Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-27
23 A terminológiai és névhasz nálati kérdések fenti, részletes áttekintésére azért volt szükség, mert véleményünk szerint mindez alapvetően meghatározza a szlovák és magyar történelemszemlélet egymáshoz való viszonyát – függetlenül attól, hogy a tartalmi kérdésekben mekkora hasonlóságo k és eltérések vannak. vissza Kollai István, MúltKor Egyszer itthon lesz az Ígéret földje ÚMSZ Mihály László | 20081027 06:11:57 Károlyi Béla világhírű tornászedző, szenátorjelölt lesz az egyik „sztárvendége” ma este Kolozsváron az RMDSZ országos kampányindító rendezvényének, melyen a szövetség vezetői és parlamenti képviselőjelöltjei mellett jeles meghívottak is felszólalnak. „Megpróbálnám fenntartani a lehetőséget, hogy a magyar közösséget érdemes táplálni és segíte ni, és hogy talán megérjük azt a napot, amikor Románia is olyan szinten lesz, mint a többi európai állam” – nyilatkozta a lapunknak adott interjúban az Egyesült Államokban élő sportember. Nagy fába vágta a fejszéjét. Hogyan sikerült meggyőzni önt arról, h ogy az Észak- és DélAmerikában, Ausztráliában és Afrikában élő romániai emigránsok képviseletét lássa el RMDSZszínekben? – Verestóy Attila szenátor, aki egyébként jó barátom, felhívott telefonon, és megpedzette ezt a tervet. Eleinte persze nem igazán go ndoltam arra, hogy elvállaljam, de hosszas beszélgetések után töprengve, megláttam azokat a célokat, amelyekért érdemes lenne küzdeni. Nem azért mennék bele, hogy politikai emelvényt építsek magamnak vagy másnak. Hanem azért, hogy egy olyan lépést tegyek meg, amely ma nagyon szükséges az Egyesült Államokban élő román és magyar állampolgároknak, akik úgy gondolják, hogy nekik már nincs visszatérés, akik szomorú szívvel látják a keserű beolvadást, amit a magyarok a világon szerteszét megélnek. Ezt nehéz leírni, ott kell élni hozzá, és csak az első bevándorlók látják, mert a későbbi generációk már nem törődnek ezzel, beolvadnak, mintha soha nem lett volna nemzeti identitásuk. Van ebben saját keserű tapasztalat is? – Én kint élek, ott van a lány om, egy texasi fiatalemberhez ment hozzá, ott a két unokám, akik szintén texasinak gondolják magukat, és a sok öröm mellett, amit adnak nekem, a lelkem mélyére a keserűséget is belecsöppentették: látom, ők már nem törődnek vele, hogy valaha is magyarok vol tak. Ezeken gondolkozva rájöttem, hogy talán érdemes harcolni a magyarságért. Hogy mennyire lesz eredményes, nem lehet tudni. De legalább megkeresném a magyar közösségeket, a legnagyobb csoportokat Amerika és talán Ausztrália területén, megpróbálnám felk elteni az érdeklődésüket, hogy lehetőségük van a szavukat hallatni, beleszólni a román állam politikájába, megpróbálnám fenntartani a lehetőséget, hogy a magyar közösséget érdemes táplálni és segíteni, és hogy talán megérjük azt a napot, amikor Románia is olyan szinten lesz, mint a többi európai állam. Az a folyamat, amely ma az „Ígéret földje” felé irányul, talán megfordul, eljön az a nap, hogy a gyerekek, unokák azt látják, már nem ott van a Kánaán, hanem talán a szülőföldön több a lehetőség. Meg lehet ezzel az üzenettel szólítani az ottaniakat? – Az emigránsokat mindenképpen, ebben nem is kételkedem. Ők érzik és látják, hogy nem mind arany, ami fénylik. Annak az emigránsnak, aki átment mindazon a frusztráción, nehézségen, amin mindenki, annak a tudatá ban a világ, az erőviszonyok, a lehetőségek változnak. Ők még tisztán látják, hogy egy napon ez az egész tendencia megfordulhat. Talán belátják, hogy érdemes visszajönni, befektetni, beilleszkedni az életbe – ha esetleg már nem is ők, de gyerekeik, unokáik .
