Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 11 . 29 • Öntudatosak es büszke magyarok vagyunk, de ez nem áll ellent étben a szlovákok büszkeségével. • Küzdeni kell a radikálisokkal. Akkor is, ha utcán vannak, akkor is, ha kormányon. • Nem mindegy, hogy nacionalista szélsőségesek a társadalom peremén, vagy a kormányban vannak. Előbbit mindenhol megtaláljuk, az utób bi nem általános jelenség Európában. • Be kell valljam, nem is nagyon értem. • Azt gondoljuk, a szlovák politika nem egyszerűen flörtöl a nacionalizmussal, hanem eljegyezte magát vele. • Egyetértek: lepjünk fel azok ellen, akik megsértik nemzeti érzéseinket, szimbólumainkat • Magyarországon az ügyészség előtt van a szlovák zászlóégetés ügye, a magyar gárda ügye bíróságon van. • Szerintem a magyar gárda súlyosan sérti a demokrata értékeket es a békés egymás mellett élést. De a magyar jogrend szerint teljesen mindegy, hogy én mit gondolok. És ezt helyesnek tartom, hogy nem utasíthatom a belügyminiszteremet, hogy tiltsanak be egy szervezetet. • Megnyugtatna, ha Malina Hedvig ügyében is olyan gyors lenne az eljárás, mint más ügyekben. • Mag yarországot nem elégíti ki a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatos válasz Fico részéről. • Egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy jogszerű volt a rendőrség beavatkozása • Ha egy szomszédos ország azt kéri, vizsgálják ki az eseményeket, akkor ennek eleget kellene tenni. Csalódás számomra, hogy a szlovák kormány nem küldte el a magyarnak a vizsgálat eredményeit. • Megfontolandó Fico miniszterelnök kérése: Mi Magyarországot folytathatjuk a küzdelmet, szabályozhatjuk a szólás és a gyülekezés jogát. Ez a b elügyünk. De az nem belügy, hogy minden, amit teszünk, az zavarja Szlovákiát. • Nekünk is méltányosnak kell lenni, a találkozó után meg kell gondolni, hogy milyen lépeseket kell tenni Magyarországnak, hogy azok a mozgalmak, amelyek aggodalmat keltenek S zlovákiában, azok ne veszélyeztethessék Szlovákiát. Végig fogjuk ezt gondolni • Kezdeményező lépeseink lesznek e tekintetben. • Hat javaslatot tettem Fico miniszterelnöknek: 1. Javaslom, mindkét kormány felső szintű kötelesezettséget vállaljon, h ogy maximálisan támogatja a kisebbségi oktatást és a kultúrát, s ezeknek az intézményeknek magasabb összeget ad, pozitív diszkriminációban részesíti őket. Mi ezt vállaljuk 2. A kisebbségi iskolák szabadon használhatják a másik országban kiadott tanköny veket. 3. Hozzunk létre egy nemzetinemzetiségi magatartáskódexet, ezt a politikusok fogadják el, állítsunk fel paritásos alapon egy becsületbíróságot. 4. Minden esetben, amikor valaki felveti, hogy nemzetinemzetiségi sérelem érhetett bármelyik orsz ágban, bármilyen csoportot, akkor közös kivizsgálást lehessen kezdeményezni. 5. Kisebbségi ombudsmant is létrehozhatna Szlovákia 6. A magyar nemzeti jelképek használatáról szóló új keletű törvényt vizsgálja felül, és ne fogadja el Egyetértek: békében kell egymás mellett élni. Ezért meg kell küzdeni, készen állok arra, hogy a magunk feladatát megtegyünk ez ügyben. Fico: Bármikor kész vagyok ezekről tárgyalni Önnel, a javaslatokkal foglalkozni fogunk, s rövid időn belül tájékoztatni fogjuk egymást Gyu rcsány: Ha a gárda kivonul, minden lehetséges eszközzel fenntartjuk a törvényes rendet. Fico: Ha Slota megint beszól, figyelmeztetni fogom. Újra megismétlem, a szlovák kormány és a parlament nem fogadott el semmit, ami a magyar kisebbség ellen menne. Ez a kormányom munkájának konkrét eredménye. A szlovák kormány összetétele demokratikus választás eredményeként jött létre. sikeresek vagyunk, stabil a politika, jól megy a gazdaság, konszolidált a politikai helyzet, nincsenek fasisztáink az utcákon. Mar töb bször elhatárolódtam Slota szavaitól, de az SNS semmiféle félfasiszta szervezetekhez nem kötődik, nem úgy, mint a FIDESZ. Az SNS csak keményebben érvényesíti a szlovák nemzeti érdekeket. Ha megint durva nyilatkozata lesz, elítélem. De Slota nem mérhető a m enetelő fasisztákhoz. Gyurcsány Annyival vagyunk előrébb, hogy ismerjük egymás álláspontját. Nem azért jöttem, hogy legyőzzek valakit, hanem hogy együtt legyőzzük a problémákat.