Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-19
6 Ugyancsak hozzáfűzte, hogy a Julija Timosenko támogatásával foglalkozó projekt realizálására már közel 1 milliárd dollárt költöttek el a szervezők. Az elmúlt héten arról számoltunk be, hogy információink vannak a Timosenko és Putyin közötti titkos összeesküvésekre vonatkozóan, sajnos ezek a feltételezések be is bizonyosodtak. És ami a legrosszabb , hogy Timosenko olyan messzire ment, ahonnan már nincs visszaút, gyakorlatilag bábú lett Moszkva kezében. Erre utal Timosenkónak a grúziai eseményekkel kapcsolatos mély hallgatása is – jegyezte meg Kiszlinszkij. A Moszkvaközpontú választási kampány gyak orlatilag már kezdetét vette. Hamarosan az ukrán „pénzeszsákok” is csatlakoznak majd Timosenkóhoz és valószínűleg Leonyid Kucsma exállamfő is, aki az idén Timosenkóval együtt nyaralt Szardínián. Az Elnöki Titkárság alelnöke megjegyezte, hogy a jelenleg i helyzetet látva azon sem lepődnének meg, ha Timosenko és csoportja megpróbálnák leváltani az államfőt. Éppen ezért fordultak segítségért a jogvédelmi szervekhez. És jelentették ezt be hivatalosan is, mert az állampolgároknak joguk van választ kapni arra a kérdésre, hogy milyen messzire képesek elmenni az ukrán politikusok, és hol ér véget a politikai harc és kezdődik el a nemzeti érdekek elárulása – jelentette ki Kiszlinszkij. A Podrobnosti.ua internetes hírportál értesülései szerint Viktor Juscsenko ma sürgősen hazahívta külföldi nyaralásáról Julija Timosenko kormányfőt. vissza Sólyom László köztársasági elnök Beregszászba látogat KárpátInfo 20080818 16:37:32 Egynapos látogatásra kedden a kárpátaljai Beregszászba uta zik Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke és részt vesz a Szent Istvánnapi ünnepségen, illetve felkeresi a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát. Sólyom László találkozik Beregszász vezetőivel, majd a város katolikus templomában a három tö rténelmi egyház püspökeivel együtt liturgián vesz részt. Ezt követően az államfő a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára látogat, ahol a tanintézet vezetőivel közösen felavatja a főiskola új épületszárnyát. A magyar államfő idén januárban már j árt Kárpátalján, akkor Viktor Juscsenko ukrán elnökkel elsősorban az ukrajnai magyar kisebbség oktatási problémáiról tárgyalt. A találkozó nyomán a következő tanévben határozottan javulni fog a kárpátaljai magyar iskolák tankönyvellátása. Továbbra is mego ldatlan viszont a magyarországi diplomák honosításának és az egységes, kötelezően ukrán nyelvű érettségifelvételi vizsgáknak a kérdése, és érvényben van az ukrán oktatási miniszter rendelete, amely a nemzetiségi oktatás ukrán nyelvre való átállítását írja elő. A kárpátaljai magyar oktatás kérdése hangsúlyosan szerepelt Sólyom László júliusi kijevi látogatásának a napirendjén is. Az ukrán állami vezetők támogatásukról biztosították a magyar államfőt a tanügyi problémák megoldásában. A magyarukrán kapcsol atok kiegyensúlyozottak, problémamentesek, ám ukrán nacionalista szervezetek tiltakozása miatt nem sikerült tető alá hozni a vereckei magyar honfoglalási emlékmű közös, a két ország államfőjének részvételével tervezett felavatását. A kárpátaljai magyarság és az anyaország kapcsolattartásában az utóbbi hónapok egyik legjelentősebb fejleménye, hogy augusztustól egyszerűsödött a schengeni vízum igénylése a magyarigazolvánnyal és a két legnagyobb kárpátaljai magyar szervezet garancialevelével rendelkezők számá ra. vissza