Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-01
34 Markó: többet is törődhetne Brüsszel kisebbségpolitikával Transindex [10:17; 1.10.2008] Az RMDSZ a kisebbségpolitika kérdésében sokkal nagyobb törődést várna az Európai Parlament és az Európai Unió részéről - fejtette ki kedden Bukarest ben Markó Béla, a szövetség elnöke, aki Joseph Daullal, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetőjével folytatott megbeszéléseket. A tárgyaláson, amelyen a szövetség parlamenti frakcióinak képviselői is részt vettek, az RMDSZ és az Európai Néppárt együ ttműködésének irányairól, lehetőségeiről, illetve a közelgő választásokról volt szó. "Egyetértettünk abban, hogy az energiapolitika, a klímaváltozás, valamint az élelmiszerbiztonság területén nagyon komolyan össze kell hangolnunk az előkészületeket" - mond ta a megbeszélés után adott nyilatkozatában a szövetségi elnök. Joseph Daul szerint a Lisszaboni Szerződést tovább kell vinni, és annak ellenére, hogy Írország ellene szavazott, a többi országnak még a francia elnökség alatt meg kell szavaznia azt. Az eu rópai politikus leszögezte: "Az RMDSZ az Európai Néppárt tagja, a jobbközép irányzat képviselője, így mint eddig is, támogatjuk a választásokon". (mti) vissza Túljelentkezés infrastruktúrafejlesztésre Manna.ro 20081001 A Regionális Operatív Program egyéves tevékenységéről számolt be Borbély László fejlesztési, középítkezés és lakásügyi miniszter hétfőn. A miniszter a program decentralizált jellegét emelte ki, és hogy lebonyolításában nincsenek lemaradások. A 20072013. közötti időszakra vonatkozó program keretében az önkormányzatok eddig 1112 tervet adtak le, ebből 733 pályázat különböző elbírálási fázisban van, ezek összértéke 2,081 milliárd euró, tájékoztatott a miniszter. A program legnépszerűbb tengelye a regionális infrastruktúrafejlesztést támogató 2es tengely, az önkormányzatok eddig 123 pályázatot nyújtottak be rá. Az ország hét régiójából három - az északkeleti, délnyugati és délkeleti - által benyújtott infrastrukturális fejlesztést célzó projektek összért éke 1,2 milliárd euró, így közel 150 százalékkal haladja meg a 7 évre megpályázható összeget. Borbély László elmondta, az év végéig elkészül az Országos Területfejlesztési Stratégia, amelyet össze kell hangolni a régiók fejlesztési stratégiáival, hogy ne a négyévenként változó politikusok, politikai konjunktúrák döntsék el, melyik megyei út feljavítása élvez elsőbbséget. RMDSZtájékoztató vissza Palko: Lexát nem mentette fel az Emberjogi Bíróság Paraméter 2008, október 1 - 08:51 A Joj tévé vitaműsorában (De Facto) emlékeztetett Vladimír Palko (KDS) képviselő arra, hogy az Európai Emberjogi Bíróság nem mentette fel Ivan Lexa volt titkosszolgálati (SIS) igazgatót az ifjabb Michal Kováč elrablása ügyében. "Az Európai Bíróság semmit nem mondott bűnösségéről vagy nem bűnösségéről." - állította Palko, aki szerint csak az akkor az elnök helyébe lépő Vladimír Mečiar amnesztiáinak eltörlése deríthet fényt a tisztázatlan eseményekre. Mečiar ugyanis akkor amnesztiát hirdetett az üggy el kapcsolatba hozott személyek javára. Palko elmondta, hogy ennek érdekében alkotmányos törvényt kellene elfogadni, amellyel megszüntetnék az egykori határozatokat. Ján Cuper, egykori HZDS képviselő szerint azonban az amnesztiákat nem lehet sem megsemmi síteni, sem megváltoztatni. A bíróság döntésével Dzurinda jókora pofont kapott szerinte, ugyanis a bíróság jóvá hagyta, hogy Lexa büntetésével sértették annak emberi jogait. Cuper, aki ismeri a Kováčüggyel kapcsolatos vádiratot, meg van győződve róla, hog y nem a SIS állt az egykori államfő fiának elhurcolása mögött. SITA/para vissza