Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-20
9 növekedéséből fakadt ütközött a má sik nagy vonattal, az alapanyagtermelés hirtelen kialakult kapacitáshiányával. A pénzügyi túlkapacitás, egyszerűen fogalmazva, a rengeteg pénz, olyan hitelek kihelyezésére ösztönözte a bankokat, amelyek viss zafizetése csak a gazdaság elsősorban az amerikai gazdaság további példátlan növekedése esetében lehetett elképzelhető. De a hirtelen megugrott kőolaj, élelmiszerés más alapanyagárak gátat vetettek a növekedésnek. Az energiaárak hirtelen megduplázódása azt is jelentette, hogy a szerény jövedelemmel rendelkező amerikaiaknak nem maradt pénzük a jelzáloghitelek törlesztésére. A növekedés hiánya az eleddig fizetőképes adósok tömeges bedűlését hozta. A veszteségek aztán láncreakciót indítottak e l. Egy példa: a svájci Union Bank of Switzerland a rossz jelzáloghitelekkel 47 milliárd eurót veszített tőkéjéből. Még a l egkonzervatívabb bank is tőkéjének 1214szeresét hitelezi. A veszteség következtében tehát a bank kénytelen hitelállományát mintegy 565 milliárd e uróval a magyar éves GDP hatszorosával (!) csökkenteni, hacsak nem sikerül az elvesztett tőkét új befektetők pénzével pótolni. És ez csak egy bank. Ha pedig a hitelek zsugorodnak, a pénzkínálat is zsugorodik, hiszen a hitelből előbbutóbb betétek, azaz pén zkínálat keletkezik. Így tűnik el a fent említett 3000 milliárd. De mi van, ha nincs hitel. Ha a bankok, veszteségeik tükrében, kénytelenek a hitelezést leállítani? Akkor mint ahogy azt már Széchenyi István is megállapította – szinte minden gazdasági tevék enység leáll. Ennek a katasztrófának az elkerülésén fáradozik a világ minden számottevő jegybankja, egyrészt azzal, hogy a gyengébb pénzintézeteket az erősebbek karjaiba terelje vagy azzal, hogy a hirtelen meggazdagodott alapanyagtermelő országokat a bank okba való befektetésekre buzdítsa, de ha ez sem elég, akkor saját állami forrásaiból életben tartsa a megroggyant pénzintézeteket, másrészt pedig azzal, hogy az eltűnt, illetve befagyott milliárdok helyébe friss likviditást pumpáljon. A válságnak akkor le sz vége, amikor a pénzügyi ágazat túlkapacitása a megfelelő méretre zsugorodik, tehát amikor a pénzügyi tevékenységek ismét összhangba kerülnek a reálszféra igényeivel, és amikor az alapanyagok kínálati és keresleti egyensúlya a helyére áll. Az utóbbi val ószínűleg hamarabb fog bekövetkezni, mint az előbbi. Az árutőzsdék már tudomásul vették a hitelállomány elkerülhetetlen zsugorodását, az abból fakadó gazdasági lassulást, ami persze az alapanyagok iránti kereslet visszaesését okozza. Az olajárak három hét alatt a korábbi csúcs közel felére csökkentek. A pénzügyek, a bankok átszabása részben nehezebb, veszélyesebb, részben időigényesebb feladatnak tűnik. Az elvesztett tőke pótlása csak körültekintő felmérések, az új helyzet átgondolt értékelése után jöhet sz óba, mert nemcsak néhány pénzintézet, hanem a rendszer egésze került válságba. A pénzintézetek felügyelete megbízhatatlannak bizonyult. Kiderült, hogy a rafinált pénzügyi termékeket és eszközöket, az azokban rejlő tényleges kockázatokat senki sem értette. Az elmúlt húsz év pénzügyi csodái inkább a csúsztatások halmazának, mint a valós tudás új csúcspontjának bizonyultak. Addig, amíg egy új, megbízható és hiteles pénzügyi rendszer nem épül fel, a világgazdaság növekedésének jelentős lassulásával, esetleg vis szaesésével kell számolnunk. Kulcskérdéssé válhat a dollár további szerepe. Az amerikai gazdaság részesedése a világgazdaságban már egyre kevésbé támasztja alá a dollár eddigi, több mint fél évszázados szerepét. Mi lesz velünk? Mit kellene tennünk? A magya r gazdaság egésze meghatározó mértékben függ a külföldi eredetű pénzforrásoktól. Termelőeszközeink 66 százaléka külföldi érdekeltségek ellenőrzése alatt áll, és a bankok, bár eltérő, de mindenképpen jelentős mértékben, külföldi forrásokból hiteleznek. Kérd éses, hogy az elkövetkező hónapokban a pénzkínálat mennyire és milyen áron lesz továbbra is kapható, de mindenképpen a hitelkínálat szűkülésével és a hitelek drágulás á val kell számolnunk. A drasztikus szűkülés sem kizárt, de az sem, hogy a hazánkban tevék enykedő multinacionális cégek jelentős tőkekivonásra kényszerülnek. A konvergenciaprogram további teljesítése kérdéses, m ert a gazdaság lassulása a költ ségvetés bevételeit jelentősen csökkentheti, a munkanélküliséget növelheti. Mivel a világgazdaság a tart ós defláció küszöbé t immár átlépte, a Magyar Nemze ti Bank inflációellenes politikája értelmét vesztette. Lehetőség nyílik az alapkamat fokozatos c sökkentésére, az árfolyamra ala pozott monetáris politika átalakítására, és a lakossági devizahitelek forintala pú hitelekre való átváltására, amennyiben sikerül a forint és a devizakamatok közötti különbözetet érdemben csökkenteni. Bár a világgazdaság válsága lehetőséget ad az elmúlt nyolc év hibahalmazának lebontására, az MNBnek számolnia kell a külső adósság fin anszírozásának várhatóan fokozott nehézségeivel. Az ösvény keskeny, de érdekes. Sok szó esik manapság az államháztartás kiadásainak csökkentéséről. Ennek a vi tának az egyik, a legjelentősebb felülete az osztályharc ízét viseli. A szellemi elit és a középos ztály egy részének érdekeit követve a két kis párt, a Fidesz és a KDNP töb békevésbé hallgatólagos támoga tásával, a szociális kiadások lefaragását szorgalmazza. Ennek a törekvésnek van gazdasági értelme, de csak addig, amíg az nem vezet a társadalom még mé lyebb kettészakadásához, mert a kettészakadás többe kerül, mint amennyit a lefaragás hozhat. Ezzel szemben a világgazdasági helyzet az állami működési kiadások, kiemelten az önkormányzatuk működési költségeit ismét időszerűvé tette. Mint ismeretes, Magyaro rszágnak hozzávetőleg annyi önkormányzata van, mint az Egyesült
