Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-02
29 Torpedózzák Tăriceanut Krónika 20080902 A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a DemokrataLiberális Párt (PDL) egyaránt meg kívánja keseríteni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta kormány mandátumának utolsó három hónapját. Cristian D iaconescu, a Tăriceanukabinetet számtalanszor ellenzékből támogató PSD alelnöke tegnap bejelentette: alakulata a héten egyszerű indítványt terjeszt be a kormány ellen a szenátusban a mezőgazdaság elmaradott helyzete tárgyában, későbbi időpontban pedig egé szségügyi témában is hasonlóképpen cselekszik. A kezdeményezés nem fenyegeti ugyan a kormány működését – az indítvány megszavazása a kabinetet mindössze elvben kötelezi az ellenzék kifogásainak figyelembe vételére – , viszont Diaconescu hozzáfűzte: a PSD ké sz bizalmatlansági indítványt is benyújtani a kormány ellen, ha elfogadja az energetikai vállalatok összevonását, ezáltal pedig egy országos holding létrehozását célzó tervezetét. Ezzel egy időben a PDL állandó tanácsának tegnapi ülése után Emil Boc elnök ugyancsak beharangozta, hogy alakulata szeptemberben összesen öt egyszerű indítvánnyal rukkol elő a kormány ellen. Első indítványát már ezen a héten előterjeszti az ellenzéki párt a képviselőházban, ha a kormány nem folyósítja az önkormányzatoknak a távhős zolgáltatás díjának 45 százalékát fedező, 2000 milliárd régi lejt kitevő adósságát. R. Sz. Kormányfőjelöltek versenye Szeptember 27én ül össze a PSD és a Konzervatív Párt (PC) együttes rendkívüli kongresszusa, amelyen kijelölik a pártszövetség közös k ormányfőjelöltjét. A tisztségre eddig hivatalosan Mircea Geoană PSDelnök jelöltette magát, de a párton belül sokan emlegetik Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank alelnökének nevét is. Szeptember 12én nevezik meg hivatalosan miniszterelnökjelöltjüket a demokrataliberálisok is, akik közül Theodor Stolojan, a PDL első alelnöke a legesélyesebb a poszt betöltésére, viszont tegnap az alakulat másik első alelnöke, Adriean Videanu volt bukaresti főpolgármester sem zárta ki, hogy megpályázza a tisztséget. Sz erzo: Rostás Szabolcs vissza Megkésett autonómiareferendum? Krónika 20080902 A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szeptember 15éig az összes Maros, Kovászna és Hargita megyei önkormányzatnak eljuttatja az autonómiareferend um megszervezésére vonatkozó felhívását, közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs SZNTelnök. Eközben György Ervin Kovászna megyei prefektus szerint túl kevés az idő ehhez. Mint arról beszámoltunk, az SZNT azt szeretné, ha a Székelyföld önrendelke zéséről szóló referendumot november 30án, a parlamenti választásokkal egyidejűleg tartanák. „A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a parlamenti választásokkal egy időben szervezzük meg a népszavazást, jelentősen csökkennek a kiadások. A mi javaslatunk az, ho gy a három megyében a Székelyföldhöz tartozó településeken tartsanak népszavazást” – hangsúlyozta Izsák. Mint mondta, a szervezet ugyanis csak akkor kezdeményezheti a közigazgatási határok módosítására vonatkozó törvényt, ha bizonyítani tudja, hogy ez a la kosság akarata, amit kinyilvánított. Eközben György Ervin Kovászna megyei prefektus úgy vélte, minimális az esély arra, hogy november 30án meg lehessen rendezni az SZNT által kért népszavazást, mivel túl rövid az idő. A kormánymegbízott tegnapi sajtótájé koztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a közigazgatási határok módosításáról szóló népszavazások megszervezése bonyolult procedúra, amelyet, még ha időben kezdeményeztek volna is a székelyföldi önkormányzatok, nem szervezhetnék meg november 30án. Gyö rgy Ervin példaként az új községek megalakulására vonatkozó referendumokat említette. Mint mondta, miután a helyi tanács a referendum megszervezése mellett dönt, a prefektúra 30 napon belül elemzi azt, majd – amennyiben ez megfelel a törvényi előírásoknak – a kormánynak is jóvá kell hagynia. Mint arról beszámoltunk, az SZNT állandó bizottsága hétvégi ülésén úgy döntött, felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, hogy november 30ára tűzzék ki az autonómianépszavazás időpontját.