Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-28
18 szuverenitása sem mondható igazi állami szuverenitásnak. De azért van rá remény, ho gy a válság ne fajuljon az ország széthullásáig. vissza Oroszpolitikánk és a grúziai válság Az augusztusi "ötnapos háború" Grúzia és Oroszország között újra a belpolitikai viták középpontjába állította Magyarország oroszpo litikáját. Bár a hazai ellenzék és a jobboldali sajtó igen megosztott a kérdésben, az Oroszországgal szembeni zsigeri ellenérzésük ismét kiütközött. Azzal vádolták a magyar kormányt, hogy "nem képes világos és elvi álláspontot kialakítani a Grúzia elleni a gresszió ügyében", nem elég szolidáris Grúziával. Lássuk hát a tényeket. Tabajdi Csaba| Népszabadság| 2008. Október 28.| Számtalan részlet szorul még tisztázásra, például a konfliktus kitörése körül sem látunk még egészen tisztán, és a grúzok és az orosz ok által elkövetett "etnikai tisztogatások" mértékét sem ismerjük pontosan. Nagy vonalakban azonban kirajzolódik a válság valós képe, s ennek alapján nem lehet a konflik tusban álló feleket jókra és rosszakra, ártatlanokra és bűnösökre felosztani. Különösen félrevezetők az 1956os magyar forradalommal és szabadságharccal vont párhuzamok. Oroszország valóban eltúlzottan reagált a déloszét főváros, Chinvali grúz kormányerők általi megtámadására. A grúz vezetés hibásan mérte fel geostratégiai és katonai adottságait, és hazardírozó akciójával kiprovokálta az eltúlzott orosz reakciót. Minden tekintetben elfogadhatatlan az orosz katonai behatolás a grúz területekre, s a kivonulá s több hétig tartó halogatása is. Tévedés lenne azonban a konfliktust csak az orosz expanzionizmus újraéledésének megnyilvánulásaként kezelni. Nem feledkezhetünk meg Tbiliszi felelősségéről sem. A Nyugat, mindenekelőtt az Egyesült Államok és néhány európa i ország is hibásan értékelte a grúziai helyzetet a válság kitörése előtt és a válság alatt is. Grúzia kritikátlan támogatása, Oroszország fenntartások nélküli bírálata nem szolgálta a konfliktus megelőzését, illetve leállítását. Súlyos gond az is, hogy a Nyugat korábban nem tett kellő erőfeszítéseket a tartós rendezésre a térségben. Valljuk be önkritikusan, az Egyesült Államoknak, de az Európai Uniónak sem volt, és ma sincs igazán koncepciója, hogy mit kezdjen a déloszétiai és az abház helyzettel. Nemcsa k e konfliktusok, hanem a gondolkodásunk is be volt fagyva mindeddig, és most sem beszélünk érdemi megoldásokról. Nem folyik érdemi párbeszéd az abházokkal és az oszétokkal, anélkül pedig nincs esély a tartós rendezésre. Elgondolkodtató, hogy az európai pa rlamenti vitákban az oroszok erőteljes és Grúzia visszafogottabb kritizálása mellett föl sem merült, hogy az abház nép, a déloszétiai közösség maga mit szeretne, milyen keretekben képzeli el a jövőjét. Az EP illetékes bizottsága korábban fogadni se volt h ajlandó a déloszétok és az abházok delegációját. Korábban többször felhívtam a figyelmet az Európai Parlamentben arra, hogy Koszovó függetlensége igenis precedenst fog teremteni. Hiába tagadnánk, a grúziai és a koszovói helyzet között lényegi pontokon nyi lvánvaló a hasonlóság. A többnemzetiségű társadalom és államszervezet felbomlása után mindkét országban véres konfliktusokhoz, sőt Koszovóban etnikai tisztogatásokhoz vezetett a többségi nemzet által meghirdetett nacionalista intolerancia ("Jugoszlávia a s zerbeké", "Grúzia a grúzoké"). A tbiliszi kormány Sevardnadze elnök idején, 19921994ben rátámadt saját kisebbségére, Abháziára, ahol a százezer abházból négyezer életét vesztette, miközben a kölcsönös etnikai leszámolások során kétszázezer grúz menekülés re kényszerült. Grúziának augusztus 7e előtt lett volna lehetősége, hogy javaslatot tegyen a helyzet békés rendezésére, s széles körű autonómiát ajánljon Abháziának és DélOszétiának. Tbiliszi ezt a lehetőséget ugyanúgy elszalasztotta, mint annak idején B elgrád. Koszovó esetében Moszkva a nemzetközi jogrend védelmében az "elnyomók" mellé állt, a területi integritás tiszteletben tartásának elvét követte. A grúz válság kapcsán Oroszország magatartásában szétválaszthatatlan, egyidejű motiváció volt a déloszé t kisebbség megvédése, Oroszországba való "beolvasztása", és Grúzia katonai "megbüntetése". Oroszország tulajdonképpen a NATO szerepét kívánta eljátszani Grúziában. Nyilvánvaló, hogy geostratégiai megfontolásokból viselkedett Oroszország ellentétesen Jugos zlávia és Grúzia esetében, de ezt az eltérést nem lesz egyszerű megmagyarázni.
