Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 11 . 41 részesíthető európai közlekedési folyosók közé. Orban szerint ez a nyomvonal Giurgiut is érintheti, előtte pedig Erdélyt is keresztülszelné a Borsot Brassóval összekötő és zakerdélyi autópálya nyomvonalán. Orban szerint ez azt jelentené, hogy az északerdélyi autópálya jelenleg építés alatt lévő két szakaszát leszámítva a többire a kormány EUs támogatást is igényelhetne. Ez azonban arra kötelezné az államot, hogy az autó pálya többi szakaszára közbeszerzési pályázatot írjon ki. Jelenleg az északerdélyi autópálya teljes, 415 kilométer hosszúságú nyomvonalának kiépítésével az állam az amerikai Bechtel vállalattal áll szerződésben. Az amerikai vállalkozó azonban közbeszerz ési tárgyalás nélkül kapta meg a beruházást, ezért amennyiben a jelenlegi szerződés marad érvényben, Románia nem kérhet uniós támogatást erre az autópályára, még akkor sem, ha az EU bizottsága esetleg kedvezően bírálja el jövőben az öt állam közös javaslat át. A közlekedési miniszter azt is kijelentette: az amerikai vállalat végül csak a jelenleg építés alatt álló két szakaszt építheti meg, ha jogi vitába keveredik a román állammal. A felek ugyanis eltérően vélekednek arról, hogy kinek kell kifizetnie az A ranyosgyéres és Gyalu közötti szakaszon elkövetett tervezési és kivitelezési hibák miatt keletkezett 100 millió eurós kárt. A minisztérium szerint a vállalkozónak kell helyrehoznia a károkat, a vállalat viszont a felelősséget az államra hárítja. Jelenleg a Bechtel Bihar megyében Berettyószéplak és Bors közötti 64 kilométeres szakaszon, valamint Kolozs megyében az 52 kilométer hosszú Aranyosgyéres és Gyalu közötti szakaszon dolgozik. vissza Az iskolai osztályzatok inflációjá tól tart a BBTE Transindex • [11:18; 15.11.2008] Magas osztályzatok áradatát eredményezi majd a középiskolai tanárok értékelését szabályzó új törvény azzal, hogy kimondja: a tanári jövedelmek az iskolások teljesítményétől fognak függni a jövőben – ettől tart a kolozsvári BabeşBolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége. Az egyetemek immár évek óta az iskolai tanulmányok és az érettségi eredményei alapján, és nem felvételi vizsga nyomán választják ki a leendő hallgatókat. Ha teljesen komolytalanná teszik a közoktatást, a kolozsvári románmagyarnémet nyelvű tudományegyetem vezesse be ismét a felvételi vizsgákat – kérték ma dékánok és tanszékvezetők Magyari Tivadar rektorhelyettest a BBTEn. A rektorhelyettes a magyar tagozat 2008as felvételijének szervez ését értékelte ki kollegáival. Utána tudósítóknak azt mondta, hogy a felvételi rendszerének megváltoztatásához mindenképpen konzultálni kell a bukaresti, iaşii, temesvári tudományegyetemek vezetőségével, mert önmagában az BBTE nem akar kilépni a meglévő r endszerből, mert az hátrányára volna. Nemrég Kolozsváron jártak ezen egyetemek vezetői, és Magyari a másik három intézet hasonló hatáskörű rektorhelyettesével megegyezett abban, hogy felvételi tekintetében is egyeztetnek egymással. „De jövő nyáron biztos nem lesz felvételi azokon a szakokon, ahol az idén sem volt, ebben határozott vagyok” – mondta a magyar tagozat vezetője. vissza Szervezkednek a liberálisok Nyugati Jelen • 2008. november 15., 21.00 Ludovic Orban PNLalel nök kijelentette, a választások után a liberálisok elkezdik a tárgyalásokat az új kormány megalakítása érdekében, és két feltételt szabnak: tiszteletben kell tartani a PNLprogramját, és Călin Popescu Tăriceanut kell kinevezni kormányfőnek. „A PNL célkitű zése a választások megnyerése, és Călin Popescu Tăriceanu kinevezése kormányfőnek. Meggyőződésem, hogy a PNL nagyon jó formában van. Nagyon jó jelöltjeink vannak” – mutatott rá Orban.