Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-07
26 Erre én nem jósolok semmit. Én szorgalmazom, és remélem, hogy lesz egyezség, de Szász Jenõ legalább anynyira kiszámíthatatlan, min t Basescu. Nem az RMDSZen fog múlni, ha mégsem lesz egyesség. Ön hol indul? Nem tudom, az Állandó Tanács elfogadott egy választási rendszert, amelynek alapján indítja jelöltjeit az RMDSZ. Azt nem tudhatom, hány szavazatot kapok a Kovászna megyei küldött gyûlésen, bekerülöke a jelöltek közé. Továbbá azt sem tudhatom, hogy a Kovászna megyei egyeztetõ tanács melyik körzetbe javasol engem, és azt sem, hogy az Állandó Tanács döntése szerint melyikben kell indulnom. Mivel három szûrõn kell átmenni, nehéz most megjósolni, hogy hol indulok. Simon Judit vissza Okosodunk, felismerünk? Erdélyi Riport 20080807 Ha kérdik tõlem, mi vagyok, rendszerint azt válaszolom: erdélyi magyar. S aligha tévedek, ha azt mondom: az „érintettek” nagy többsége ezt szokta válaszolni. Korábban elsõsorban származásomra és hovatartozásomra utaltam vele, ma már (az anyaországból jövõ kedvezõtlen hatások reakciójaként) mást is értek ezen. Például azt, hogy olyan értékek birtokában is vagyunk, amelyek az erdélyi magyarokra inkább jellemzõek, mint az anyaországiak többségére. Mint a hûség, öszszetartás, egyenesség s a hagyományainkhoz való szívósabb ragaszkodás. Mi szorongatott helyzetünk miatt is jobban fogjuk egymás kezét (bár sokszor nem eléggé), a magas abb életszínvonal és sokféle luxus miatt nem költözünk el olyan könnyen Svédországba vagy Kanadába, nem hagyjuk annyira felelõtlenül másra öregeinket, talán nem hazudunk annyit, s egyelõre még a politika okán sem gyomrozzuk és gyalázzuk annyira egymást, mi nt az anyaországiak. Saját színeinkkel és értékeinkkel úgy vagyunk a magyar nemzet része, hogy közben erdélyi magyarok is maradunk. Ceausescu legrohadtabb román nacionalizmusában sem rendült meg ama hitünk, hogy a magyar nemzethez tartozunk, sõt inkább erõ södött. Már csak a fizika törvénye miatt is, mert ugye, súly alatt nõ a pálma, s a boltívek is annál szilárdabbak, minél nagyobb nyomás nehezedik rájuk. Éppen ezért nevetséges, amikor magyarországi politikusok tartanak nekünk leckét arról, hogy miként mara djunk meg magyaroknak. Ennél már csak az a nevetségesebb: jóllehet látják, hogy más környezetben élünk és a magyarországitól eltérõ kulturális és más hatások is érnek bennünket, ennek ellenére erõltetik az ottani szokások és még inkább gyakorlatok átvételé t. Ámbár Orbán Viktor legutóbbi tusnádi hangjának eddig itt nem tapasztalt visszafogottsága és bizonyos mértékben csalódottsága azt jelzi, hogy változhat a helyzet, mert az erdélyi magyarok (mint azt a helyhatósági választások meggyõzõen bizonyítják) korán tsem ábrándultak ki annyira az RMDSZbõl, és korántsem csatlakoztak olyan tömegben a nyolcévi készülõdés, szülési nyûglõdés után végre bejegyzett polgári párthoz, a Fidesz arcmásaként létrehozott MPPhez, mint azt Szász Jenõ Orbán Viktornak ígérte. Ennek a lapvetõ oka az, hogy az erdélyi magyarok sokkal pragmatikusabbak, ha úgy tetszik, földönjáróbbak, mintsem sok pesti politikus gondolja. Meghallgatjuk a szívet melengetõ, felemelõ nemzetmentõ beszélyeket, tapsolunk hozzá (már csak udvariasságból is), aztán alszunk rá egyet, és eszünk szerint cselekszünk. Mert történelmi tapasztalataink megtanítottak rá, hogy nem ajánlatos túlságosan elõre szaladni, mivel az nem kívánt konfliktusokhoz vezethet, ki kell várni a megfelelõ idõt, amire persze, fel kell készülni. Lehet, a felcsíki Áron bácsi Kövér László élesebb fogalmazását, mármár hergelõ autonómiabiztatását is megtapsolja, de aztán eszébe jut, hogy 1990 tavaszán egyetemista fiát megbotozták Marosvásárhelyt, és csobánját se Jánosnak, hanem Ioannak hívják, a hely i rendõr meg öt év után is éppen csak pár szót tud magyarul. Meg aztán a község székely polgármestere sem oly merész retorikában, mint Kövér László. Megfigyelõk szerint, a tények ismeretében, Orbán Viktor most jóval visszafogottabb volt, mint máskor. De mo st is akart valami emlékezetest mondani, ezért kitalálta: aki egységes magyar nemzetrõl beszél, az a nemzet öszszetartozásán munkálkodik, aki másképpen fogalmaz, az a nemzet megosztásán dolgozik. Csakhogy a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István még enné l is emlékezetesebb üzenetet küldött: „Nem szó, hanem tett hazafiakra van szükségünk!” A Fidesz elnöke mindig azt mondja, hogy a magyarság egyesítése végett jön Erdélybe, aztán a helyszínen mindig kiderül: éppen a megosztást mélyíti, szélesíti, hiszen mind ig csak az erdélyi magyarok 15 százalékának képviselõivel tárgyal, azt remélve, ez elég ahhoz, hogy szép hazafias dumával a sokszorosan nagyobb 85 százalékot is magához húzza. Pedig látszik, ez a már említett okok miatt sem fog menni. Kérdezze csak meg Áro n bácsit!
