Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-28
24 tanáraink pedig tizenhárom településen valami kis állami bért is kaptak az elmúlt tanévben, a szövetségi fizetésük mellett. Egészségügyi felvilágosítás – Az oktatási programon kívül még mivel foglalkozik a szövetség? – A betegségek megelőzésére, az egészségügyi felvilágosításra koncentrálunk. Szűrőprogramokat szervezünk felnőttek és gyerekek számára. Ezt feleségem, Solomon Mária bonyolítja le, aki Budapesten végezte az Egészségügyi Főiskolát. Általános orvo si, fogászati és ortopédiai szűrést végez a falvakban. Ha a helyi orvos nyitott rá, akkor vele együttműködve. Eddig főleg svájci, amerikai és magyarországi magántámogatásokból vásárolták a szűréshez szükséges eszközöket, illetve fedezték a költségeket. A s zűrések mellett rendszeresen tartunk felvilágosító előadásokat fogápolásról, tisztálkodásról, fogamzásgátlásról. „Azért szeretem a magyar nyelvet...” Botezatu Izabella Budán végzete a nyolcadik osztályt, és így ír a tanulás öröméről: „Azért szeretem én a magyar nyelvet, mert a véremben van, és nem lehet egy nyelvet jobban szeretni, ahogy nem lehet egy más asszonyt szeretni anyád helyett. Most nagyon jó, hogy még vannak emberek, melyek gondolkodnak, mint én, és melyek tudnak segíteni és segítenek, hogy a n yelv át legyen adva. Ezt tudom mondani az anyanyelvemről, és remélem, hogy meddig én is segíthetek a megtartásában, nem fog elpusztulni”. www.kronika.ro vissza Indulhat az eljárás Kr ónika 20080827 A szenátus tegnap délután jóváhagyta a bűnvádi eljárás beindítását a liberális Paul Păcuraru munkaügyi miniszter és a konzervatív Codruţ Şereş volt gazdasági miniszter ellen. A szenátorok titkos szavazással döntöttek, bár a Konzervatív P árt képviselői már korábban bejelentették, hogy nem szavazzák meg az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) párttársuk ellen irányuló kérését, a többi alakulat véleménye azonban egységes volt: hagyni kell az igazságszolgáltatást, hogy végezze munkáját. A vitán egyébként Paul Păcuraru maga kérte a jelenlevőket, hogy szavazzák meg az eljárás megkezdését. Frunda György RMDSZszenátor a munkaügyi miniszterre utalva úgy vélekedett: az eljárás megkezdésének jóváhagyása segítséget jelent a tárcavezetőnek. Fel idézte Teodor Atanasiu volt védelmi miniszter és Nagy Zsolt korábbi informatikai miniszter esetét is, akik ellen ugyancsak ügyészségi vizsgálat zajlott, azonban az ügyészek nem tudtak terhelő bizonyítékokat felmutatni. A szenátor szerint Şereşben is kell a nnyi bátorságnak lennie, hogy az ügyészség előtt megjelenjen. Hozzáfűzte azonban, hogy az eljárás belátható időn belül véget kell, hogy érjen. Az RMDSZ szenátora szerint jobb törvényhozási folyamatra van szükség a visszaélések elkerülése végett. „A mi hibá nk, hogy az államelnök felfüggeszthet egy minisztert, ha utóbbi ellen bűnvádi vizsgálat indul” - magyarázta. Az ügyészek azért kérték a szenátus jóváhagyását, mivel felmerült a gyanú, hogy a munkaügyi miniszter egy közvetítőn keresztül a fia cégével való szerződéskötésre próbálta rávenni két energiavállalat vezetőit. Paul Păcuraru fia azt követően hozta létre a szóban forgó vállalkozását, hogy apját miniszternek nevezték ki. Codrut Şereş ellen azzal a gyanúval indult vizsgálat, hogy közreműködtek egyes str atégiai energetikai vállalatok bizalmas privatizációs adatainak átjátszásában egy nemzetközi pénzügyi tanácsadói iroda munkatársa részére. A vádak között a nemzetgazdaság aláásása és kémkedés is szerepelt. Păcuraru és Şereş esetében egyébként a szenátus j ogi bizottsága korábban már megvizsgálta az ügyészség által rendelkezésükre bocsátott dokumentumokat, és azt javasolta a felsőháznak, hogy voksoljon a bűnvádi eljárás engedélyeztetése mellett. Ugyanezen ügy kapcsán zajlik vizsgálat a korábbi informatikai miniszter, Nagy Zsolt ellen, akit Traian Băsescu felmentett tisztségéből. Az ügyészségnek Adrian Năstase és Miron Mitrea szociáldemokrata politikusokkal