Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-14
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 11 . 37 Ezzel arra a kérdésre válaszolt, hogy a magyar fél kérni fogjae Pozsonytól a dunaszerdahelyi DACSlovan mérkőzésen történt rendőri fellépésről készült hivatalos videófel vételt. Hangsúlyozta, vizsgálati ereményeket vár, s ha nem kapja meg azokat, Ficónak és a nyilvánosságnak is elmondja a véleményét. A tanácskozás tétje szerinte önmagában az, hogy a felek beszélni fognak a két ország viszonyában tapasztalt feszültségekről , valamint arról, hogy azok miként enyhíthetők. Gyurcsány elmondta, a kezdetben két - magyarországi és szlovákiai helyszínen tervezett - találkozó azért csak egy helyen, a szlovákiai Komárom városi hivatalában valósul meg, mert a kvaterkázásnak még a látsz atát is el akarták kerülni, például azt, hogy együtt sétálnak, s közben egymást lapogatják stb., éppen ezért semennyit sem adnak protokollra, csak leülnek egy irodában. "Nekünk ilyen helyzetben nem a közönsegnek kell játszani" - tette hozzá. A magyar minis zterelnök interjújában arra is kitért, konkrét javaslatokkal megy. Fontosnak tartja, hogy Ficóval ne csak azt mondják el, a másik államnak mit kellene cselekednie, hanem azt is, hogy az adott állam mit tegyen a kapcsolatok javulásáért. A magyar részről fel vetendő kérdések közül példaként a tankönyvügyet említette. "Ebből nem lehet alkudni, ez nem vásári alku" - fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a magyar tanulóknak joguk van aynyanyelvükön megismerni régiójuk földrajzi neveit. (kor) vissza Megkezdődött a XXXIX. Fábry Napok Új Szó 2008. november 14. péntek, 10:09 | korpas Kassa| Hrubik Bélának, a Csemadok országos elnökének megnyitójával és Szarka László történésznek a A Csemadok szerepe 1968ban című előadásával pénteken megkezdődött a XXXIX. Fábry Napok. A további program: November 14., péntek 10.00 Duray Miklós: A szlovákiai magyar ifjúsági mozgalmak 1968ban 11.15 Dobos László:A szlovákiai magyar politikusok szerepe az 1968as eseményekben 12.00 Beke Sándor: Színhá zalapítási kezdeményezések 1968ban 15.00 Simon Attila: A szlovákiai magyar tudományosság intézményi háttere megteremtésének kísérlete 1968ban 15.45 Popély Árpád: 1968 és a nemzetiségi képviselet 16.30 Béres József: 1968 megidézése, hangfelvételek 1968ból 19.00 Színházi előadás, Peter Shaffer: Equus November 15., szombat 9.00 Petővári Ákos: Fábry Zoltán és a „prágai tavasz“ 9.45 Pomogáts Béla: A kettős kötődés vitája 1968ban 10.30 A 2008as Fábrydíj átadása