Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-20
25 A Csernyivci és Odessza megyében, valamint Kárpátalján kompakt tömbben élő románság vezetői segélykiáltásszámba menő megkereséssel fordultak Rom ániához a román nyelvű oktatás "katasztrofális helyzete" ügyében, hogy "Mentsék meg a románságot!" Az Ukrajnai Románok Közösségének nyílt levele szerint "A nem ukránok elukránosítása és a kisebbségiek elnemzetietlenítése sztahanovista ütemben zajlik". Ne m kevésbé drámai a Kárpátaljai Református Egyház állásfoglalása. "A kárpátaljai magyaroknak, a magyar egyházaknak és szervezeteknek össze kell fogniuk a nemzeti kisebbségek programszerű asszimilációjához vezető diszkriminatív intézkedések ellenében" – mond ja Zán Fábián Sándor püspök felhívásában. Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségellenes ukrán oktatáspolitika szögesen ellentmond valamennyi demokratikus emberi jogi és kisebbségi európai normának, és cinikus módon semmibe veszi – többe k között – a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, az Európai Kisebbségi Keretegyezményt, nem utolsó sorban pedig az 1991ben megkötött magyar – ukrán kisebbségvédelmi egyezmény előírásait. A kárpátaljai magyarság védelmében többek között felem elte szavát Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Szájer József, az Európai Parlament Magyar Néppárti Képviselőcsoportjának vezetője. Tőkés László az Európai Parlament plénumán sürgette az unió és a tagállamok kiállását az ukrajnai kisebbségek – a román és a magyar nyelvű oktatás megmentése – érdekében. Ezzel együtt egyházkerülete testvéri szolidaritását és támogatását külön állásfoglalásban juttatta kifejezésre. A képviselő felszólalásában emlékeztetett arra, hogy idén májusban az Ukrajnai Románok Közöss égének vezetői nyílt levélben fordultak Románia elnökéhez, valamint nyilatkozatban emelték fel szavukat a diszkriminatív jellegű, a román nyelvű oktatás teljes felszámolására és a román közösség erőszakos asszimilációjára irányuló ukrán oktatási politika e llenében. A kárpátaljai magyarokat ugyanez a kisebbségellenes politika sújtja. Az oktatási és tudományos miniszter 461. számú rendelete a nemzetikisebbségi iskolai oktatásnak az ukrán államnyelvre való átállítását, illetve a tanügy teljes elukránosítását irányozza elő. Tőkés László arra kérte az Európai Parlamentet és az unió tagországait – köztük Romániát és Magyarországot – , hogy ítéljék el Ukrajnának a nemzeti kisebbségek programszerű asszimilációjára irányuló törekvéseit, és szólítsák fel az emberi é s kisebbségi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségei, az általa is aláírt Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Charta előírásának a maradéktalan teljesítésére. Európa álljon ki a jogfosztott és veszélyeztetett ukrajnai nemzeti kisebbségek védelm ében! – követelte a püspök. vissza SZKT: Maradnak a már megnevezett jelöltek Erdély.ma • [ 2008. szeptember 20., 14:11 ] archív fotó A Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa ma koradélután elfogadta az őszi parlamenti választások RMDSZjelöltjeinek névsorát. Ugyancsak a mai ülésen az SZKT megvitatta és jóváhagyta a Szövetség keretprogramját, melynek címe Modernizáció és autonómia. A program autonómiával kapcsolatos fejezetének címe Egységes és erős Székelyfö ld. (MVR) vissza A Tatros forrásnál – Csángófesztivál Gyimesközéplokon Erdély.ma • [ 2008. szeptember 20., 08:26 ] Vasárnap, szeptember 21én szervezik meg Gyimesközéplokon a térség egyik legrangosabb és legnagyobb múltra visszatekintő hagyományőrző rendezvényét, a Tatros Forrásánál Csángófesztivált. Az egykori szervezők úgy emlékeznek, hogy a fesztivál ötletét Beke György sugallta 1969ben egy íróolvasó találkozón, hogy a Gyimesek völgyében találkozzanak a Moldvában, Br assó és Déva környékén élő csángók. A rendezvény, mely indulásakor a Barátság Húrjain nevet viselte, 1977 óta a Tatros Forrásánál fesztiválként vált ismertté a csángó népzenét és táncokat kedvelők számára. A hagyományőrző csoportok délelőtt 10 órakor gyül ekeznek a gyimesközéploki Megállói Kultúrházban. A vendégfogadást követi 11 órától az ünnepi szentmise. Délben a hagyományőrző csoportok felvonulnak a főúton, majd a fesztivál ünnepélyes megnyitója következik. A szabadtéri színpadon többek között fellépnek moldvai