Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-07
19 magyar karokat hozz on létre, ezt viszont Salat Levente és Nagy László árulása akadályozta meg. Ők mindent megtettek annak érdekében, hogy a magyar karok ne jöjjenek létre. Azt nyilatkozták, hogy ez hibás döntés, hogy ezt a közösség nem is akarja. Annak ellenére mondták ezt, hogy rendelkezésükre álltak a közvéleménykutatási adatok, amelyek ennek ellenkezőjét igazolták. Az RMDSZ közben nemzetközi szinten is megpróbálta elaltatni az ügyet, és azt a benyomást keltette, hogy minden a legnagyobb rendben van. El kell mondanom, hogy amikor az EBESZnél tárgyaltam, egyik tárgyalófelem a fejemhez vágta, hogy az RMDSZ mindennek az ellenkezőjét állítja. Az ENSZnél azzal érveltek, hogy mindezt miért én mondom el, és miért nem a romániai magyar politikai érdekképviselet. Hasonló problémák ba ütköztem az Európa Tanácsban, illetve az Európai Parlamentben is. – A Bolyai Kezdeményező Bizottság az önálló állami magyar egyetem létrehozására új aláírásgyűjtésbe kezd, és új törvénytervezet benyújtását tervezi. A kilencvenes évek derekán félmillió aláírással ellátott törvénytervezet ma is valamelyik fiók mélyén porosodik. Változotte azóta a román hatalom hozzáállása? Ma több remény van egy ilyen jogszabály megvitatására és elfogadására a román parlamentben? – A mostani aláírásgyűjtésen a BKB rajta tartja a szemét: nem fordulhat elő az, ami a kilencvenes évek közepén megtörtént, hogy egy ilyen kezdeményezés elsüllyedt, a parlament nem is tárgyalta. Mi úgy gondoljuk, hogy a déltiroliak példáját kell kövessük, akik évtizedeken át számtalan tiltakozó a kciót, tömeges közösségi megnyilvánulást szerveztek annak érdekében, hogy elérjék autonómiatörekvéseiket. A román titkosszolgálatok éppen a közösségi megnyilvánulástól félnek legjobban, ezért az aláírásgyűjtést minden eszközzel megpróbálják megakadályozni. Érdekes történet: amikor a marosvásárhelyi orvosi egyetemen szerettünk volna egy ilyen aláírásgyűjtést beindítani, a kolozsvári irodavezetőnk megbeszélte marosvásárhelyi kollegájával, hogy egy buszsofőrtől küldjék el az iratokat, akitől egy bizonyos megál lónál kell majd átvenni. Amikor kollegánk a megbeszélt helyre ment, kiderült, hogy egy megállóval hamarabb valaki kiadta magát a BKB emberének, és elkérte a papírokat a sofőrtől... Egyértelmű, hogy a titkosszolgálat lehallgatta a telefonbeszélgetést. Azt i s látjuk, hogy az egyetemi vezetők akkor a legidegesebbek, ha azt látják, hogy a magyar közösség jelentős számban ír alá petíciót. Ilyenkor nagy nyomást gyakorolnak, hogy ez ne kerüljön az egyetemi fórumok elé, ha viszont oda kerül, megpróbálják elsüllyesz teni. Egyszerűen nem szavaznak róla. Garantáljuk, hogy ez most nem fog megtörténni. Időről időre meg kell ismételni, ki kell mutatni az erdélyi magyarság ilyen irányú eltökéltségét. Mégiscsak változott a helyzet: Románia az Európai Unióban van, és ahogyan azt a Bolyai Kezdeményező Bizottság eddigi akciói mutatják, az újabb beadvány, az újabb törvénytervezet elutasítása komoly európai visszhangra találhat, komoly következményei lehetnek. A román multikulturális propaganda halálos sebet kap, ha több százezer aláírással kérjük az önálló állami magyar egyetem létrehozását. – Amennyiben pozitív törvényhozási előrelépés lesz az ügyben, milyen struktúrában képzelik el az önálló állami magyar egyetem újraindítását? – A romániai állami magyar egyetem beindítása poli tikai kérdés. Az egyetemet be lehetne indítani a jelenlegi épületekben is, ezeket használhatnánk közösen is. Marosvásárhelyen a legtöbb klinikából kettő van. Az ideális állapot az lenne, ha az egész erdélyi magyar felsőoktatás kéthárom intézménybe tömörül ne. A Bolyai Egyetemet alkotná a Babeş – Bolyai magyar tagozata, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata, illetőleg a jelenlegi fájó hiányunk, a mezőgazdasági, állatorvosi, erdészeti és mérnöki képzésnek egy része. A Sapientia Egy etem kapná a mérnöki képzésnek, a hiányszakmáknak a további részét. A Partiumi Keresztény Egyetemen és a színművészetin megmaradna a jelenlegi profil. Az épületek kérdését másodlagos szempontnak tartom: a jelenlegi épületek restituciója, akárcsak egy új ca mpus építése megoldás lehet. A BKB felkérésére egy magyarországi cég készíti az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési koncepcióját, közelebbről megvizsgáljuk az összes lehetőséget. Makkay József, Erdélyi Napló vissza Civil szervezetek Daniel Morar ellen Krónika 20080807 Több civil szervezet fordult tegnap felhívással az igazságügyi miniszterhez, amelyben arra kérik, ne hoszszabbítsa meg Daniel Morar, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály főügyészének e hóna p 13án lejáró mandátumát. Az aláírók szerint Morar korrupcióellenes harcban elért eredményei egyáltalán nem teszik indokolttá, hogy újabb mandátumot tölthessen be.