Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-05
11 "megegyezik, illetve hasonlít az egyik magyarországi párt értékrendjéhez", főleg nem pejoratív éllel. Megtudj uk: az ugyancsak a konzervatív térfélen működő Echo TVt ők nem tekintik versenytársnak. - Nem foglalkozunk vele - szögezi le Gajdics , helyette inkább a velünk összemérhető csatornák tevékenységét figyeljük, például az ATVét. Szakmai szempontból persze figyelik a Széles Gáborféle televíziót is, de sem a piaci, sem a műsorpolitikai döntések során nem viszonyítási alap a számukra. Szabó László Zsolt, a tulajdonos által jobboldaliként definiált Echo TV vezérigazgatója (az Orbánkormány alatt a köztelevíz ió elnöke volt) visszafogottabban fogalmaz: "elfér a piacon két hírtelevízió". Meglátása szerint azért nincs érdekütközés a Hír Televízióval, mert az Echo a hírek hátterét szeretné megvilágítani, szemben a hírek gyors szolgáltatására szakosodott másik adóv al. - Inkább egymás komplementerei vagyunk - mondja, hozzátéve: bár kiélezett küzdelem nincs, de tudatos együttműködés sincs a két médium között. E szempontból mégiscsak versenytársnak tekintik egymást. A televízió szeptember 15én lesz hároméves, még viseli a viszonylag késői indulás hátrányait: kevesebb háztartást ér el, mint a Hír TV, és nem nyereséges; ezt a küszöböt három év múlva szeretnék átlépni. A nézettségi adatok - hasonlóan a Hír Televízióhoz - itt sem nyilvánosak, ám "programjuk legalább annyira te tszik a nézőknek, mint a többi, hasonló méretű és típusú csatorna kínálata". Részletes, releváns nézettségi adatokhoz hozzájutni egyébként rendkívül nehéz. Az AGB Hungary tavaly októberre vonatkozó kumulált adatai mégis jelzésértékűek. E szerint a teljes népesség 5060 százalékát éri el az RTL, a TV 2, az m1 és m2, valamint az ATV és a hálózatos televíziók valamelyikének hírműsora. A hírcsatornák (Echo TV, Hír TV együttesen) csak a teljes népesség 18 százalékát érik el. "Elért néző" az, aki legalább egy pe rcig nézte a szóban forgó műsorokat vagy csatornákat. A Hír TV az AGB Hungary méréseire alapozva közöl adatokat: átlagos napi elérésük 1,2 millió fő (ebbe mindazok beleszámítanak, akik legalább belenéztek a műsorfolyamba). Egy néző átlagosan 3448 percig nézi az adást. A Forsense Piackutató Intézet májusi felmérése átfogóbb képet ad a híradók kedveltségéről és nézettségéről. E szerint a Hír TV híradóját az öszszes megkérdezett 15 százaléka tartja a legmegbízhatóbbnak, a válaszolók 14 százaléka a leggyakra bban ezt nézi. Az ATVnél ezek a mutatók 44, az Echo TV hírműsora esetében 22 százalékon állnak az összes megkérdezett vonatkozásában. A hazai napilappiacon és a jobboldali palettán is két markáns jobboldali médium van, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírla p. Utóbbit utoljára 2004ben auditálták, értékesített példányszámát ma tízezer körülire becsülik. 2006 ősze óta folyamatosan cserélte le korábbi, liberális arculatát jobboldalira. Természetesen hátrányból indult a bejáratottabb, biztos piaci pozíciókra épí tő, a Hír TVs szinergiákat jól kihasználó Magyar Nemzethez képest. A vezető jobboldali napilap pozícióit aztán tovább javította együttműködése a tavaly március 15én sugározni kezdett Lánchíd Rádióval, igaz, a Hírlap is kihasználja az Echo Televízió nyújt otta elérési lehetőségeket. A két újság közti lényeges különbség az is, hogy a 75 ezer példányban nyomott és 59 ezer példányszámban értékesített Magyar Nemzet (ezek a MATESZ 2008. II. féléves "hivatalos" adatai) továbbra is a Fidesz fő bizalmi médiuma; az ellenzéki párt számára jelentőséggel bíró témákat itt "szivárogtatja ki". Forrásaink szerint azonban a párton belül sem egységesen ítélik meg a Szélesféle médiabirodalom Fideszhez való viszonyát, s nem tekintenek egyöntetűen pozitívan a médiatulajdonos v élelmezhető politikai ambícióira sem. A legnagyobb ellenzéki párt médiapolitikusa, Szalai Annamária semmilyen formában nem kívánja kommentálni a Széles Gábor Fidesszel kapcsolatos terveiről szóló értesüléseket. Azt elismeri, hogy pártja népszerűségének nö vekedéséhez hozzájárult médiahátterük bővülése; a változás legjelentősebb tényezőjeként a Hír Televíziót említve. Szerinte az adó működése nyomán már nem lehet elhallgatni "bizonyos típusú híreket". Kérdésünkre, hogy a Hír Televízió a Fidesszel szimpatizál ónak, vagy Fideszközelinek mondhatóe, azt válaszolta: - Nehéz lenne azt mondani, hogy nem az, de a médiaholding és a Fidesz közé nem lehet egyenlőségjelet tenni; a tévécsatorna is értékrendjében áll közel hozzánk.