Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-25
14 nemzetközi jelenlét alapja nem lehet a Koszovónak ellenőrzött függetlenséget előirányzó Ahtisaariterv, mert azt sem Szerb ia, sem a világszervezet legfőbb döntéshozó szerve nem fogadta el. vissza Lévai Katalin: a kulturális párbeszéd segíthet a radikalizmus terjedésével szemben Szeged, 2008. szeptember 24., szerda (MTI) - Az Európaszerte t erjedő szélsőséges eszmékkel, az egyre többször tapasztalható erőszakkal, a radikalizmussal szemben a kulturális párbeszéd segíthet - jelentette ki Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő szerdán Szegeden. Az utcai radikalizmus mellett s zélsőséges nyilatkozatokat tesznek vezető politikusok is, például Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, s ehhez az európai közvéleménynek "tulajdonképpen nincsen szava" - mondta a politikus a kultúrák közti párbeszéd évének alkalmából nyolc ország szak embereinek részvételével rendezett fórumon. Lévai Katalin elmondta, képviselőtársaival Európai Charta néven mozgalmat indított, amellyel jelezni kívánják, hogy a kontinensen is nagyon határozott értékközösség létezik, amely elutasítja a radikalizmust és a szélsőségeket. A képviselő szerint a másik nem ismerése félelmet szül, a félelem pedig agressziót, s ezzel megteremtetődik az alapja annak, hogy "ellenségként szemléljük egymást, ahelyett, hogy barátokként fordulnánk a másikhoz". Csak a párbeszéd és a megismerés segíthet abban, hogy megtanuljuk elfogadni, különbözőek vagyunk kultúránkban is - hangsúlyozta a politikus. vissza Három szlovákiai ellenzéki párt szerint az új törvény korlátozza a sajtószabadságot – Óvás a sajtótörvény ellen az alkotmánybíróságnál Népszava.online 2008.09.24. Három szlovákiai ellenzéki párt, köztük a Magyar Koalíció Pártja egy szerdai bejelentés szerint óvást emelt az április elején elfogadott és június elseje óta érvényben lévő sajtótörvé ny ellen az alkotmánybíróságnál. A Robert Fico miniszterelnök kormánya által kezdeményezett törvény alkotmányellenes az ellenzék szerint, mert korlátozza a szólásszabadságot. A törvény értelmében a sajtónak kötelessége közölni a politikusok (és más állampo lgárok) reagálásait a róluk szóló anyagokra, akár hamis dolgot állítottak róluk, akár a valót. Az ellenzék szerint arra használhatják a politikusok ezt a jogszabályt, hogy elárasszák a lapokat nyilatkozataikkal, cáfolataikkal és önreklámozó megnyilvánulás aikkal. vissza POZSONY KÖZPONTJÁBAN IDÉN IS MEGRENDEZIK A NYELVEK UTCÁJÁT Bumm.sk 2008. 09. 24. Pénteken tizennégy ország kulturális intézetei költöznek ki a pozsonyi Hviezdoslav térre, hogy a nyelvhasználat terén mutat kozó sokszínűségre hívják fel a pozsonyiak figyelmét. Szeptember 26a az Európai Nyelvek Napja, 2001 óta ezen a napon a kontinens számos fővárosában szerveznek különböző rendezvényeket annak érdekében, hogy az uniós tagállamok polgárai közül minél többen t anuljanak idegen nyelveket, és ezáltal jobban kiaknázhassák az európai integrációban rejlő kulturális, társadalmi és szakmai lehetőségeket. Az Európai Kulturális Intézetek Egyesületének brüsszeli szervezete, az EUNIC égisze alatt zajló eseménysorozat annak bizonyítéka, hogy az Európai Unió tiszteletben tartja tagállamai kulturális és nyelvi sokszínűségét A Nyelvek Utcájában 1014 óra között az érdeklődők nyelvi kvízeket tölthetnek ki, vetélkedőkben vehetnek részt, a nyertesek ingyenes pedig ingyenes nyelvt anfolyamot kapnak ajándékba az általuk válaszott intézetben. Idén több kísérő rendezvénnyel bővül a kínálat. A Hviezdoslav téren felállított színpadon egymást váltják a különböző nemzetek zenészei és táncosai, a délelőtt folyamán két helyszínen nyílik utca i kiállítás a tavalyi rendezvényen készült gyermekrajzokból. Érdekesnek ígérkezik az vetítés is, amely a Bolgár Kulturális Intézetben folyamatosan zajlik majd (Jesenského 7) a résztvevő országok rövidfilmjeiből. Magyarországot az Oscardíjra jelölt Maestro , a Szalontüdő című humoros társadalmi látlelet, valamint az Utóirat című történelmi gyorstalpaló képviseli. Este hat órakor ünnepélyesen megnyitják a Nyelvek Kávéházát, amely a Laurinská utcai Stúdio Caféban működik majd, minden hónap első szerdáján. A kezdeményezők elképzelése szerint esténként az asztaloknál egyegy anyanyelvi beszélgetőtárs várja majd az egyes nyelveket gyakorolni vágyó érdeklődőket, és a kávéház havonta egyszer másfél órára az idegen nyelveket tanulók találkahelyévé válik. A „társalk odókat” természetesen a kulturális intézetek delegálják a helyszínre.