Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-01
23 Ismét parlamenti viták középpontjába kerülhet a romániai kisebbségi törvénytervezet, de nincs sok esély arra, hogy az őszi ülésszakon a bukaresti törvényhozás elfogadja a jogszabályt. A Krónika és a Szabadság is beszámol arról, hogy a román kormány határozatot fogadott el, amelynek értelmében kérni fogja a törvényhozást: az őszi ülésszakon egyéb törvénytervezetek mellett a kisebbségek j ogállását és a kulturális autonómiát szabályozó tervezetet is prioritásként kezelje. A kormány konkrétan azt kéri, hogy a parlament legkésőbb az év végéig vitassa meg és fogadja el az RMDSZ által kezdeményezett törvényt, amelyet a kormány 2005 májusában te rjesztett a parlament elé. Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető a Krónikának elmondta: nem lát sok esélyt arra, hogy a jogszabálytervezetet ellenző román pártok változtassanak eddigi hozzáállásukon, így várhatóan a szakbizottsági vitákról való hiányz ással továbbra is akadályozni fogják a tervezet elfogadását. Hozzátette: ezt a jogszabályt, akárcsak a romániai gazdasági fejlesztési régiók átrajzolásáról szóló törvénytervezetet tárgyalási kiindulópontnak tekintik majd, ha abba a helyzetbe kerül az RMDSZ választások után, hogy kormánykoalícióba való belépésről folytathat egyeztetéseket. (mti) vissza Winkler: az alkotmánymódosítás nem populista kampánytéma Transindex [10:08; 30.8.2008] „Az utóbbi időszak egyik belpolitika i kérdése az alkotmány módosítása volt, azonban ez nem lehet egy populista, választási kampány céllal felmelegített téma. Az RMDSZ és jómagam voltunk az elsők között, akik az alkotmánymódosítás szükségességét hangoztattuk ” – jelentette ki Winkler Gyula Dé ván tartott sajtótájékoztatóján, augusztus 31.én. Az EPképviselő az alkotmány módosításának szükségességét hangsúlyozva kiemelte, hogy Románia számára előnyös lenne a parlamentáris köztársaság politikai rendszerének a bevezetése. „Szükség van az állami berendezkedési forma világosabb meghatározására. Ahhoz, hogy Románia sikeres európai uniós tagország legyen, legmegfelelőbb számára a parlamentáris köztársaság kialakítása lenne” – hangsúlyozta. Winkler szerint Romániának egy új alaptörvényre van szüksége , amely világossá teszi az hatalmi ágak szétválasztását, és amely a parlamentnek, mint a demokrácia alapintézményének, elsőbbségét biztosítaná. Az alkotmányban módosítani kell továbbá az ország jelenlegi adminisztratív felosztását is, új fejlesztési régiók létrehozása szükséges. A parlamenti immunitásról szólva Winkler kiemelte, hogy a parlamentarizmus alapja éppen a képviselők immunitása politikai mandátumuk gyakorlása során. (rmdsz tájékoztató/hírszerk.) vissza Tovább kelt i a hangulatot Kolozsváron az Új Jobboldal Szabadság 2008. szeptember 01. A bécsi döntés 68. évfordulóján szervezett megemlékező ünnepséget az Új Jobboldal kolozsvári szervezete. A rendezvény keretében a párt tagjai megkoszorúzták a Fellegvár tetején álló keresztet, amelyet a helyi románság úgy tart számon mint a horthysta megszállás áldozatainak emlékművét. Alexandru Santu pártvezér közölte: nem véletlenül választották a megemlékezésre ezt a napot, amikor 68 évvel ezelőtt aláírtak egy Romániára nézv e aljas és igazságtalan dokumentumot, amely arra kötelezte az országot, hogy Erdély nagy részét átengedje a nemzetiszocialista Németország szövetségesének, Horthy Miklós Magyarországának. „A négy év megszállás máig eleven sebeket ejtett az erdélyi románsá gon, hiszen ártatlanok tucatjait pusztították el vagy hurcolták munkatáborokba, bezáratták a román iskolákat és lerombolták az ortodox templomokat” – nyilatkozta Santu, hozzátéve: reméli, hogy hamarosan nemzeti gyásznappá nyilvánítják augusztus 30át. vissza Befektetőket hoz a Ford Romániába Maszol I. I. Cs. | 20080831 22:01:45