Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 24 . 15 agglomerációs fejleszt éseket elindítani. Ez teljesen új tervezési szemléletmódot, a szakemberek szoros együttműködését, a döntéshozók nézőpontjának átalakítását és komoly társadalmasítási folyamatot igényel. Ehhez dolgoz ki minden partner akciótervet, valamint az érintett orszá gok döntéshozói számára javaslatokat. A projektet koordináló brüsszeli szakértők pedig a partnerek által kidolgozott szakmai dokumentumokat egyesítik egy, az unió városi és határon átnyúló politikáját befolyásolni képes kézikönyvben. A projekt eredményeit 2006 májusában az esztergomi zárókonferencián ismertetik, várhatóan széles európai nyilvánosság, az unió legfőbb döntéshozói jelenlétében. A projektben az IsterGranum EGTC nevében Esztergom Város Önkormányzata vesz részt. A részvételét megkülönböztetett f igyelem kíséri, hiszen éppen a királyvárosban alakult meg az unió elsőként bejegyzett európai területi együttműködési csoportosulása (EGTCje), amely a projekt „laboratóriumaként” is értelmezhető: itt nyílik elsőként lehetőség határon átnyúló intézmények l étrehozására, például a turizmus, az energetika, az egészségügyi és egyéb közszolgáltatások, a tömegközlekedés stb. területén. A projekt egyben e célok megvalósulását is segíti az európai nyilvánosság és az uniónak a nemzetállamokkal szembeni elsődlegesség e révén. Az a különös helyzet állt elő, hogy Esztergom és Párkány összefogásának köszönhetően ma Magyarország és Szlovákia nem Európa után szalad, hanem a kontinens versenyzőinek élmezőnyébe tartozik. EGTC: Európai Területi Együttműködési Csoportosulás. A határokon átnyúló, a transznacionális (nemzetek közti) és a régiók közötti együttműködést segíti elő. A csoportosulások jogi személyiséggel és jogképességgel bíró szervezetek. Azaz vásárolhatnak vagy eladhatnak javakat, illetve alkalmazhatnak munkaerőt. A csoportosulások tagjai lehetnek: (uniós) tagállamok, regionális és helyi hatóságok, egyéb közjogi intézmények, társulások. URBACT: az URBAN Közösségi Kezdeményezés nyomán létrejött URBACTprogram városok közötti tematikus hálózatokat épít az alábbi célok érdekében: az URBAN I, URBAN IIprogramokban, valamint városrehabilitációs mintaprojektekben részt vevő települések, partnereik és 2004. május 1jétől az új tagországok húszezer lélekszám feletti városai közötti, nemzetközi tapasztalatcsere előmozdításár a; valamint a tapasztalatok elemzéséből levonható tanulságok hasznosítására. vissza Slota ismét hazudott Felvidék.ma 2008.11.23. A Magyar Koalíció Pártja sajtóközleményben reagált Ján Slotának, a közszolgálati TV mai vitaműsorában elhangzott kijelentésére, miszerint az 1. világháború után Magyarország területén ugyanannyi szlovák nemzetiségű maradt, mint amennyi magyar a Csehszlovák Köztársaság területén. "Ennek az állításnak azonban nincs valóságalapja, az eg yes statisztikák és a vonatkozó szakirodalom is kb. 105 ezer Magyarország területén élő szlovákról és mintegy 760 ezer Csehszlovák Köztársaságban élő magyarról beszél, ami közelről sem egyforma nagyságrend. Ha a 400 ezer szlovákról szóló állítás igaz lenne , a 2. világháború utáni lakosságcsere folyamán sokkal több szlovák igényelte volna a visszatelepülést Szlovákiába. Az igazság az, hogy Magyarországról 73 223 személy települt vissza a Csehszlovák Köztársaságba, ahonnan viszont 89 660 személyt telepítettek ki akarata ellenére Magyarországra a lakosságcsere folyamán (Forrás: Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony, Pénzügyi Megbízotti Hivatal). Azoknak a szlovákoknak, akik Magyarország területén maradtak az akkori szövetségi külügyi államtitkár, Vladimír Clementis a következő szavakkal kívánt fényes jövőt: „A magyar külügyminiszterrel való tárgyalásom során kijelentettem, hogy nem érdekelnek bennünket azok a szlovákok, akik nem akarnak áttelepülni Szlovákiába, azzal számolunk viszont, hogy ezek a szlovákok elmagyar osodnak, amihez a magyar kormánynak sok sikert kívánunk.” (Központi Állami Levéltár, Prága, 100/24es i.)" - áll az MKP mai sajtóközleményében. vissza Duray Miklós: A Dunaszerdahelyen megvert fiút kártérítés illetné meg a szlovák állam részéről Felvidék.ma 2008.11.23. Duray Miklós szerint olyan esetben, amikor az egyik EUs ország rendőrsége egy másik, ugyancsak EUs ország állampolgárai ellen ok nélkül fellép, a nemzetközi jogszolgálat sem maradhat tétlen. A du naszerdahelyi SlovanDAC mérkőzésen pedig ilyen konfliktus alakult ki.