Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 1. 27 . 29 A kisebbségi jogok tekintetében is egyetértést lát a politológus a három kormánypárt között, mely arra az elképzelésre épül, hogy a magyar kisebbség jogai Szlovákiában átlagon felüli mértékben biztosítva vannak, sőt jobban, mint a más uniós államokban élő kisebbségek esetében. Hasonló mértékű az egyetértés a szlovákmagyar megbékélés tekintetében, ami a kölcsönös bocsánatkérés elutasításán és a sértettségen alapszik, továbbá azon a folytonosan ismételt követelésen, hogy Magyarország és a szlovákiai magyarok is kérjenek bocsánatot Szlovákiától és a szlovákoktól a történelem során elszenvedett sérelmek miatt. Mesežnikov szerint szintén sokatmondó a jelenlegi kormánypártok viszonya az MKPhoz, m int a Szlovákiában élő magyar kisebbség politikai képviselőjéhez. Ez a viszony egyértelműen negatív, amibe a magyar párt legitim működésének megkérdőjelezésétől kezdve vezetőinek tisztességtelen célokkal való megvádolásáig sok minden belefér. A Szlovák Ne mzeti Párt képviselői az MKPt csak és kizárólag a legnegatívabb jelzőkkel hajlandóak illetni, folytatja okfejtését Mesežnikov, de a Smer sem jobb ebben a tekintetben, amikor a „szélsőségesen nacionalista” vagy éppen a „destabilizációs” és „veszélyes” jelz őket használja. Ráadásul ezeket a jelzőket használták akkor is, amikor az MKP élén még Bugár Béla állt, tehát a párt állítólagos „radikalizálódása” előtt. A szlovák nacionalisták részéről jellemző egyfajta „blokkoló” hozzáállás, amikor is a választókkal való kommunikáció során egy olyan koherens blokkot állítanak föl, amelynek a szlovákiai magyarok, politikai reprezentációjuk – MKP – , a magyarok mint nemzet, Magyarország mint állam, a magyar kormány és a széles magyar politikai spektrum egészen a szélsőjo bboldalig mindenki egyaránt a része. A gyakorlat pedig az, hogy minél inkább radikális pozíciókat töltenek be a nacionalistapopulisták, annál kevésbé differenciált ez az elképzelt konstrukció. Kérdéses azonban, hogy a mostani időkben, amikor éppen az ily en mentális töltéssel bíró pártok vannak hatalmon, várhatunke mást, mint a szlovákmagyar kapcsolatok fájdalmasan rossz állapotát, melynek jelenleg a tanúi vagyunk – teszi fel a kérdést írása végén Grigorij Mesežnikov. Grigorij Mesežnikov, SME vissza Romániában vasárnap választanak Magyar Hírlap 20081127 Utolsó napjaihoz érkezett a romániai parlamenti választási kampány. Az újonnan bevezetett egyéni választókerületes szavazási rendszer november 30án vizsgázik előszö r. Több mint félezer incidens és másfél száz bűncselekmény tarkította az alig egy hónapos választási kampányt Romániában. A magyar szavazatokért összesen másfél száz RMDSZes, több tucat független mellett román párt tagjaként induló magyar jelöltek is versenybe szálltak. Az összességében csaknem ötezer jelölt több mint harminc párt színeiben mérkőzik meg, a függetlenek aránya is jelentős. Az új választási rendszerben az egyéni választókerületben lakók két személyre – egy képviselő- és egy szenátorjel öltre – adhatják voksukat. A legfrissebb közvéleménykutatások szerint a szociáldemokratakonzervatív választási szövetség 35 százalékkal az élre tört, megelőzve az alig három százalékkal lemaradó, Basecu elnök által támogatott liberális demokratákat, míg a jelenlegi kormányfő liberális alakulatának támogatása meghaladta a húsz százalékot. Magyar vonatkozásban jóval csendesebb a kampány. Az RMDSZ jelöltjeivel szemben csak néhány független szállt versenybe. Közülük is csupán öt székelyföldi jelöltet támoga t a Magyar Polgári Párt, amely saját jelölteket nem indított. Az RMDSZ parlamenti jelenléte szinte biztosra vehető. A függetlenek nehéz dolguk lesz, mert nem elég egyszerűen legyőzni ellenfeleiket, de a szavazatok abszolút többségét is meg kell szerezniük, ráadásul kampánylehetőségeik is felettébb korlátozottak. Ennek ellenére olyan személyiségek, mint Kincses Előd, Markó Béla RMDSZelnök kihívója, Garda Dezső egykori RMDSZképviselő, aki a székelyföldi erdők védelmében vált ismertté, vagy Sebestyén Csaba , a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke nagyarányú támogatásra számíthat.