Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-28
6 Petrovec) szlovák nyelvű alapiskola igazgatóhelyettese. Szerinte ebből szerb politikusok nem is kreáltak problémát az elmúlt években, évtizedekben. „ Működik olyan intézetünk, amelynek joga van tankönyveket kiadni. Harminc évvel ezelőtt még néha belebeszéltek a dolgokba, de azóta autonómiánk van – tette hozzá Werleová . – Egyedül határozzuk meg tantervünket, a magyar kisebbség ugyanúgy a sajátját .” ( www.ujszo.com ) Az eperjesi ügyészség vizsgálja Slota gyalázkodását – A büntető tö rvénykönyv értelmében legfeljebb háromévi szabadságvesztésbüntetést szabhatnak ki rá. Dostál a főügyészséghez fordult, az pedig az Eperjesi Kerületi Ügyészségnek továbbította az aktákat. Ahhoz azonban, hogy Slota ellen eljárást indítsanak, a parlamentnek meg kellene vonnia a mentelmi jogát. A nemzeti vezér ellen az MKP is büntetőfeljelentést tett. ( www.ujszo.com ) Radičová: "Az én elnöknőm" – Polgári kampány indult Az én elnöknőm címmel Iveta Radičová köztársasági elnökjelölt támogatására. A civil kapmány egyik alapítója az író, Michal Hvorecký , rajta kívül Mikina Dimunova dizájner, Andrea Sváková pszichológusnő és további fiatalok álnnak a civil kezdeményezés mögött. A kampányt állításuk szeri nt saját kezdeményezésből kezdték, egyetlen politikai párt vagy civil szervezet sem fizeti őket. ( www.parameter.sk ) U KRAJNA Önálló állam lesz Kárpátalja? – „A Kárpátaljai Rusz mint ön álló állam kikiáltásával fenyegetőznek a ruszinok, amennyiben a Kárpátalja megyei tanács december 1jéig nem nyilvánítja a megyét ruszin autonóm területté” – áll a kárpátaljai ruszinok II. európai kongresszusának szombati határozatában (MNO) A Nemzetközi Valutaalap több mint 16 milliárdos hitelt nyújt Ukrajnának – „A Nemzetközi Valutaalap 16,5 milliárd dolláros hitelt jelöl ki Ukrajna számára. A pénz az ország gazdasági és pénzügyi helyzetének stabilizálása érdekében kerül kijelö lésre. A Nemzetközi Valutaalap határozatáról Dominique StraussKahn , a valutaalap vezetője tájékoztatott” — adta hírül a Lenta.ru ( www.umdsz.uz.ua /UNIAN 2008.10.27. ) Juscsenko ajánlata a képviselőknek: vagy szétszélednek, vagy koalíciót alkotnak – „Az államfő motivációja világos és érthető: lehetőséget adni a törvényalkotóknak arra, hogy haladéktalanul elfogadjanak egy sor krízisellenes intézkedést” — jegyezte meg az Államelnöki Titkárság vezetőjének helyettese ( w ww.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda 2008.10.27. ) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Egyre jobban inog a bársonyszék Topolánek alatt – Csak idő kérdése, hogy mikor bukik meg a cseh kormány, miután Mirek Topolánek pártja, a Polgári Demokratikus Párt, néhány nap leforgása alatt két olyan mértékű választási vereséget szenvedett, amelyet a párt első alelnöke, Pavel Bém is "cunaminak" minősített (Hírszerző) Uniós bővítési csomag készül – Az Európai Bizottság november 5ikén közzéteszi az úgynevezett bővítési csomagot, amely áttekintést ad arról, miként látja az unió a hozzá közeledő vagy közeledni kívánó - tagjelölt, illetve potenciális tagjelölt - országok által az elmúlt egy évben elért eredményeket (Vajdas ágma.info)