Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-04
6 kisebbséget tisztelünk, de az MKP igenis a szlovák politikai színtér szerves része, amely semmilyen külön védelemben nem részesülhet ” . Fico megfogalmazása szerint Göncz Kinga azt üzente Pozsonynak, hogy ha nem fogad szót Budapestnek, majd megnézheti magát, milyen „ diplomáciai pokl ot zúdítanak ránk az európai intézményeknél ” . „ A válaszom erre az, hogy nagyon kategorikusan nemet mondok: nem hajtunk fejet a magyar kormány utasításai előtt. ” Fico, nyilván a müncheni döntésre utalva, „ külön szomorú ” időszerűséget tulajdonított annak, ho gy a magyar külügyminiszter „ ultimátuma egybeesik egy másik, hetven évvel ezelőtti ultimátum évfordulójával ” . A szlovák kormányfő szerint a magyar ultimátum „ a magyarok hosszú távú középeurópai megerősítését ” célzó stratégia része, amit a Kárpátmedence i Magyar Képviselők Fórumának léte is bizonyít. Fico úgy látja, az önálló Szlovákia létrejötte, 1993 januárja óta „ minden eddigi magyar kormány azonos, módszeresen szlovákellenes stratégiát követ ” . Fico szerint mindebben az a rossz, hogy a magyar kormányok ezt az érintett, magyar kisebbség által is lakott „ országok kárára teszik. Mi azonban nem engedjük meg, hogy bárki a szlovák nemzeti és állami érdekek rovására szerezzen érvényt a magyarság terjeszkedését célzó koncepciójának ” . Ezzel együtt továbbra is é rvényes Gyurcsány Ferenc szlovákiai meghívása, mert ő bizony nem adja meg a magyar miniszterelnöknek azt az örömöt, hogy „ ahogy azt Gyurcsány Visegrádon velem megtette ” egyik pillanatról a másikra eláll kettejük alaposan előkészített kétoldalú megbeszé lésétől. Fico szerint ellentétben az ultimátummal az ő kormánya „ még a Magyar Gárdára is a jellegzetes szlovák visszafogottsággal reagált ” , nemkülönben az egyéb sérelmek sorozatára. A tájékoztatót megelőzően bekérették a szlovák külügyminisztériumba V áradi Lajost, a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivőjét. Külön nyomatékot kaptak a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumával kapcsolatos ellenvetések, a budapesti szlovák nagykövettel ismertetett magyar elvárásokat elutasító, a Göncz Kinga által megfoga lmazottakat „ ultimátumszerűnek ” minősítő megfogalmazások, nemkülönben a Tőkés László és Csáky Pál állítólagos „ autonómiatörekvéseit ” és mindazt bíráló megállapítások, amit az utóbbi időben a szlovákmagyar viszony további romlásának felgyorsult folyamatáb an Pozsony kifogásol. A szlovák fél lépése válasz arra, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter a szlovák magyar viszonyban fennálló feszültségek miatt előző nap magához kérette Juraj Migast, Szlovákia budapesti nagykövetét. Pénteken Dusan Caplovic szlová k miniszterelnökhelyettes arra szólította fel Göncz Kingát, hogy ne avatkozzon be a szlovák belügyekbe. Az Európai Unióhoz fordul Magyarország, ha bebizonyosodik, hogy a felvidéki magyar iskolák kevesebbet kapnak az uniós támogatásokból, mint a szlovákok mondta Göncz Kinga pénteken. Mindenekelőtt pontos adatokra van szükség. Azonban ha bebizonyosodik, hogy a magyar iskolák kevesebbet kapnak az uniós támogatásokból, akkor „ kötelességünk az európai intézményekhez fordulni ” mondta Göncz Kinga. Magyarország úgy látja, hogy az európai uniós források elosztásánál a felvidéki magyar iskolák támogatása mintha messze elmaradna a szlovákokétól. Az elmúlt hetek magyarellenes kijelentései ellenére folytatódnak az informális miniszterelnöki tárgyalások és a külügymi niszteri egyeztetések is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kormányfők mikor találkoznak legközelebb, külügyminiszter kollégájával azonban egykét héten belül tárgyalhatnak tette hozzá Göncz Kinga. Külügyi források szerint a két külügyminiszter a ter vek szerint október 15én találkozik Brüsszelben a magyar kezdeményezést a szlovák fél is elfogadta. Pengeváltás Budapest és Pozsony között Kitekintő / Háromszék • 2008. október 4., szombat Miután Szlovákia budapesti nagykövetét csütörtökön bekéretté k a külügyminisztériumba, s Göncz Kinga tárcavezető magyarázatot kért az elmúlt hetekben elhangzott szlovák megnyilvánulásokra, válaszul Pozsony tegnap berendelte a szlovákiai magyar ügyvivőt. A szlovák kormány már csütörtökön este nyilatkozatban utasítot ta vissza a magyar fél felvetéseit. Robert Fico kormányfő azt mondta, hogy a magyar fél provokál. Tegnap