Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-22
19 A szlovákok is belegabalyodtak a rendszámtrükkbe Felvidék.ma 2008.08.22. Még mindig nem értek a végére a magyar rendszámcsalók utáni kutakodásnak a szlovák hatóságok, hiszen időközben derült ki, hogy nagyobb "falatról" van szó annál, mint amire számítottak - írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja, a szlovák hatóság július végére, augusztus elejére ígérte, hogy tájékoztatja a magyar vámszervezetet, ám mostanra kiderült: nagyobb "falatról" van szó, így a munka több időt vesz igénybe. A magyar hatóság még a nyár elején kérték a szlovák társszervezet együttműködését annak kiszűrésére, kik lehetnek azok, akik adóelkerülési szándékkal kérik autójuk forgalomba helyezését Szlovákiában. Egyes becslések szerint tízezernél is t öbb külföldi rendszámú autó van Magyarországon, s emiatt a magyar költségvetés több százmillió forinttól esik el. Egy nagyobb értékű kocsi esetében egymillió forint megspórolását is jelentheti az, ha külföldön helyezik forgalomba. A legtöbben szlovák rends zámmal járnak, de számos más ország - közöttük amerikai és afrikai - rendszámmal is futnak autók a magyar utakon. A Világgazdaság úgy tudja, ősztől indulnak meg az igazi ellenőrzések a magyar utakon, addig ugyanis a hatóság nem látja sok értelmét, hiszen rengeteg a külföldi turista. vissza privatbankar.hu- Teljes készültségben Krónika 0080821 Kolozs megyében az RMDSZnek még négy körzetben kell jelöltet „találnia” a közelgő parlamenti választásokra. A Nemzeti Libe rális Párt (PNL), a DemokrataLiberális Párt (PDL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) szeptember folyamán véglegesíti listáját. Kolozs megyében négy szenátori és tíz képviselői körzetben pályázhatnak mandátumra a jelöltek. Az RMDSZ részéről EcksteinKová cs Péter jogász, ügyvéd a Kolozsvár több lakónegyedét (Györgyfalvi, Gruia, Mărăşti, Kerekdomb, Bulgária telep, Írisz, Szamosfalva) magába foglaló 2. számú körzetben indul, a Kalotaszeget, Tordát és környékét, valamint a Körösfeketetótól Aranyosgerendig ter jedő ún. Hegyvidéket magába foglaló 4. számú körzetben Szedilek Lenke tordai ügyvéd, megyei tanácsos pályázik szenátori mandátumra. A szövetségnek a kolozsvári Monostor és Donát negyedeket, valamint a belvárost magába foglaló 1. számú, illetve a Mezőséget, Dés környékét, illetve Szamosújvárt és környékét felölelő 3. számú körzetben kell még jelöltet állítania. Kalotaszegen versengenek Az RMDSZnél tegnapig pályázatukat benyújtók legtöbbje Kalotaszegen szerezne mandátumot az alsóházban. A többségében magya rok lakta 10. számú körzetben Csoma Botond jogász, kolozsvári tanácsos, Máté András Levente jogász, parlamenti képviselő, Budai Béla kolozsvári vállalkozó, Boros János építőmérnök, Kolozsvár