Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-02
11 A kormány és az ellenzék eközben egyre hevesebben bírálja egymást, de az ellenzéki pártok közötti támadások sem ritkák. Theodor Stolojan, a DemokrataLiberális Párt miniszterelnökjelöltje például azt állítja, hogy Mircea Geoana - a kit a Szociáldemokrata Párt javasol a kormányfői székbe - a hatalomért képes lenne a Feketetengert is odaígérni. vissza Robert Fico: örök érvényűek a dekrétumok Magyar Hírlap 20081002 "Remélem, Orbán úr más politikát folytat majd, ha miniszterelnökké választják. Bízom az Európai Unióban és a NATOban, amely megelőző céllal beavatkozhat, hogy ezáltal el lehessen kerülni egy konfliktust" – jelentette ki a szlovák kormányfő. A szlovákok problémája a magyar jobboldall al címmel közölt interjút Robert Fico szlovák miniszterelnökkel a Die Welt című német napilap. Az újság megállapította: Szlovákia szociáldemokrata miniszterelnöke számos sikert mondhat magáénak. Noha kritikus sajtóval kell harcolnia, a választásokon abszol út többséget szerezne. Elődje, Mikulás Dzurinda reformjaira építve országát alkalmassá tette az euró bevezetésére. Külpolitikai téren saját feje után megy. Szélsőjobboldali koalíciós partnerének nacionalista hangütése rendre megakadályozza a Budapesthez v aló közeledést. A Benesdekrétumokkal kapcsolatban a Die Welt emlékeztette Ficót, hogy a szlovák parlament a kilencvenes évek elején bocsánatot kért a kárpáti németektől, majd rákérdezett, hogy egy ilyen lépés lehetségese Magyarországgal is? Fico szer int a szlovák – magyar viszonyt nem lehet csak az 1940es évek szemszögéből vizsgálni. A két ország történelmét rendkívül bonyolultnak nevezte. "Nekem valami más ennél fontosabb. Mikor jön el a magyar miniszterelnök hivatalos látogatásra Szlovákiába? Mi akad ályozza ebben? (…) Kész vagyok Gyurcsány urat bárhol és bármikor fogadni és mindenről beszélgetni vele". A lap kérdésére, vajon ez a "szívélyes meghívás" érvényese az esetleges új magyar miniszterelnökre, Orbán Viktorra is, Fico kifejtette. "Hogy kit vála sztanak meg, az a magyarok dolga. De észlelem a Fidesz magyar nacionalista mozgalom rendkívüli aktivitását, amely a szlovákiai magyar kisebbség státusát is érinti, és kapcsolatainkat bonyolíthatja." A szlovák miniszterelnök szerint a Benesdekrétumok a szl ovák jogrend elválaszthatatlan alkotórészét képezik. "Nem tudom elképzelni – mondta Fico – , hogy ezt bármikor is másként szemléljük." (MTI/MH) vissza Tadic szerint csak feltevés Koszovó felosztásának terve Magyar Hír lap 20081002 Határozottan elutasította Koszovó felosztását Berlinbe n Boris Tadic szerb államfő. Angela Merkel német kancellárral folytatott tárgyalásain az államfő hangsúlyozta, hogy korábbi kijelentése hamis politikai értelmezést kapott. A német kancellár is elutasította a volt szerb tartomány felosztását. Az állásfogl alás az után hangzott el, hogy Tadic egy előző napi kijelentését többen úgy értelmezték: a rendezés megvalósulásához – végső esetben – nem zárná ki Koszovó felosztását. "Nem változott Szerbia Koszovópolitikája" – mondta Boris Tadic egy tegnapi interjúba n, pontosítva az albán többségű tartomány esetleges felosztásával kapcsolatos nyilatkozatát. Tadic hétfő este még Koszovó felosztásának lehetőségéről beszélt, bár szavai szerint ez a megoldási lehetőség csak akkor jöhet szóba, ha Szerbia már kizárt minden egyéb lehetőséget a terület megtartására. Belgrád ellenzi Koszovó február 17én kikiáltott függetlenségét, a tartományt továbbra is saját területének tekinti. Tadic a Tanjug szerb hírügynökségnek adott tegnapi nyilatkozatában elmondta: a koszovói rendezé s kulcsa a terület Szerbián belüli autonómiája, Belgrád soha nem ismeri el Koszovó függetlenségét. "Nem javasolok más megoldást, s nem vetem fel Koszovó felosztásának kérdését sem. Ezt a kérdést a szerbiai értelmiség és a