Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-09
29 Kísértet járja be a „vajdasági” televíziót – Újra felütöt te rút fejét a húsz évvel ezelőtti belgrádi stílusú médiadiktatúra Magyar Szó 2008.10.09. Kísértet járja be a „vajdasági” televíziót: a miloševići bolsevik médiadiktatúra kísértete: „Túl hosszú” a kisebbségi híradó!? Megfelezzük! „Túl nyersen” teszi k özzé a szerkesztőség, hogy megfeleztük!? Lefejezzük! Hatékony eljárás, tiszta sor: híradó lerövidül, néző megrövidül. Nem néz, csak fizet. Ő baja. Nézze az anyaországot, mit van neki utódállamhazájával foglalkozni valója! Utódállam boldog. Utódállam utól ag bevonul az EUba, mert teljesíti a kisebbségekkel szembeni minimális elvárásokat: az 50 évvel ezelőtti nulla perchez képest most húsz perccel több tévéhíradót adományoz az alattvalóknak. Könnyű persze blogíróként jótanácsot osztogatni, de én valahogy í gy szerkesztettem volna meg a megkurtított magyar híradónak azt a kiadását, amelyben Nada Kalkannak, a magyar adások felett is rendelkező szerb főszerkesztőnek a parancsa közzététetik: Első 30 másodperc - Bemondó (bekötött szájjal olvas): „Kedves nézőink , ma, 2008. október 8án is a legfrissebb információval kezdjük híradónkat. De ha valaki mégis úgy érezné, hogy éppen húsz évvel ezelőtti, 1988. október 6ikai íze van a hírnek, akkor az nem véletlen. Nada Kalkan főszerkesztő szóbeli utasítására magyar nye lvű híradónk ezentúl 40 perc helyett 20 percig tart majd, legújabb munkatársaink kétharmadától pedig meg kell válnunk. Most pedig a takarékosság jegyében készített egyéb híreink következnek.” További 19 perc 30 másodperc - Bemondó (bekötött szájjal hallga t) Ha esetleg nem található önkéntes bemondó erre a veszélyes és hálátlan feladatra, akkor a maradék 19 és fél percben a kamera az üres stúdiót mutatja, esetleg az idézett főszerkesztő portréját. Talán minden további blogblabla fölösleges, a történtek magukért beszélnek. De nem árt felidézni, hogy a kilencvenes évek délszláv háborúit éppen a miloševići médiadiktatúrával szították. Belgrádban is és Vajdaságban is a be nem hódoló főszerkesztők voltak a miloševići pártütés, hazaárulás és államcsíny első áldozatai. Az igazságot, az emberi tisztességet és méltóságot olyan alantas figurákkal erőszakoltatták meg, akik vakon kiszolgálták a véres erőszakra készülődő politikát. Nos, úgy látszik, hogy a mai napig nem szabadultunk meg ennek a kornak a csökevényétő l. Talán elhisszük, hogy „normális úton” is lehet tenni valamit a helyzet javítására. Elvégre azért van a „vajdasági” televíziónak kisebbségi műsorokért felelős igazgatóhelyettese, aki meg is ígért ilyen lépéseket. Azért vannak pártjaink és nemzeti tanác sunk – akiknek a hangját az első két nap alig hallottuk ebben az ügyben. Csakhogy egy dolgot – éppen a legfontosabbat – nem lehet „normális úton” kiküszöbölni. A Vajdaságtól elrabolt televízió (és rádió) sok minden mással együtt csak részben került vissza jogos tulajdonosának a kezébe. Nem árt, ha belenézünk a most készülődő tartományi statútumba, amely Vajdaságot – apró reálpolitikai „sikerek” mellett – a miloševići országrombolás első mostohagyerekéből húsz évvel később végleges kiskorúsításra ítéli. Me rt mit is mond például a 29. paragrafus 12. szakasza: az első bekezdés szerint „Vajdaság részt vesz” saját televíziójának irányításában. A második bekezdés pedig hozzáteszi, hogy „Vajdaság finanszírozza” saját televízióját! Vagyis RÉSZT VEHETÜNK és FIZETHE TÜNK, de NEM IRÁNYÍTHATUNK. Mint ahogy a tévébeli „munkamegosztás” is mutatja: a szerb főnök az FŐszerkeszt(ő), a kisebbségi pedig FELEL(ős). Irányítani nyilván továbbra is azoknak lenne szabad, akiket Belgrád arra szemel ki, hogy kordában tartsák az orsz ág legfejlettebb és legproduktívabb, ezért leghasznosabban rabolható társadalmát. Nehogy utat mutasson.
