Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-20
22 Létrejött egy fórum, amely összeköti a magyar nemzetrészeket. Hogy ez nem üres szólam, igazolja, hogy kiállt a kárpátaljai magyar oktatási rendszer mellett – mint ahogy a felvidéki MKP é s Erdélyből Tőkés László európai parlamenti képviselő is. A KMKF léte gyógyírt jelentett egy másfél évtizedes sebre. Megteremtődött a lehetőség, hogy a határon túli magyarságot valamilyen formában érintő döntések esetében szervezeteik már a törvényalkotá si folyamatban képviseljék közösségük érdekeit. A magyar nemzetstratégia kidolgozása, valamint a brüsszeli lobbiiroda létrehozása pedig új távlatokat nyit, azt jelenti, hogy például az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megjelenítheti közösségünk érdekeit az Európai Unió "fővárosában". Persze felvetődhet, hogy más szemüvegen keresztül nézzük a kérdést mi, és másként látják a mellettünk élő népek. Nos, nem szabad elfelejteni: a fórum nemcsak a magyarságot, hane m a szomszédos országokat is összeköti, hiszen támogatja a kisebbségek állampolgárság szerinti államai – azaz Ukrajna, Szerbia és Horvátország – euroatlanti integrációját. Hogy ez a tény mit ér, azt jelzi, hogy például Ukrajna csatlakozása esetén a szerződ és ratifikációját Romániában az RMDSZ vagy Szlovákiában az MKP biztosan támogatja majd. vissza 161 év után a Költő visszatért KISZO • 2008.09.20. Egyegy történelmünkhöz, irodalmunkhoz kapcsolódó emlékmű avatása remek alkal om arra, hogy ne csak a múlton, hanem a mán is elgondolkodjunk. Azon, hogy mit tud és mit fog kezdeni a helyi magyar közösség, fejtette ki Gémesi Ferenc tegnap Munkácson, a várban felállított Petőfi Sándormellszobor avatási ünnepségén. A Miniszterelnöki H ivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára kijelentette: Kárpátalján ma szükség van a nemzeti önazonosság megerősítésére. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban kiemelten fontos a kultúránkhoz, múltunkhoz való kö tődés kifejezése. Azt, hogy az emlékmű felállítását ukrán körökben is támogatták, jó és biztató politikai jelzésnek nevezte. Szerinte ez a fajta viszonyulás segíthet az oktatásban és más téren felmerülő gondok megoldási módjainak keresésében. Reményét feje zte ki, hogy a szabadságharc költője 161 évvel ezelőtti látogatásának emléket állító alkotás tovább gazdagítja az egész magyar közösséget. Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Beregszász polgármestere ünnepi beszédében megjegyezt e: ugyan földrajzi vonatkozásban ukrán területen zajló, de szellemiségében magyar értékeket és üzenetet hordozó eseménynek lehetünk tanúi. Olekszandr Szahan, az Ukrán Nemzetiségi és Vallásügyi Állami Bizottság elnöke a közös múlt megőrzését, gyarapítását , az egymás iránti tolerancia és konstruktivitás fontosságát, az abból eredő értékteremtést hangsúlyozta. A Latorcaparti város megbízott polgármestere a településen élő magyar közösség tevékenységét méltatta. Lengyel Zoltán felhívta a figyelmet arra is , hogy a vár egy részének üzemeltetésére pályázatot írtak ki. Hozzátette: akár a magyarországiak is érdekeltek lehetnek ebben a vonatkozásban, annál is inkább, mivel magyar történelmi emlékhelyről van szó. A kezdeményezés felvállalói, a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége és annak partnerszervezete, a Kárpátaljai Magyar Média Fejlesztéséért Alapítvány nevében Dunda György foglalta össze az emlékhely létesítésének történetét. Kifejtette: kisebbségben egy médiaműhelynek az írott szó közvetítése és őrzés e, az anyanyelv ápolása mellett az is feladata, hogy lehetőségeihez mérten segítse hagyományaink, kultúránk, történelmi hagyatékunk óvását, gondozását és továbbvitelét. Mihajlo Beleny neves szobrászművész az alkotás, a művészi kivitelezés rejtelmeibe avatt a be az ünneplő közönséget. A Munkácsi HumánPedagógiai Főiskola magyar csoportjának tagjai a legnagyobb magyar költő verseiből összeállított csokorral kedveskedtek. Elhangzott Petőfi Sándornak az 1847. július 12én e várban tett látogatása alkalmával sz ületett alkotása is. A mellszobrot az Ukrán – Magyar Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság két társelnöke, Olekszandr Szahan és Gémesi Ferenc avatta fel. vissza