotmányos, többpárti demokráciáka t küzdött ki. Ehhez nem kellett egy gyűszűnyi vért sem ontani. Ehhez az kellett, hogy egy kísértet járja be Európát, a polgárok önrendelkezésének, a személy autonómiájának és önkéntes társulásának a szelleme. Tény, hogy a kísértetek lenge lények, de az is tény, hogy nemzeti vagy nemzetiségi alapon fegyveres harcra a Lengyelországtól Bulgáriáig húzódó övezetben nem került sor.
