Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-01
20 Szerbia ÉszakKoszovót szeretné Népszabadság • Munkatársunktól • 2008. október 1. Koszovó megosztása lehet az elszakadt délszerbiai tartomány körül kialakult konfliktus végső megoldása Belgrád elképzelései szerint. Az ed dig tabunak számító opciót maga a szerb államfő, Borisz Tadics vetette fel. Az elnök hangsúlyozta, hogy a terv egyelőre nem került kormánya elé, és továbbra is a vitatott státuszú terület visszaszerzésére törekednek, a többségben élő albánok autonómiáját szem előtt tartva. A nyilatkozat fordulatot jelenthet a Koszovó elszakadását követő szerb politikában. Belgrád az ENSZ közgyűlését segítségül híva próbálja kimondatni a pristinai döntés jogszerűtlenségét, hogy utána a KínaHongkong mintához hasonló megá llapodással rendezzék a terület státuszát. Ebben az esetben Szerbia továbbra is Albánia határáig terjeszkedne a hivatalos térképeken, de Koszovó saját zászlaja alatt kapna helyet a Világbankban vagy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban. A jelek szerint szö vetségese, Moszkva által támogatott abház és déloszét elszakadás után a szerb vezetés kezdi feladni a reményt, hogy eléri ezt a megoldást. Már a koszovói függetlenség kikiáltása előtt szóba került, hogy a tartományt megosszák. Mitrovicától északra, az anya ország határán él ugyanis egy tömbben a szerb kisebbség fele. Itt megoldható lenne az elszakadás. A többi szerb viszont szórványtelepülésen lakik, vagyis körbezárt szigetek létrehozása nélkül területi kiválásuk Koszovóból nem kivitelezhető. Pristina azon nal elfogadhatatlannak nevezte Tadics felvetését. Fatmir Sejdiu koszovói államfő szerint a státuszkérdés tisztázott, országát egyre többen ismerik el. Vagyis nincs olyan nyílt konfliktus, amiben engedniük kéne. Sejdiu elhallgatja, hogy az új állam északi r észén Belgrád az úr, ott az albán többség semmilyen hatalommal nem rendelkezik. Tadics felvetése komoly kockázatot jelent országa számára is. Koszovóval határos ugyanis a Presevovölgy, Szerbia egyetlen olyan területe, ahol nagy többségben élnek az albán ok. Ha ÉszakMitrovica elszakadhat, a presevói albánok is újrakezdik harcukat. vissza Bush támogatást ígért Juscsenkónak UMDSZsajtófigyelő/Ukrajinszka Pravda 2008.09.30. Viktor Juscsenko ukrán és George Bush amerikai eln ök elégedett az ukránamerikai cselekvési terv teljesítésével. Erről washingtoni tárgyalásaikat követően beszélt a két államfő. Juscsenko aláhúzta, hogy a találkozó során áttekintették a kétoldalú kapcsolatok számos kérdését, így a cselekvési terv valóra v áltását is. Az ukrán elnök szerint a felek megállapították, hogy az irányvonalak többsége jó ütemben realizálódik. Az amerikai és az ukrán elnök megvitatta a biztonsággal, Ukrajna euroatlanti integrációjával kapcsolatos kérdéseket is. Viktor Juscsenko elmo ndta, hogy érintették az energetikai együttműködés kérdéseit. Az ukrán államfő nagyra értékelte az amerikai fél azon munkáját, amely az amerikai nukleáris fűtőanyag ukrajna atomerőművekben történő felhasználásával kapcsolatos. A felek megvitatták az Ukrajn ában kialakult politikai helyzetet. Juscsenko újra rámutatott, hogy a helyzet nem tragikus és nem drámai. Véleménye szerint a meglévő demokratikus források elegendőek ahhoz, hogy az ország kijusson e válságból.