Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-28
11 A másik tényező a két ország kormányzatának jellege. Mindkét országban szociáldemokraták kormányoznak, internacionalisták, akiknek elvben hasonló programot kellene követniük. Úgy illenék, hogy hasonló ideológiai elvekhez tartsák magukat, átfogó politikai céljaik és stratégiáik megegyezzenek. Ha most nem, mikor? Ha nem a magyarokkal, kivel? - ezt kellene megkérdeznie magától miniszterelnökünknek, Robert Ficónak, amikor áttekinti a helyzetet. Ám hiába kedvezőek a feltételek, egyik tényezőnek sincs semmiféle hatása. Olykor egy szikra A Szlovákiában és a Magyar Köztársaságban élő magyarokhoz fűződő viszonyunk húsz év után a mélypontra ért, noha semmilyen fontos probléma ver éket a két ország közé. Ellenkezőleg, uniós csatlakozásunknak köszönhetően minden eddiginél jo bbak a kölcsönös kapcsolatok kiépítésének előfeltételei. Érdemleges etnikai konfliktus nem lobbant fel közöttünk. Nincs olyan igazságtalanság, ami a szlovákokat a magyarok részéről érné, s ami tömegdemonstrációkhoz vezetne - és vice versa. Nem észlelhetünk mást, mint olykor egyegy szikra kipattanását - de európai demokráciákban ez megszokott dolog. Az előrelépésnek esélye az, ha rendet rakunk a magunk háza táján. Egyvalami fordult ugyanis lényegesen rosszabbra: a szlovák politikusok attitűdje általában ma gyar szomszédaink és konkrétan a szlovákiai magyarok iránt, a hazai politikai színtéren. A helyzet radikális romlásának oka egyértelműen Fico új kormánykoalíciójában keresendő, ahol e kapcsolatok jellegét mindinkább Ján Slota és az ő Szlovák Nemzeti Pártja határozza meg. A miniszterelnök a legjobb esetben eltűrte mindezt, a legrosszabb esetben védelmezte, kihasználta és elmélyítette. Erre a hangnemre egyenlő arányban jellemző a másik hibáztatása, a gyűlölet, az arrogancia és az agresszivitás. Az érvek hely ébe a sértegetés lépett, alantas ösztönökre apellálnak az értelem helyett. A legjobban mindezt Slota diplomáciailag képtelen és vulgáris támadásai példázzák, amelynek célpontja a magyar külügyminiszter magatartása és külseje. És a miniszter asszony kérdése ire Robert Fico így válaszol: nem engedjük, nem fogadjuk el, nem tárgyalunk róla! Utoljára 2002ben járt Budapesten szlovák miniszterelnök, Mikuláą Dzurinda személyében. Úgy tekintünk a Magyar Köztársaságra, mintha ellenségünk volna, nem pedig legközelebbi szomszédunk, szövetségesünk az Európai Unióban és a NATOban. Bármilyen ürügy jó rá, hogy a magyarokat úgy fessük le, mint akik fenyegetnek bennünket, és nem bánnak velünk tisztességesen, miközben a legcsekélyebb lépesre sem vagyunk hajlandók, hogy mi mag unk bánjunk velük tisztességesebben. "Te kezdted..." Nem ilyenkor kellene kamaszos veszekedésekbe bonyolódni arról, hogy ki kezdte az egészet, ki az, aki csak reagált, és kinek a szájából hangzott el az első sértés. A nemzetközi diplomácia színpadán vagyunk, ahol racionális célokat kell meghatározni, és az elérésükhöz adekvát eszközöket kell mozgósítani. Ha célunk az egyet nem értés, akkor, semmi kétség, minde nt megteszünk azért, hogy garantáljuk és elmélyítsük. Minden egyes lépésre a sértettség, a szkepticizmus és a hajthatatlanság volt a válaszunk. Ha azonban közeledésre törekszünk, akkor baráti kezdeményezésekre van szükség, meg kell próbálnunk legyőzni az e setleges bizalmatlanságot, fair playt és biztosítékokat kell ajánlanunk. A megbékélés politikájához kell folyamodnunk. Itt érdekek forognak kockán, nem pedig holmi elvont történelmi igazságosság vagy a jogok úgy általában. Ezekkel inkább filozófusok és pol itikatudósok bíbelődjenek. Manapság mindenki meglovagolja a magyarellenes hullámot. A kormányzó koalíció az első hegedűs, a szlovák ellenzék pedig veri a dobot. A nacionalista bolondériától hajtva, úgy rémlik, mindkét oldal megfeledkezett róla, vagy nem i s hajlandó rá, hogy egyértelmű célokat tűzzön ki, és tisztázza, mi végre és kinek az érdekében cselekszünk. Szó se essék nemzeti érdekről - a mi nemzetünknek nem etnikai konfliktusra van szüksége. Szó se essék államérdekről - ebből az ellentétből semmilyen haszon nem származik, s az EU - elvi alapon - nem fog támogatni. A magyar kártyát mindig is pártpolitikai okokból játsszák ki: könnyen lehet voksokat szerezni azzal, ha a szavazók alantas ösztöneire, primitív nyájösztönére hatnak.
