Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-02
37 Nekünk, magyaroknak ez különösen fájdalmas, hiszen tizenkét évvel korábban, 1956ban a szovjet csapatok hasonló módon fojtották vérbe a magyar forradalmat – szerepel a képviselő állásfoglalásában. A prágai tavasz eltiprásával Moszkva azt üzente: Európától a második világháború végén elhódított befolyási övezetében azt csinál, amit akar, a szovjetorosz birodalmi gátlástalanságnak és képmutatásnak nincsen határa. Ez ellen egyetlen eszköz lehetséges: kemény és határo zott kiállás a polgári szabadságjogok, a demokrácia és a nemzeti szuverenitás alapelvei mellett, fellépés az agresszió ellen. Ez kell, hogy a demokratikus Európa világos üzenete legyen ma is – zárul a nyilatkozat. MNO vissza Fico kormányzása alatt többet loptak, mint a Mečiarkorszakban Felvidékma 2008.09.01. Sohasem öltött olyan nagy méreteket a közpénzek szétlopása, mint a jelenlegi Robert Fico vezette kormánykoalíció idejében – mondta az előző, Dzurindakormány pénz ügyminisztere, Ivan Mikloš az egyik televíziós vitaműsorban. Sőt, még Vladimír Mečiar, aki a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom Néppárt jelenlegi vezetője, kormányzása idején sem. Az ellenzéki politikus szavaira Fico jó barátja, a belügyminiszter, Robert Kaliňák azzal válaszolt, hogy a kormányfő azonnal reagál, ha valakit tetten érnek, és ilyen esetben az illető már távozhat is a posztjáról. Egyékbént érvként többek között felhozta azt is, hogy a Közbeszerzési Hivatal élén az ellenzék jelöltje, a Magyar Ko alíció Pártja által javasolt Angyal Béla ül. A volt pénzügyminiszter szerint ez a hivatal inkább a kormány klientelista praktikáit segíti elő. A Smer alelnökének, Kaliňáknak a másik érve az, hogy a Szlovák Földalapban szintén ott ülnek az ellenzéki pártok emberei, akik feladata ellenőrizni a kormány döntéseit és rámutatni a tisztességtelen praktikákra. Ugyanakkor az előző kétéves ciklust megélt Dzurindakormánynak is megvoltak a maga korrupciós ügyei, amire a választók azzal válaszoltak, hogy más kormányra szavaztak. Ivan Mikloš szerint meg kell szoknia a kormánypártoknak, hogy most már nem ellenzékben vannak. Mi sem bizonyítja ezt, mint az, hogy a kormányfőt Robert Ficot idegesíti, ha az ellenzék és a sajtó bírálja és ugyanakkor ellenőrzi a kormány egyes l épéseit. Ezért arra az elhatározásra jutott, hogy állami doktíina szintjére emeli a pártklientelizmust. Magyarán, két egyenértékű projektnél nem tartja hibának, megbocsáthatatlan bűnnek, ha esetleg a kormánypárti pályázó részesül előnyben. A Szlovák Demokr atikus és Keresztény Unió- Demokrata Párt alelnöke, Mikloš egyetlen olyan, a pártjukhoz tartozó polgármeterről sem tudott, aki támogatást kapott volna a Ficokormány idején. De arról sem, hogy a vállalkozói szféra romlásával gyanúsította volna meg a kormán yt. Kaliňák viszont nem értett egyet ezzel, azzal érvelve, hogy Szlovákia besorolása egyre jobb a nemzetközi ratingügynökségeknél. Felvidék Ma, sk vissza Fico nem hisz a szlovák iskolások körében végzett felmérés eredményén ek Felvidékma 2008.09.01. Robert Fico szlovák kormányfő Brüsszelben kétségbe vonta annak a legutóbbi felmérésnek az eredményét, mely szerint a szlovák fiatalok közel 40 százaléka negatívan viszonyul a magyarokhoz. A felmérésről a Gyurcsány Ferenccel történt találkozó utáni sajtóértekezleten esett szó, mégpedig a magyar kormányfő jóvoltából, aki említést tett erről. Fico ugyanakkor kétségbe vonta a kormányon kívüli Open Society Fund (OSF) által végzett felmérés eredményét. „Amennyiben ezt a felmérést az OSF végezte, akkor abban csak annyira hiszek, mint a fonott kosárban tartott vízben“ – mondta Fico, majd hozzátette: „ismerjük ezeket a kormányon kívüli szervezeteket, melyek Szlovákiában működnek és amelyek a ´minél rosszabb a szlovák kormánynak, annál jobb´ elvet tekintik szem előtt. „A felmérések olyanok mint a női fürdőruha – azt takarja el, amit mindegyikünk látni szeretne” – próbálkozott meg vicc elsütésével Robert Fico.