Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-22
33 A csíkszeredai lelkészt ugyanis európai parlamenti képviselővé választották, helyébe 2007. decem ber 11én Zsombori Vilmos, a Nukleáris Tevékenységet Ellenőrző Hatóság akkori elnöke került. Változott az eltelt négy év alatt a képviselőházi frakció összetétele is, tagjai közül szintén hárman cserélődtek. Mint ismert, a múlt héten tette le a parlament i esküt Olosz Gergely, aki az Energiaszabályozási Hatóságot hagyta ott a törvényhozói mandátumért. A politikus Antal Árpád helyét foglalja el, akit a helyhatósági választásokon Sepsiszentgyörgy polgármesterévé választottak. Szintén a helyhatósági választás ok után távozott a frakcióból Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, akinek helyébe Haszmann Pál lépett. Ugyancsak önkormányzati tisztségbe – a Brassó Megyei Tanácsba – került Kovács Attila is, akinek székét 2008. augusztus 13ától Nádudvary Györ gy foglalja el a frakcióban. Hivatalosan nem távozott a frakcióból, ám időközben kilépett az RMDSZből Garda Dezső. A Hargita megyei képviselő független jelölt lesz a választásokon az MPP támogatásával. „Garda még jogilag a frakció tagja, mindaddig, amíg a frakció erről másként nem dönt, vagy ő maga be nem jelenti a képviselőház plenáris ülésén, hogy kilép” – mondta lapunknak Márton Árpád. A képviselőházi frakcióvezető szerint Garda nem közölte parlamenti kollegáival, hogy október 17én otthagyta az RMDSZt, ezért tagsága még nem került terítékre a frakcióban. „A választásokig valószínűleg nem is lesz már alkalom, hogy bejelentsük, ha meg akarnánk válni tőle” – nyilatkozta Márton. Garda „szíve szerint” már megvált volna a frakciótól. „Be akartam jelenten i plenáris ülésen, hogy kilépek, de erre nem volta alkalmam, s vélhetően már nem is lesz” – mondta lapunknak a honatya. vissza SZNT: megyei tanácsok ne szóljanak bele a helyi autonómia népszavazásokba Manna.ro 2008.10.22. A népszavazási határozatok meghozatala kizárólag a települési önkormányzatok hatásköre, a megyei önkormányzatok és vezetőik, bár saját hatáskörükben kezdeményezhetik hasonló határozatok meghozatalát, nem hivatottak a helyi határozatok értékelésére, jel entette ki kedden közleményben a Székely Nemzeti Tanács. Az SZNT ezzel Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök minapi nyilatkozatára reagált, amelyben az vitatta a Kézdivásárhelyen a referendum kiírására született önkormányzati határozat törvényességét. Az SZNT emlékezteti a magyar önkormányzati frakciókat, hogy a választási kampányban egyöntetűen támogatták az autonómiatörekvéseket, és a kezdeményezéssel megkeresett székelyföldi megyei jogú városok elöljárói, valamint a megyei tanácselnökök személyesen biztosították támogatásukról az SZNT elnökét. Ferencz Csaba alelnök kiemelte az autonómiareferendum mozgósító erejét, amely mindkét magyar politikai szervezet számára hasznos lehet, és hangsúlyozta, a népszavazás nem a román közösséget célzó viszálykelt és, hanem a közvetlen demokrácia eszköze. vissza Magyarromán megállapodások: elismerik egymás okleveleit Manna.ro 2008.10.22. A román és magyar kormány képviselői megállapodtak, közös nyilatkozatot adnak ki arról, hogy a két állam kölcsönösen elismeri egymás akkreditált oktatási intézményei által kiadott okleveleit, tudományos fokozatait, és az azonos tanulmányok időszakát. Így ha valaki az egyik országban szeretné folytatni a tanulmányait, amelyeket a másikban kezdett el, automatikusan beiratkozhat a következő évfolyamra, döntötték el a szegedi közös kormányülésen. A tanügyi együttműködés kiterjed az egyetem előtti tananyag közös, határmenti fejlesztésének támogatására, régiós kiválósági központok létrehozására, a mag yarországi román, illetve a romániai magyar tannyelvű oktatási intézetek építésére és felszerelésére.