Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-05
27 Csáky: A parlamenti határozat számunkra egy jelentéktelen papír csupán Felvidék. ma 2008.11.04. Csáky Pál MKPelnök, rögtön a KMKFet és az MKPt bíráló parlamenti határozat elfogadása után sajtótájékoztatót tartott, amelyen leszögezte: az MKP értelmetlennek tekinti a határozatot, és semmilyen kötelezettséget nem ró rájuk – azaz, az MKP továbbra is részt vesz a KMKF munkájában. "Továbbra is Szlovákia alkotmánya és törvényei szerint cselekszünk. Szabad emberek vagyunk, ahova tárgyalni hívnak bennünket, oda elmegyünk." Csáky szerint a parlamenti határozat szellemisége a 19. század ot idézi. Csáky visszautasította Robert Kaliňák belügyminiszter azon vádjait, hogy nem mond igazat a szlovákiai helységnévtáblák ügyében. Csáky ugyanis tegnap tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az MKP számára nem jelent gondot az, hogy elítélje a magyarországi szlovák helységnévtáblák összefirkálását, de ez - fordított szereposztásban - Szlovákiában is előfordul. Kaliňák emiatt vádolta meg Csákyt, aki most több – a sajtóban is megjelent – fényképpel igazolta tegnapi szavait. Csáky sajtótájékozta tóján kitért a DACSlovan mérkőzésre is. Rámutatott, a mai napig nem látott senki bizonyítékot, hogy Dunaszerdahelyen a szurkolók rátámadtak volna a rendőrökre. vissza Parlamenti határozat a KMKF negatív hatásáról, a Slotát bíráló módosító javaslatot elvetették Felvidék.ma 2008.11.04. A szlovák parlament ma kora este határozatot fogadott el "a KárpátMedencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) lehetséges negatív hatásáról KözépEurópa politikai és társadalmi fejlő désére". Ugyanakkor a parlament elvetette azt a módosító javaslatot, amely Slota kijelentéseinek negatív hatására figyelmeztetett volna. Még múlt hét pénteken Dušan Čaplovič miniszterelnökhelyettes ismertette a határozat szövegét. Rámutatott arra a "ves zélyre", hogy a KMKF a magyar Országgyűlés égisze alatt működik, a Fórumnak a szuverén Szlovákia parlamenti képviselői is a tagjai, és így közvetve irányítják a magyar külpolitikát. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője a három ellenzéki klub nevében azt j avasolta, hogy a parlamenti határozatról való szavazást halasszák el a két házelnök, Szili Katalin és Pavol Paška találkozásáig. Ezt a jelenlévő 132 képviselőből 53an támogatták, 62en nem, tehát Bárdos javaslatát elvetették. Megjegyzendő, hogy a legnagyo bb kormánypárt, a Smerképviselők többségében "nem"mel szavaztak erre a javaslatra, Pavol Paška házelnök azonban tartózkodott a szavazásnál. A Čaplovič által ismertetett jelentéshez, és a határozati javaslathoz František Mikloško módosító javaslatot terj esztett be. Javasolta a határozat kibővítését azzal, hogy Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének a kijelentései negatív hatással vannak a szlovákmagyar viszony alakulására. Mikloško javaslatát a jelen lévő 109 képviselő közül 31en támogattá k, köztük az MKP 20 képviselője, a KDH képviselői és a független honatyák. A határozatról 107 képviselő szavazott, 80an támogatták, a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt képviselői. Tévedésből Pavol Hrušovský KDHelnök is az igen gombot nyomta meg, ezt a jegy zőkönyvben korrigálták. A Magyar Koalíció Pártja 20 képviselője nemmel szavazott, 7en tartózkodtak (mind KDH), 43an pedig nem vettek részt a szavazáson (köztük Dzurinda pártja, az SDKU 28 képviselője). A nemzeti tanács mai határozata: ▪ A szlovák parlame nt tudomásul veszi a magyar parlament által intézményesített Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumáról (KMKF), a középeurópai politikai és társadalmi fejlődést negatívan befolyásolható viszonyokról és azok következményeiről szóló jelentést, amelyet a ko rmány emberi- és kisebbségi jogokért, tudásalapú társadalomért és európai ügyekért felelős alelnöke terjesztett elő.