Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11.11. 33 befagyasztott alkufolyamat újraindításának ellenzésétől, az újbóli tárgyalások ellen tová bbra is leghevesebben tiltakozó Lengyelország és Litvánia pedig elismerte, nincs jogi eszköze a vétóhoz. vissza Az EUintegráció határai Világgazdaság 20081111 A pénzügyi – és egyre inkább gazdasági – válság kezelésének k érdése mind több jel szerint egyúttal magának az európai integráció továbbfejlesztésének a tesztje is lehet Sokatmondó, hogy tíz héten belül a harmadik EUcsúcstalálkozót tartották a múlt héten Brüsszelben. Kettő alapvetően pénzügyi, gazdasági kérdése kkel foglalkozott, és már most tudni lehet, hogy a decemberi uniós csúcson is téma lesz a lassuló gazdasági növekedés kezelésének mikéntje. Jól látható, hogy bár mindenki arra számított: a második fél év fő kérdése az energia- és klímacsomag lesz, a külső körülmények változásával nagyobb súllyal került előtérbe a pénzügyigazdasági problémakör. Vele pedig egy régről ismert dilemma: vajon az EUintegráció eddig elért mélysége és eszközrendszere ade egyáltalán módot alapvető gazdasági kihívások érdemi kezelé sére? Ha pedig nem ad, készek lehetneke a tagországok a jelenlegi keretek szélesítésére? Az EU ugyanis – elődszervezeteinek (Közös Piac, EGK, EK) léte óta – sajátos tudathasadásban vergődik. Nevezetesen, hogy bár elsősorban gazdasági természetű összefonó dásról volna szó, azonban éppen gazdasági tekintetben a tagok nemzetgazdasági hatáskörben tartották a legfontosabb döntéshozási jogosítványokat (leszámítva a jól ismert és valóban nagy jelentőségű kivételt, az euró bevezetését, ez azonban a tagoknak csak e gy részét érinti, és esetükben is csupán a monetáris intézkedések közösségiesítésére szorítkozik). Voltaképpen a sokat emlegetett, az EU versenyképességét vezető pozícióba lavírozni akaró „lisszaboni stratégia” is azért szenvedett idáig jobbára kudarcot, mert nem létezett közösségi kompetencia végrehajtásának a kikényszerítésére. A hagyományos gazdaságpolitikai eszközök vonatkozásában – ilyen a fiskális vagy a foglalkoztatási politika – ugyanis ma még sokszor az a képlet, hogy a tagállamok vezetői csúcstal álkozóikon megállapodnak bizonyos irányokban, majd hazamenve ugyanezt már nem bontják le nemzeti lépésekre, mivel szembesülve annak lehetséges honi (költségvetési, politikai stb.) árával, inkább kitérnek, behódolva a hazai (nemzeti ipari, szakszervezeti, v álasztói) ellennyomásnak. A pénzügyi válságkezelés legelső napjaiban a fenti képlet látszott ismétlődni: a tagországok egyeztettek, majd kiki ment a saját feje után, és egyoldalú intézkedéseket hoztak. Csakhogy a pénzpiac nagyon hamar visszajelzett, mégh ozzá negatívan: az egyéni lépések nem állták útját a helyzet rohamos romlásának. Erre csak akkor került bizonyos fokig sor, amikor végül tizenötös, majd utóbb huszonhetes körben egységes intézkedéscsomagokat is bejelentettek. Ezt látva vetik fel mind többe n, hogy most a reálgazdaságra átterjedő válságtüneteket is hasonló – közösségi – módon kellene kezelni. E ponton válhat a jelen válság a létező integrációs keretek egyfajta tesztjévé is. Mert ha bebizonyosodik, hogy a gazdasági válság csakis érdemibb közö sségi fellépés mellett menedzselhető, ez rávezethet arra, hogy a szuverenitásmegosztást a szűkebben értelmezett gazdaságpolitika területére is hasznos lehet valamilyen fokig kiterjeszteni. Előre látható, hogy mindez nem megy majd helyi ellenállás nélkül. A hagyományos angolszász politika például nem véletlenül keres inkább EUkereteken túlmutató – nemzetközi, globális – megoldási mechanizmusokat, amelyekben továbbra is inkább dominánsan nemzeti, brit maradhat, szemben egy brit – uniós pozícióval. Csakhogy nem minden tagországnak áll egy „London City” a háta mögött: a többség joggal érezheti magát sebezhetőbbnek, és nem lehet kizárni idővel a hajlandóságot egy szorosabb együttműködésre, még ha netán szűkebb körűre is. Az egész EUintegráció története voltaképp en problémák megoldásának a történetét, az ezekre kihordott intézményi válaszok sorát is jelenti. Érdekes lesz megfigyelni, mit eredményez majd középtávon az, amit ma a harmincas évek óta megért legsúlyosabb pénzügyi válságként emlegetnek. EUszinten is. A szerző a BruxInfo EUszakértője Fóris György vissza
