Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 25 . 5 ISMÉT A MAGYAR NYELVHASZNÁLATOT TÁMADJA A KORMÁNY – A kultuszminisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta azt a törvénytervezetet, mellyel a nyelvtörvényt kívánja módosítani. Ha megszavazzák Marek Maďarič tárcavezető e lképzeléseit, a nyilvános érintkezések során csak államnyelven lehetne használni a földrajzi neveket (Bumm.sk) A szlovák ellenzék együttműködik az MKPval – Egyetértés a tankönyv ügyben – A két szlovák ellenzéki párt - a Szlo vák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) - hétfőn bejelentette, hogy a parlamenti frakciók szintjén felújítja az együttműködést a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) (Nszv.online) Slo ta és Meciar ellenszegült Ficónak a magyar tankönyvek ügyében – Nem született egyezség a szlovákiai magyar tankönyvek helységnévhasználatával kapcsolatban a pozsonyi kormánykoalíciós tanács hétfő déli ülésén. A három szlovák kormánypárt elnöke közül mind enki a saját álláspontját ismételgette (NOL) Két héten belül lesz megoldás a szlovák tankönyvügyre – „Minden párt megismételte a már nyilvánosságra hozott álláspontját ebben az ügyben. A téma nem része a kormányprogramnak, tehá t bármelyik párt szabadon szavazhat róla” - mondta újságíróknak Robert Fico kormányfő, a Smer elnöke a találkozó utáni sajtóértekezleten (FigyelőNet) A szlovákok is büszkék lehetnek Malina Hedvigre – „Szlovákok és magyarok valam ennyien büszkék lehetünk Malina Hedvigre , és nem szabad, hogy magára hagyjuk ebben a harcban, mert a mi jogainkért is küzd” - nyilatkozta a szlovákiai Új Szónak adott interjúban Jozef Hašto , a trencséni kórház pszichiátriai klinikájának főorvosa, Malina He dvig kezelőorvosa. A szakember szerint a szlovák társadalom lelkiállapota nem túl jó, „nagyon fogékonyak vagyunk az ellenségkeresésre, és kevés a bátorságunk, amikor az igazságért kell harcolni.” (FigyelőNet) CSEMADOK ORSZÁGOS TA NÁCSÁNAK NYILATKOZATA – A Csemadok Országos Tanácsa pozitív tényként értékeli a szlovák és a magyar miniszterelnökök legutóbbi, Komáromban megtartott találkozóját, amely utat nyithat a további konstruktív tárgyalásokhoz a két szomszédos ország viszonyának javítása, a meglévő feszültségek enyhítésének irányában. A felgyülemlett problémák, melyeket nem a magyarság magatartása idézett elő, csakis tárgyalások útján oldhatók meg, ezért üdvözöljük, hogy az elkövetkező időszakban a két ország legfőbb közjogi mélt óságai, így a köztársasági elnökök, valamint a parlamentek elnökei is találkoznak, és véleményt cserélnek a problémás kérdések megoldása érdekében (Bumm.sk) Közös ellenzéki fellépés – Dzurinda szlovák kereszténydemokratái támogatják az MKPt tankönyvügy ben (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ Továbbra is Pázmány Péter marad Dunaszerdahely polgármestere (Felvidék.ma) Szlovákmagyar kétjóbarát? - Civil kampány kezdődhet – „P ozsonyban vagy ötven magyar, szlovák és szlovákiai magyar értelmiségi gyűlt össze pénteken este. Olyan események láncolatáról, történések akár kampánnyá is formálható sorozatáról beszélgettek, amelyek mind arról szólnának: emberek, legyünk már normálisak! Így, együtt, és külön” (HVG)