Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-26
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtóf ókusz 2008.11. 26 . 44 amiatt, hogy a tábla felől érdeklődünk. „Nézze, ez egy belső ügy, nem tudom, miért kell vele foglalkozni. Amikor lesz valami közölnivalónk ezzel kapcsolatban, akkor küldünk a sajtónak egy értesítést. Egyelőre nincs semmi mondani valóm” – mondta az igazgatónő. Többszöri érdeklődésünkre, hogy értesítette az esetről a rendőrséget, kifejtette: „Egyelőre azzal foglalkozunk, hogy új feliratot helyezzünk el, szerintem ez a legfontosabb.” A Maros Megyei Rendőrfelügyelőség szóvivője, Livi a Popa lapunktól értesült a történtekről, de nem tartotta kizártnak, hogy más kollégáját értesítették az esetről. vissza Szerző(k): Máthé Éva Korszerűsítik a repteret Krónika 2008. november 25. Elkezdődhet a nagyváradi r epülőtér felújítására vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány, illetve műszaki terv elkészítése – jelentette be tegnap Radu Ţîrle Bihar megyei tanácselnök. Mint mondta, a közbeszerzési eljárás lezajlott, és 45 napon belül elkészül a reptér felújításának meg kezdéséhez szükséges mindkét dokumentum. A közös közbeszerzési eljárás megszervezését Ţîrle azzal indokolta, azáltal, hogy egy cég készíti el mindkét dokumentumot, időt nyernek. „Mostanáig senki sem óvta meg a versenytárgyalás eredményét, és amennyiben err e a továbbiakban sem kerül sor, biztosra vehetjük, hogy sor kerül a korszerűsítésre, hiszen a műszaki terv az első lépés” – mondta a tanácselnök, aki szerint a dokumentumokat egy román – külföldi vegyes vállalat készíti el. A repülőtér jelenlegi állapotát f elmérték, a szakjelentést a repülésügyi hatóság is jóváhagyta. A vizsgálat során kiderült, hogy mind a le- és a felszállópálya meglehetősen rossz állapotban van, akárcsak a ki- és beszállóhelyek. A le- és felszállópályát tartó betonlapok, illetve a kifutóp ályát borító, 25 centiméter vastag betonréteg viszont a jelentés szerint jó állapotban van. A terv szerint a jelenleg 1800 méter hosszú és 30 méter széles kifutópályát 2400 méter hosszúságúra, és 45 méter szélességűre bővítik ki. Legutóbb 1999 és 2003 köz ött javították a megyei tanács kezelésében lévő repteret. vissza Szerző(k): Fried Noémi Lujza Szórványműhelyt tartottak Déván Krónika 2008. november 25. A valós együttműködés lehetőségeit keresték a hétvégén, Déván tarto tt 15. Szórványtengelyek műhely keretében a tordai, medgyesi, nagyszebeni, nagyenyedi és dévai magyar gimnáziumok küldöttségei. A mintegy száz küldött jelenlétében zajló rendezvényen két díjat is átadtak, a magyar tagozatra íratott gyerekekért járó Őrhelydíj a Hunyad megyei Bácsiba került a Toma családhoz, a szórványmédia oklevelet László Edit, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője kapta. Az egybegyűltek megegyeztek, beadványt juttatnak el a Szeben megyei Erzsébetváros önkormányzatához, amelyben kérik, hog y magyar, örmény és szász személyiségekről is nevezzenek el utcákat a városban. Szabó Csaba kolozsvári tévés szerkesztő, a mozgalom alapítója hangsúlyozta: a szórványközösségek közötti kapcsolatok megteremtése előbbutóbb közösségi feladat lesz, a segítő, megtartó kezek a jövőben az azonos sorsú közösségek felől nyúlnak majd egymás felé. vissza Szerző(k): Krónika Băsescu többséget akar Krónika 2008. november 26. Elveti egy technokrata kormányfő kinevezésének lehetőségét Traian Băsescu államfő, aki szerint Romániának stabil kormánytöbbségre van szüksége a hétvégi választások után.