Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-27
3 hiányzó infrastruktúra, az RMDSZ hatalmas anyagi és médiafölénye a jelenlegi helyzetben azonban kiszolgáltatottá tette a csoportosulást, az RMDSZ álságos „kéznyújtása” pedig a másként gondolkodók kigúnyolásával párosult” • – Papp Kincses Emese írása – Az írása első része itt o lv asható (Szabadság) S ZERBIA , H ORVÁTORSZÁG , S ZLOVÉNIA Tadić mérsékelt derűlátása – Boris Tadić elnök az este New Yorkban kijelentette, Szerbia ma közelebb került annak a határozatnak az elfogadásához, amellyel azt javasolják, hogy az ENSZközgyűlés kérje fel a nemzetközi bíróságot, mond jon véleményt Koszovó függetlensége kikiáltásának tö rvényességéről (Vajdaságma.info) Felbomlik a vajdasági magyar koalíció? – Kevesebb mint egy évvel a létrejötte után felbomlott a vajdasági magyar pártok alkotta Magyar Koalíció – Megszűnését hivatalosan ugyan még senki sem mondta ki, de vezető politikusainak nyilatkozataiból egyértelműen kitűnik, hogy a szövetség, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Vajdasági Magyarok Demokr atikus Közössége (VMDK) alkotott, haszontalannak bizonyult (Kitekintő) Így nehéz lesz – „Mármint Szerbiának teljes egészében bekapcsolódnia a nemzetközi közösségbe. Aminek, földrajzi helyzetünkből kifolyólag, a teljes jogú unió s tagságot kellene jelentenie. A számtalan egyéb hátráltató tényező mellett pedig mindenekelőtt azért lesz nehéz, mert Belgrád továbbra sem képes megszabadulni a koszovói mítosztól, vagyis attól a tévhittől, hogy a Koszovó elnevezést viselő terület a fennh atósága alá kell hogy kerüljön. A szerb fővárosban ugyan úgy fogalmaznak, hogy maradjon, viszont a tényleges fennhatóságot igazából nagyon régen, még valamikor az 1974es alkotmány elfogadásával elveszítette” • – Guszton András írása (Vajdaságma.info) Kiállítás az újvidéki németekről – Az újvidéki városi múzeumban megnyílt az Egy újvidéki történet – városunk németei című kiállítás. Szerzője: Ózer Ágnes . A megnyitón Ózer Ágnes elmondta, hogy Újvidék története sem szerb, sem magyar, sem német, hanem mindhárom nemzet története képezi a város történetét (Vajdaságma.info) November derekán Temerinben tartja kongresszusát a VMSZ – Pásztor István , a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke mai sajtótájékoztatójá n elmondta: pártja november 15én Temerinben kongresszust tart, amelyen a májustól folytatott tevékenységet vetik górcső alá. Továbbá helyi, tartományi és köztársasági szintű akciótervet dolgoznak ki, összhangban a Magyar Koalíció választási programjában megfogalmazott célkitűzésekkel ( Vajdaságma.info) VMSZ: széleskörű egyeztetés a magyar közösség sorskérdéseiről – A Vajdasági Magyar Szövetség álláspontja, hogy a vajdasági magyar közösség életét és jövőjét meghatározó állásfoglalások kialakítása széleskörű eg yeztetés útján történjen meg (Vajdaságma.info) Lurkóház Hajdújáráson – Október 1jétől húsz gyermeket fogad be a napközi – Átadták Vajdaság második Lurkóházát, mely a hajdújárási, noszai és királyhalmi rászoruló gyermekek napköz ijeként fog működni. A Lurkóházban tanítási napokon reggel nyolctól este hat óráig, két váltásban tudják befogadni a szociálisan hátrányos