Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 11 . 36 vissza Az MSZP továbbra is sürgeti a dunaszerdahelyi események kivizsgálását Felvidék.ma • 2008.11.15. Az MSZP üdvözli a magyar és a szlovák kormányfő nyilatkozatát, mivel az konkrét lépéseket tartalmaz a konfliktusok enyhítésére, de továbbra is szorgalmazza a dunaszerdahelyi futballmeccsen történtek kivizsgálását - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke az MTInek. A konfliktust konkrét kezdeményezésekkel lehet megoldani és az a hat kérdés, amelyet a magyar kormányfő felvetett, nagyon konkrét ügyek - közölte a politikus, hozzátéve, hogy a konfliktusok enyhítésének módja az is, ha kivizsgálják az eddigi eseteket. "A feledés fátylát nem lehet ráborítani" ezekre - jegyezte meg. A Dunaszerdahelyen történtek érdemi vizsgálatát mindaddig követelni kell, amíg megnyugtató válaszokat nem kapunk - hangsúlyozta. A kormánypárti képviselő szerint a 2009es újabb kormányfői találkozó "sürgető nyomást" jelenthet arra nézve, hogy a felek ne csa k általában küzdjenek a szélsőségek ellen. Az újabb találkozó beszámolási kötelezettséget jelent az eddig megtett lépésekről - magyarázta. Kozma József üdvözölte a kisebbségek jogairól szóló kódex megalkotására tett kezdeményezést. Mint hozzátette, a fele lősség mindig abban az országban van, ahol a probléma keletkezik, de a megoldást közösen kell keresni. A külügyi bizottság alelnöke szerint azok a kérdések, amelyekre választ kerestek a miniszterelnökök, mély és nagyon széles problémák: a térségben mindig is jelen lévő szélsőségek, nacionalizmus és türelmetlenség. A probléma az - folytatta - , ha ezek az elvek egy kormány politikájában, a szlovákéban érvényesülnek, és meghatározzák annak hozzáállását egy nemzeti kisebbséghez. Arra a kérdésre, miszerint a Fidesz több dolgot is hiányolt a nyilatkozatból, Kozma József közölte, a dunaszerdahelyi ügyet akkor lett volna értelme szerepeltetni a nyilatkozatban, ha azt már feltárták és a meghozott intézkedéseket mindkét fél tudomásul veszi. Hozzátette: Kárpátmede ncei Magyar Képviselők Fórumáról (KMKF) akkor lehet közös álláspontot megfogalmazni, ha Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke találkozik Pavol Paškával, a szlovák parlament elnökével. vissza SZDSZ: kudarccal végződőtt a G yucsányFicotalálkozó Felvidk • 2008.11.15. A Szabad Demokraták Szövetsége sajnálja, hogy kudarccal végződött Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő találkozója; a párt arra szólítja fel a szlovák demokratikus erőket, hogy lépj enek fel a szlovák kormánykoalíció szélsőséges pártjának magyarellenes politikája ellen - közölte a liberális párt a találkozó után. A párt a közleményében üdvözli a két fél találkozóját, ugyanakkor sajnálattal veszi tudomásul, hogy a találkozón nem szül etett "semmi kézzel fogható eredmény". Az SZDSZ arra szólít fel minden szlovák demokratikus erőt, hogy lépjen fel a szlovák kormánykoalíció szélsőséges pártjának magyarellenes politikája ellen, a magyar kormányt pedig arra szólítja fel, hogy a lehető legh atározottabban lépjen fel az egyre aktívabb magyar szélsőségesekkel szemben. Az SZDSZ úgy véli, hogy a két politikus által elfogadott közös nyilatkozat az általánosságok szintjén ragadt, az semmi konkrétumot nem tartalmaz. A szlovák kormány továbbra sem h ajlandó tisztességesen kivizsgálni a dunaszerdahelyi aránytalan rendőri fellépést, nem hajlandó tárgyalni a magyar anyanyelvi oktatás megnyugtató rendezéséről, mint ahogy nem született ígéret a magyar nemzeti jelképek használatát tiltó rendelkezés megsemmi sítésére sem. A Szabad Demokraták Szövetsége arra kér minden magyar és szlovák demokratikus erőt, hogy csatlakozzanak Fodor Gábor és a szlovák ellenzék kormányfőjelöltje, Iveta Radičová, a megbékélést, a párbeszédet sürgető közös nyilatkozatához. A kommün iké megjegyzi: a két ország együttműködve nagyobb sikerrel veheti a 21. század