Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-14
2 kihívások is vannak, amelyek eszközrendszerével ha é lni tudunk, akkor a szórványosodási folyamat ha nem is fordítható meg azonnal, de legalábbis lassítható. Mai tanácskozásunkon szó volt a kettős vagy többes kötődés kérdéséről is. A regionális szemlélet gyakran sokkal erősebb a nemzeti kötődéshez képest. Ez ért a regionális tudaton keresztül kell megerősíteni a magyar kultúrának, a magyar nyelvnek a bázisát … ” – mondta a sajtótájékoztatón Gémesi Ferenc szakállamtitkár (Felvidék.ma) Megalakult a Szórvány Tanács – Göncz Lászlót , Szlo vénia egyetlen magyar parlamenti képviselőjét választotta tegnap elnökévé alakuló ülésén, Budapesten a KárpátMedencei Magyarság problémakörével foglalkozó Szórvány Tanács. A tizenöttagú, szakemberekből álló testület meghatározta a régiónkénti alapvető pro blémákat is, illetve megállapodott abban, hogy a jövő év tavaszán nemzetközi konferenciát fognak összehívni, a szórványmagyarság helyzetének bemutatása végett (ÚMSZ) Nemzetpolitika: barátok közt – Megalakult tegnap a Kárpátmede ncei magyarok szórványosodásának a lassítását célul kitűző Szórvány Tanács. Az alakuló ülés után Gémesi Ferenc , a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségpolitikáért felelős szakállamtitkára, Törzsök Erika, a MEH nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója, Göncz László , a Szórvány Tanács frissen megválasztott elnöke és Huncik Péter tanácstag tartott sajtótájékoztatót. (MH) Emlékkert az erdélyi szerettekért – Az emlékkertnek a tizenhat éve Kőbányán működő Reménység Szigete ad ott hont, amely 2006 óta a budapesti Erdélyi Gyülekezet tulajdona, de korábban is számos egyházi és kulturális programot szerveztek ott, betegszállásán pedig több mint hatvanezer éjszakát töltöttek határon túli magyarok. Két éve kezdődhetett meg egy komplex eg yházi, kulturális, oktatási és karitatív központ kiépítése. (MH) Budapesti konferencia az autonómiáról – Martonyi: nem tudtak elpusztítani bennünket – Miért életveszélyes az autonómia? Miért vált ki neurózist az önrendelkezés k érdése a homogén nemzetállamokban? Ezekre és hasonló kérdésekre keresték a választ annak a konferenciának a résztvevői, amelyet kedden tartottak Budapesten a Polgárok Házában (Erdélyi Napló) Duna Tv Híradó este - megalakult a Szó rvány Tanács – Megalakult a Szórvány Tanács. A testület a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága mellett működik majd. Feladata az lesz, hogy javaslatokat dolgozzon ki a szórványosodás lassítására. A tanács haz ai és határon túli szakértőkből áll (Duna TV) Duray Miklós: Szórvány tanács(ok) alakulásáról (Felvidék.ma) R OMÁNIA A nyelvi jogok alkalmazását elősegítő programot indított a Kisebbségkutató Int ézet – „A nyelvi jogok alkalmazását elősegítő programot indított a Kisebbségkutató Intézet, amely mintegy száz közigazgatási formanyomtatványt fordított le magyarra” - mondta el ma Horváth István , az intézet igazgatója. Ezek jelentős részét a romániai pol gármesteri