Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 24 . 8 A feszült szlovákmagyar politikai kapcsolatokr ól, elsősorban a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumáról vitáztak a pozsonyi közszolgálati rádióban (Sro) is. Rafael Rafaj, az SNS parlamenti frakciójának vezetője és Daniel Lipsic, az ellenzéki szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke egyar ánt úgy vélte: tarthatatlan, hogy az Országgyűlés intézményesítette a külföldi képviselők alkotta Fórumot, miként az is, hogy Duray Miklós, a szlovákiai adófizetők pénzéből élő honatya előtt részt vegyen a magyar parlament külügyi bizottságának ülésén, aho gy azt legutóbb, a GyurcsányFico találkozó előtt tette. Vitapartnerük, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke elképzelhetőnek tartotta, hogy az Országgyűlés módosítsa idei, márciusi határozatát, amelyben a fórumot saját állandó testületekén t határozta meg. - Erről a magyar és a szlovák házelnök tervezett találkozóján kell egyeztetni, az MKP legfeljebb szorgalmazhatja ezt a háromszavas módosítást - mondta lapunknak a pozsonyi magyar politikus. Szili Katalin és Pavol Paska szlovák házelnök ta lálkozójának még nem tűzték ki időpontját, miként a magyar és a szlovák államfő eszmecseréjének sem. Sólyom László november 29ét javasolta, ám Marek Trubac szlovák elnöki szóvivő közölte, hogy ez nem megfelelő, mert azon a napon utazik Szlovákiából Magyar országra Michaelle Jean, Kanada főkormányzója. - Ivan Gasparovic december 5ét tartja megfelelőnek, amikor Tótkomlóson a nemzeti kisebbségek jogairól tartanak konferenciát, melyre a magyar és a szlovák elnök is hivatalos. Még folyik az egyeztetés - válaszo lta megkeresésünkre Trubac. vissza Az MKP csak saját javaslatát támogatja a szlovákiai kisebbségi tankönyvek ügyében – Milyen nyelven legyenek kiírva a földrajzi nevek? Népszava.online 2008.11.23. A Magyar Koalíció Párt jána k képviselői a kisebbségek nyelvén írt tankönyvekről való parlamenti szavazás során csak a párt műhelyéből kikerült módosító javaslatra fognak voksolni – jelentette ki vasárnap Csáky Pál pártelnök. Az MKPt meglepte a NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozg alom álláspontja ebben az ügyben. A Néppárt országos tanácsa szombaton úgy döntött, hogy azt a megoldást támogatja, miszerint a kisebbségeknek szánt tankönyvekben a földrajzi megnevezéseket csak szlovák nyelven tüntessék fel, a kisebbségi nyelvű megnevezés ek nélkül. A magyar párt ezt a döntést a Néppárt nemzetközi megítélésébe való beletörődéseként értelmezi, s úgy véli, mintegy 50 évre vetette vissza időben a pártot. Az MKP a nemzetiségi iskolákban a kétnyelvű földrajzi megnevezések használatának a híve, úgy, hogy a kisebbségi megnevezés lenne az első helyen. Ján Slota, a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt elnöke szombaton közölte, hogy pártja kompromisszumot ajánl. A kétnyelvű megnevezések használatát fogja támogatni, de a szlovák megnevezés lenne az első h elyen. Robert Fico kormányfő, a Smer elnöke tájékoztatása szerint pártja a kétnyelvű megnevezések használatát támogatná, kisebbségi nyelvű megnevezéssel az első helyen. A magyar párt közleményében emlékeztetett arra, hogy a Magyarországon élő szlovákok s zámára készült tankönyvekben kizárólag szlovák nyelven használják a földrajzi neveket. Ugyanez a gyakorlat jelenleg Szlovákiában az ukrán nyelven íródott tankönyvek esetében is. A Magyar Koalíció Pártjának meggyőződése, hogy 2008 Szlovákiájában legalább o lyan szinten kellene garantálni a földrajzi nevek anyanyelven való használatának jogát, mint 1890ben, amikor is a Magyarország területén lévő szlovák iskolák számára íródott tankönyvekben a földrajzi neveket szintén csak a kisebbség nyelvén, vagyis a szlo vák régiókban kizárólag szlovákul használták - áll a az MTI prágai irodájához eljuttatott, Dunajsky Éva szóvivő által aláírt közleményben. vissza