Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főo sztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 11 . 31 A szeptember 20i pozsonyi parlamenti döntés szentesítette, megerősítette a Benešdekrétumokat. Néhány nap múlva érkezett a hír, hogy a Szlovák Nemzeti Párt irányítása alatt működő Oktatási Minisztérium a magyar is kolákban használt magyar nyelvű tankönyvekből száműzni kívánja a magyar földrajzi helyneveket. Sajnos nincs hír arról, hogy a szlovák tudományosság, a könyvkiadás fellépett volna ez ellen. Egyedül a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség az, amely beadvánny al fordult az illetékesekhez – majd elválik, milyen eredménnyel. Számunkra megfoghatatlan, milyen indulatok vezérelhetik az ilyen rendelkezéseket hozó politikusokat? Vajon kinek árt Szenc, Garamszentbenedek, Selmecbánya, Ipolyság, Rozsnyó, Szepsi, Bártfa , Királyhelmec kimondása, pláne leírása? Vajon miért e gyűlölet; miért még ma is az ellenérzés a magyar földrajzi nevekkel szemben? Miért ne szerepelhetne tankönyvekben, atlaszokban a Trstena na Ostrove, Jelka, Levice, Lučenec, Plešivec, Košice, Prešov hel ynevek alatt a Nádasd, Jóka, Léva, Losonc, Pelsőc, Kassa, Eperjes magyar helynevek is? Talán e városokat, falvakat családnevükben viselő tíz- vagy akár százezrek változtassák meg, szlovákosítsák szép hangzású neveiket? Vagy aki a Kodályévforduló kapcsán a nagy zeneszerző Háry Jánosdalbetétjeit pl.: Sej Nagyabonyban, A csitári hegyek alatt vagy, Gerencséri utca kezdetű dalokat zengi, akkor ezután Velké Blahovo, Dolné Stitáre és Nitrianské Hrnčarovce falunevekkel helyettesítse? Úgy vélem, hogy a szlovák na cionalistákat a felvidéki magyarság léte, élni akarása ingerli. Az hogy az 5 millió 700 ezer lakosú Szlovákiában ma is 568 ezren (10,5 százalék) vallják magukat magyarnak, ráadásul kompakt, nagy tömegben élnek együtt. Végig a magyar határ mellett, főleg a Pozsony és Párkány közötti Kisalföldön (itt él a magyarság több mint kétharmada), de az Ipoly mentétől a Tiszáig terjedő határ mentén mindenütt vannak magyar nyelvszigetek. Az 194547 közötti elűzetések, Csehországba deportálások, s lakosságcsere keretében való kitelepítések ellenére 438 szlovákiai községben ma is többségben vannak a magyarok, 75 falu esetében 80%ot is meghaladó arányban. Az elmúlt évtizedek urbanizációja folytán a városokon belüli magyarság aránya erősen visszaesett – főleg Pozsonyban és Kassán – , de még mindig 13 város számít magyar többségűnek (80%ot meghaladóan a kisalföldi Dunaszerdahelyen, Gútán és Nagymegyeren illetve a bodrogközi Királyhelmecen). Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a magyar geográfia és kartográfia mit is tett sza kterületén a jó szomszédság, a megbékélés érdekében. Először is: ma már semminemű ellenérzés a megváltozott földrajzi nevek miatt, különösen a többi nép szállásterületein. A magyar kartográfia, de a művelt, toleráns emberek azt is természetesnek tartják, h ogy a cseh, a szlovák atlaszokban Miskolc, Esztergom alatt zárójelben Miškovec, Ostrihom helynév változat is szerepeljen. Az ez ügyben mérvadó Cartographia valamennyi kiadott atlasza, útikönyve a „legmagyarabb” határon túli földrajzi neveknél is mindig fel ül tünteti fel a hivatalos – esetünkben például a szlovák – helyneveket. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium keretén belül működő Földrajzinévbizottság – melynek e sorok írója tagja – felelőssége tudatában foglalkozik a határon kívüli névrajz felmerülő problémáival és kínosan ügyel a földrajzi nevek írásában a korrektségére. A tudományos eredmények tárházából nyomatékkal emelendő ki Kocsis Károly munkássága, aki a MTA Földrajztudományi Kutatóintézet vezető munkatársaként sorra jelentette meg a szomszédos államok Kárpátmedencén belüli területeinek településszintig lebontott etnikai feldolgozását. Bárki ellenőrizheti térképeit, de ugyanúgy könyveit, az utódállamok helynévanyagának, statisztikai adatainak bázisa munkáiban minden esetben az illető ország illetékes intézményének adathalmaza. A nyelvek és kultúrák Európájában a nyelvek pusztulása – bennük a földrajzi helynevek a városoktól a dűlőkig – megengedhetetlen. A magyar jövőért felelősséget érezve javasoltuk a millecentenárium megünneplése el őtt a szakmai körökben HUNGEO néven rögzült találkozó összehívását 1996 augusztusában, ami a magyarul beszélő, gondolkodó, oktató, tudományos munkát végző földrajzosok, térképészek, geofizikusok, geológusok első világtalálkozója lett. A máig fennmaradt gré mium jövőre vonatkozó egyik meghatározó feladata a magyar földrajzi nevek feltárásáért és védelméért folytatandó szisztematikus munka. Az eddigi konferenciák mindegyikén az elkészített, kiadott a földrajzi és minden egyéb földtudományi tematikus térképek b emutatásra kerültek. A helynevek a vonatkozásában messze legnagyobb eredmény az immár hat éve elhunyt HajdúMoharos József Magyar településtár című 788 oldalas megjelent opusa, ami a KárpátPannonrégió településeit közigazgatási egységenként sorolja fel, mindenütt az adott ország rendszerében, a hivatalos nyelv ábécé sorrendjében. Az azonos szempontok alapján készült mű minden ország minden lehetséges földrajzi névváltozatát közli, a korábbi századokban használt névváltozatokat éppen úgy, mint az új alakul ású településekét, de még a települések tartozékait – a fontosabb tanyákat és dűlőket is. A magyar földrajzi helynevekkel kapcsolatos empátia több szomszédos ország gyakorlatában megmutatkozik. A Szovjetunió szétesését követően Ukrajnában az új közigazgat ás mintegy száz eredeti, azaz magyar településnevet rehabilitált, még ha cirill betűvel is írva – például Beregújfalu, Vári a beregszászi járásban vagy Eszeny, Dobrony
