Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-20
34 cikkelyének (3) szakasza értelmében még akkor is lehetőség van a Partiumi Keresztén y Egyetem állami finanszírozására, ha az egyetemet magánintézménynek tekintjük – áll a közleményben – , amely szerint az intézmény további célja más szakok elismertetésének felgyorsítása, a mesterképzés elkezdése, a teljes körű bolognai rendszer kiépítése, új szakok indítása, nem utolsósorban pedig új anyagi források megtalálása. vissza Szerzo: Gyergyai Csaba Tulajdontalan tulajdonosok – Tovább bonyolítja az ingatlantörvényeket a Dan Voiculescuféle tervezet ÚMSZösszeállítá s | 20081019 23:27:49 Bizonytalan helyzetben vannak a kommunizmus idején államosított lakásokat megvásárlók, akik már nem mernek bízni abban, hogy a parlament által most elfogadott törvény szerint nem kell kiköltözniük a kifizetett lakásból. „Sok idege skedés, álmatlan éjszaka fűződik lakásunk megvásárlásához. Rövid időre nyugodhattunk meg csak, mert kezdődött minden elölről. Most már nem bízom egy újabb törvényben sem” – így reagált lapunkak T. Z. ingatlantulajdonos, aki bérlőként vásárolta meg azt az i ngatlant, amelyet államosítás révén vettek el eredeti tulajdonosától. Arra a hírre fakadt ki, hogy a parlament elfogadta azt a törvényt, amely meggátolja az eredeti tulajdonosokat ingatlanaik visszaszerzésében. A Konzervatív Párt által beterjesztett és a Demokra – Liberális Párt által támogatott törvény kiegészíti az államosított ingatlanokra vonatkozó 2001/10es törvényt, és megakadályozza a kommunista időszakban államosított ingatlanok tulajdonosait ingatlanaik visszaszerzésében, abban az esetben, ha idők özben ezt az éppen benne lakó bérlők megvásárolták az 1995ös 112es törvény alapján. Perhullám és bizonytalanság Lakatos Péter képviselő, a képviselőház gazdasági bizottságának tagja szerint a törvény újabb perhullámot eredményez. Eközben a legutóbbi jo gszabály alkotmányosságával szemben is kételyek merülnek fel. EcksteinKovács Péter szenátor szerint a törvény alkotmányellenes, és „egyértelműen sérti az emberjogi egyezményeket”. Van, aki erősebben fogalmaz – Szabó Bálint György, a Transilvania Trust A lapítvány elnöke szerint a lopásnak, „tolvajságnak nincs határa“, a törvény nemzetiségre való tekintet nélkül igazságtalan, , és azok az új tulajdonosok is bűnrészesnek számítanak, akik megakadályozzák az eredeti tulajdonost, illetve annak örökösét, hogy v agyonát visszaszerezze”. Tulajdonos, nem tulajdonos... Miközben a törvény már az államfő elé került, a közemberek szintjén senki sem tudja már, hogy övée az ingatlan, amiről papírjai vannak. A fent idézett T. Z. nyugalmazott könyvelőnő meséli: államosít ott lakásba költöztek még a 60as évek elején, amit az akkori tanácstól utaltak ki számukra, aztán amikor lehetőség adódott, megvették a hatvan négyzetméteres központi vásárhelyi lakást. De az egykori tulajdonos leszármazottai nem nyugodtak bele ebbe, és most újból jogi úton próbálják visszaszerezni az ingatlant. Az iratcsomójuk viszont hiányos, mert közben személyi változások történtek a családban, egyesek elhunytak, mások nevet változtattak, illetve elajándékozás is bonyolítja a helyezetet. Visszaköve telés komplikációkkal A bizonytalanság érinti a volt tulajdonosokat is. Cs. L. Izraelbe távozott a 80as években. Kertes házáért az államtól 40 ezer lejt kapott. Az ingatlanba költözött család lakbért fizetett a tanácsnak, majd a rendszerváltás után megvá sárolta, nevére telekkönyveztette a házat.